Tanmese

Bolond lyukból bolond szél…

Avagy tanmese a hősről, aki nem várta meg a története csattanóját

 

 

Xuan herceg nagy Kínában,

szerette a muzsikát,

fújtak zenét harminchárman,

kitalálva - mit imád:

 

Fűzfasíp lett fő kedvence

ettől pezsdült a vére,

búját-baját feledtetve

talált utat lelkébe.

 

Kedves hang volt és oly üde

- ezért többen játszottak,

öregedett, romlott füle

 „Jóra ez hogy változhat?”

 

Más megoldást nem találván,

a létszámot növelték,

nagy kegyeket nyújtva tálcán:

„Legyen hát sok növendék!”

 

Nanguonak szólították

az udvari bolondot,

kísérte őt alázottság:

éhbéréből - nyomorgott…

 

Parancs volt a hitelesség,

s engedve a muszájnak,

ha elaludt, kifestették,

riogatták, dudáltak.

 

Kínozta csak a sok pimasz:

bőrén méz meg tollpihe,

kézenjárás, vicc és grimasz:

„Lazább szakma kell ide!”

 

Okos lévén, úgy érezte

foglalkozást most válthat,

vágyott könnyebb, új életre,

„Sikerre visz - a látszat!”

 

Beszerzett hát egy szép flótát,

majd az arcát felfújta,

tükör előtt, némán próbált:

nincs szüksége tanúkra!

 

Kis szerencse, s nem lesz „bukta”

(bár veríték kiveri)

Xuan süket – ezt jól tudta,

tán művésznek hiheti!

 

Ura előtt jól imitált,

unalmát így oldotta,

leleplezés szinte kizárt

- csak - tréfája otromba…

 

Ám gazdája megdicsérte

az egyedi ötletért,

Nanguonak ház ígérve,

s háromszázakkal "zenélt".

 

Végül Xuan bevégezte,

- legyőzte egy betegség,

hősünk meg fut fejét vesztve,

ösztönei jelezték:

 

Hogy az utód - hős Mang herceg -

szóló előadást néz,

az ő pufók arcának meg

kijár egy nagy lapát kéz...

 

Versünk Han Fei Zi klasszikus kínai tanmeséje alapján íródott, a rímfaragásban a társam – ahogy mindig – kedvenc Poet szerzőm: Erdei Erika volt.