Meseország a természet

Felhők mögül kibújt a nap,
ablakomon bekopogott,
azt súgta, hogy itt a tavasz,
harmatcsepp ül a szirmokon.
 
Kint a réten szellő táncol
sziklákon és patakparton,
fűszálak közt egy gyík háton
lovagolgat tündér Arnold.
 
Katicabogárka hátán,
a pettyes kis szárnyacskákon
vidám, pici tündér lánykát
láthatok a gyümölcsfánkon,
 
ha kimegyek, s körülnézek
a kertemben, vagy a réten,
elvarázsol szépségével
meseország, a természet.
 
2018. február 8.
 





Tündéri történet

Halványlila tüllruhában
táncra perdült a zöld réten,
aranyhajú tündérlányka.
Óvatosan, félve néztem.
 
Virágot szórt kosarából,
ibolyát és százszorszépet,
de megjelent tündér Áron,
s együtt kergettek lepkéket.
 
Zöld pázsiton szaladt lábuk,
patak partján megpihentek, 
bokor zörrent, rebbent szárnyuk,
megijedve felröppentek.
 
Kézen fogva szálltak tovább,
távolból még visszanéztek,
megláttak egy vörös rókát, 
akit kergettek a méhek.
 
A ravaszdit megsajnálták,
mosolyogva visszatértek,
gomolyfelhőcskének hátán
mind a ketten jól elfértek.
 
Esőcseppet permeteztek 
a dühös kis állatrajra,
akik nyomban szétrebbentek,
s megmenekült róka mama.
 
Köszönetet, hálát mondott
a kis tündér gyerekeknek,
aztán gyorsan tovább loholt,
egyenesen fel, a hegynek.
 
Vártak rá a rókakölykök
fa tövén, egy rókalyukban,
bozótosban, bokrok mögött, 
a tiszta kis otthonukban.

Jót játszottak, elfáradva
tündéreim hazamentek,
tündérföldi tündérlakba,
fel a magas fellegekbe.
 
A domb fölött napfény csillant,
szivárványkapu tündökölt,
tündér Áron, tündér Csillag,
átlépett a fényküszöbön.

2018. április 15.





Tárva volt a tündérkapu,
átléptem rajta én bátran,
amit láttam, az nem tabu,
mesélhetek róla másnak.
 
Átlátszóvá vált a talaj,
kinőtt hátamon a szárnyam,
arany színű lett a hajam,
hatott rám egy kis varázslat.
 
Rózsaszín köd, lila felhő,
pillanatra körbetekert,
nem voltam többé már felnőtt,
így lettem én újra gyermek.
 
Játszottam a tündérekkel,
elszállt minden gondom, bajom,
embervoltom elfeledtem.
(Beismerem, tetszett, nagyon.)
 
Csúszdáztam a szivárványon,
a tövében kincsre leltem,
kézbe fogva a zsákmányom
madárdalt is megétettem.
 
Színes kavics, lepke forma,
felfénylett a tenyeremben,
mintha drágakőből volna
elrejtettem a zsebembe.
 
Arra repült egy buborék,
beleültem közepébe,
vidám szellőcske utolért,
s elrepített ki a rétre.
 
Labdázott ott kicsit velem,
majd a kapuba nagy gólt lőtt,
így ért véget történetem,
s lettem Földön újra felnőtt.
 
Tündérország eltűnt végleg,
bezárult a tündérkapu,
csodálkozom, mégis értem,
hogy mit kárognak a varjúk.



2018. július 25.27.29.