Még nagyon fiatal voltam. Alig múltam 21 éves. Szép nyár volt, kicsit strapás, de teles-teli élményekkel. Nagyon vártam már, hogy vége legyen az egyetemi félévnek. Nehéz volt ez a félév, sok volt a vizsga és utána következett az egy hónapos terepi gyakorlat. Pontosabban egy Budapesti Kutató Intézetbe mentem, majd onnan a Tihanyi félszigetre térképezni. Térképezni az oly veszélyes csúszásokat, amelyek a félsziget legszebb részeit veszélyeztették. A Balaton Keleti részére néző hegyoldalában, ahol a meredek hegyoldalra nagyon sok szép nyaralót építettek. Akkor még nem gondoltak arra, hogy az ilyen durva beavatkozásokat a természet gyakran megbosszulja.

Reggelenként elég korán indultam”otthonról”, amikor még nem volt olyan nagyon meleg. Sokszor láttam a felkelőben lévő Napot és gyakran megcsodáltam az aranytükrét a Balaton felszínén. Szép volt csodálatosan szép, mintha milliónyi izgő-mozgó tündér élvezné a víz felszínén a felkelő Nap sugarainak meleg leheletét. Olyan csillogóan szépek voltak ezek a Balatoni reggelek, mintha nem is valóságosak lettek volna. Sokkal inkább egy mesevilágban éreztem magam. Mesevilágban, amely az Óperenciás tengeren is túl van, ahol a csodálatos tündér ország létezik. Csend volt körülöttem a hajnal és reggel határán, hiszen az emberek még aludtak, csak a madarak csicsergése és a tücskök ciripelése figyelmeztetett arra, hogy nem vagyok egyedül. Sokat ábrándoztam csendes magányomban ilyenkor a tündérekről. Visszagondoltam gyermekkorom mesevilágára. Abban reménykedtem, hogy tényleg van ilyen világ. De hát milyenek is lehetnek ők. Vajon tényleg olyan szépek és jók, mint a mesében? Sokszor gondoltam arra bárcsak megjelenne nekem is egyszer egy tündér és megkérdezné tőlem ugye engem kerestél és rám vártál már olyan régen.

Persze arra is gondoltam, hogy mit válaszolnék, ha ez megtörténne. Talán olyan zavarban lennék, hogy meg sem tudnék szólalni. De azért továbbra is vártam ezt a találkozást.

Eltelt a hónap Tihanyban, de a várva várt tündér nem emelkedett ki a víz felszínén húzódó Nap—aranyfolyosójából a habokból, hogy megkeressen. Belenyugodtam, hogy tündérek csak a mesében léteznek. Így a várva várt találkozás nélkül utaztam haza Miskolcra majd Abodra. Mégsem voltam szomorú csak egy kicsit csalódott. Ennek ellenére szép volt a nyár, a sok napozástól sötétbarna lettem, Annyira lebarnultam, mint még életemben soha, olyan voltam, mint egy indián.

Volt még egy halasztott vizsgám, így hát hamarosan visszajöttem Miskolcra. Együtt tanultam a barátaimmal, közösen készültünk a vizsgára. Ez bizony keserves volt a nyár végén. Nagyon megbántam egyetemistaként az egyetlen halasztott vizsgámat. Akkor még nem gondoltam arra, hogy ennek köszönhettem egy fontos találkozást. Fontos találkozás volt, hiszen a várva- várt tündérre találtam rá. Mindez egy Ilona- napkor történt és teljesen váratlanul, készületlenül ért. Azt hiszem olyan váratlanul, mintha arról az arany-útról lépett volna elém, ahonnan a Tihanyi félszigeten vártam őt. Nem számítottam erre a meglepetésre. Ott állt előttem, szemei úgy csillogtak, mint a napsugár a víz tükrén. Igen, előttem állt a várt és keresett Tündér. Ha nincs a barátnője talán megszólalni sem mertem volna. Bátortalan voltam, sokáig nem is gondoltam arra, hogy megtaláltam a Kincsemet az én Kis Drágámat, aki nem is egészen egy év múlva a feleségem, az én Drága Anyuskám lett. Nem tudok másra gondolni, mint hogy Isten különös gondoskodása volt ez. Az a szerető gondoskodás, amelyre mindig lehet számítanunk. Igen köszönöm ezt a csodát Istenem. Köszönöm, hogy adtad Őt nekem.

Miskolc, 2015.07.18.

Szerkesztő: Gyulai1944

Figyelők: 6

Tartalomjegyzék

Jogi tudnivalók

• Vers(3)

• RSS
• Facebook
• Hírlevél

• Vers az oldaladra
• Ünnepi scriptek
• API

• GyIK
• Linkelj ránk!
• Fejlesztői blog
• Kapcsolat

• Eternus
  régi magyar versek
• Citatum
  idézetek