Megélt/ Törékeny Igazságok

Bevezető : 

    Ezek a gondolatok nem univerzális igazságok, hanem az én megélt tapasztalataim lenyomatai. Minden ember más utat jár, más fájdalmakat hordoz, más örömöket ízlel. 

Amit itt olvasol, az nem tanítás, nem szabály - inkább belső visszhangok, amik bennem születtek meg.

> A múltad lassan leválik rólad, mint kopott ruha, és a valóság szemétdombján pihen meg.

> Jó ember ki jót tesz - csalás, másokra kiabálás és mutogatás nélkül - mindenki más színházban él.

> Gondolataid betegítenek meg és azok is gyógyítanak meg.

> Régi szokásaid nem nyitnak új ajtókat, s a leckék ismétlődnek.

> Az idő és a tér frekvenciákban nyilvánul meg. Minden, ami rezeg, térként formálódik - az érzés kifejezése visszhangot kelt, amit frekvenciában fogadsz vissza. E visszacsatolásból születik az idő.

> A tapasztalataink lenyomatokat hagynak bennünk. Neurológiai, érzelmi és gondolati szinten is. Ezek az emlékek határozzák meg, hogyan reagálunk, mit érzékelünk, és hogyan értelmezzük a világot. 

> Tudatunk a múlt visszhangja - minden döntés, minden érzés egy korábbi tapasztalat árnyéka.

> Emlékekből épül a jelen, mint egy belső algoritmus, ami a múlt adataiból jósolja a jövőt.

> A tapasztalat a lélek programkódja. Minden új élmény csak egy frissítés.

> A mérce:  Az emberség nem univerzális mértékegység. Mindenki saját belső világából szabja ki, hol kezdődik a kedvesség, és hol ér véget az együttérzés. De a lélek - az talán nem mér, csak ragyog. A torzulás nem benne van, hanem a rétegekben, melyek ráépültek az évek alatt.

> Nem minden barát marad barát, és nem minden ellenség akar ártani. Az igazság néha csak később mutatja meg arcát, és amit ma hiszünk, holnap már kérdés lehet. A lélek tanul, a szív csalódik, de minden tapasztalat egy újabb réteg az önismerethez.

> Az élet tele van meztelen álmokkal, melyekre hamis remény ruháit aggatod.

> Boldogság nem más, mint a pillanat súlya, ha ma könnyebb, mint tegnap volt búja.

> Jobb a magány fájdalmától "szenvedni", mint a hazugság és hűtlenség sebei által.

> Tudod milyen nagy a te távolságod a teremtőtől? Amennyire még szenvedsz.

> Mikor a boldogságot keresed, ne vedd el valaki más életéből.

> Ne lopd el más napját, hogy a tiéd világos legyen, Mert a fény, mit így nyersz, mindig árnyékot vet. A boldogság nem zsákmány, hanem ajándék, Csak akkor marad meg, ha tisztán kaptad.

> Mikor a világod romokká dől, az mindig ellenséged volt, hiába próbálnád újraépítgetni.

> A lelked - tested vándorló vendége.

> És a végén minden jó, mert ha nem jó, akkor még nincs vége... a harc tovább folytatódik.

> Minél ellenállóbb egy páncél, annál törékenyebb a lélek.

> Ha meg akarsz ismerni valakit, beszélj neki a sikereidről, és figyeld, hogyan reagál.

> Fogadd el az embereket olyannak, amilyenek, de helyezd őket oda, ahová tartoznak.

> A minket érő sorscsapások a számunkra kijelölt partvonalra sodornak minket.

> A kockák és négyzetek a legkorlátozottabb formák.

> Nincs olyan boldog élet, melyben ne lenne egy leheletnyi sötétség.

> Ne keress ott lelki békét, ahol már egyszer elvesztetted.

> Kifelé fúr, aki nem befelé ás.

> Figyelmed valuta. Jól vigyázz, mibe fekteted. Értéke van, kimerít vagy táplál.

> Viharok tépnek, s én azt hiszem, elhagyott az irány. De minden hullám, minden csapás egy part felé sodor, amit nem én választottam, de nekem szántak.

> Az élet drapériájába csomózott szőtt kis minták vagyunk.

> Az élet szőttese nem kérdez, csak fon. Szálakat, sorsokat, csomókat, amik néha fájnak, de ezek tartanak össze minket. Mi vagyunk a minták benne, melyek aprók, de nélkülözhetetlenek. Minden kis csomó egy emlék, egy döntés, egy találkozás. Van amelyik fáj, van amelyik elenged, van amelyik megtart. És mi, a minták, ha néha el is halványulunk, néha ragyogunk, de nélkülünk sosem teljes a szövet.