A szétszórt ember története

Élt egyszer egy ember, akinek szeme mindig valami új után kutatott. Mindig keresett, mindig mozgott, mindig fújt, mint egy szélvihar, amely sosem áll meg. Azt mondta, tudatos és bölcs, de valójában a szívében és fejében olyan káosz dúlt, amit még ő maga sem tudott megérteni. „Én vagyok az irányító” – hangoztatta. De minden mozdulata és szava éppen az ellenkezőjét bizonyította.

A világ dolgai teljesen lekötötték őt. Képtelen volt elmélyülni bármiben, mert amint valami kicsit is elcsendesedett körülötte, máris új zörgéssel és zajongással töltötte meg az üres helyeket. Zacskók csörgése, tárgyak pakolása, végeérhetetlen zsörtölődés. Az ingerek hajszolása volt az egyetlen módja annak, hogy elkerülje saját belső csendjét.

Ahogyan teltek a napok és évek, az ember egyre fáradtabb lett. A sok mozgás, keresés és hajszolás nem hozott sem valódi boldogságot, sem nyugalmat. Amit megszerzett, az csak pillanatnyi örömöt hozott, de mire megérintette, már el is tűnt. Az emberek körülötte észrevették ezt, de ő maga makacsul ragaszkodott a saját káoszához, mert félt attól, hogy mi várna rá, ha egyszer megállna.

Egy napon találkozott egy bölcs utazóval, aki hosszú vándorlása során megállt a közelében. Az ember, szokás szerint, panaszkodni kezdett. „Mindig másokat hibáztatnak, semmi sem sikerül, mindenki csak akadályoz engem!” – mondta. Az utazó halkan hallgatta, majd így szólt: „Mi lenne, ha egyszer megállnál, és megnéznéd, ki az, aki valójában akadályoz téged?”

Az ember először felháborodott, majd újabb zajongással próbálta elnyomni a kérdést. De az utazó nem távozott. Minden nap újabb kérdéseket tett fel, amelyek lassan elkezdték átjárni az ember gondolatait. „Mit keresel valójában? Miért hajszolod az ingereket? Ki az, aki folyton előlük menekül?”

Ahogy teltek a hónapok, az ember lassan ráébredt, hogy a saját belső nyugtalansága az, ami uralja őt. Nem az emberek, nem a világ, hanem ő maga, aki sosem merte elfogadni a csendet, a belső nyugalmat. Rájött, hogy az, amit keresett, végig ott volt benne – csak meg kellett állnia, hogy észrevegye.