Gloren-Történetek Minden időből

Az történt ugyanis, hogy a tisztelt publikum – amely amúgy is szeret mindenkit a magasba emelni, csak hogy legyen kire mutogatni, amikor lezuhan – egy szép napon úgy döntött: az István uram szamarát, azt a jámbor páraképű állatot, a ház tetejére kell juttatni.

 Hogy miért? Hát azért, mert lenn a földön a szamár csak füvet rágott, ami ugye, valljuk be, nem egy európai perspektíva. 

A tetőn viszont – így szólt a konszenzus – a szamár rálát a jövőre, a konjunktúrára és a szomszéd veteményesére is.

István uram, mint jó gazda, felvezette. 

A szamár először csak pislogott, de aztán, ahogy meglátta a panorámát, a szeme megcsillant. Nem a bölcsességtől, ó nem, hanem attól a felismeréstől, hogy a cserepek alatta remekül csúsznak, ha az ember elég nagyot rúg beléjük.

– Látod? – szólt fel István uram lentről, remegő térdekkel. – Ez a szabadság! Ez a magaslat!

De a szamár már nem hallotta. Ő már "intézmény" volt. Ő már "tetőn lakó szamár" volt, ami ugye egy egészen más minőség, mint a "sima szamár". 

Amikor István uram este megpróbálta lecsalni, a szamár csak felhorkant. 

– Mit akarsz te, földi halandó? – tűnt ki a tekintetéből. 

– Hogy lemegyek a betonra? Hogy megint csak a trágyát szagoljam? Én itt, a gerendák között, a történelem forgatagában, egy interdimenziós kilátóponton ülök!

István uram ekkor kezdte sejteni, hogy a tető nem erre lett kitalálva.

A tető a hó és az eső ellen van, nem pedig szamarak meditációs bázisának. 

De a szamár makacs volt. A szamárnak identitása lett a magasság. 

Rúgta a cserepet, döngölte a lécet, és miközben a házfal megrepedt, ő méltóságteljesen böffentett egyet a naplementébe, kijelentve, hogy a ház tulajdonképpen csak a nézetei korlátozása miatt omlik össze.

– Nézd – mondta István uram, amikor a ház már ferdén állt, mint egy részeg statisztika –, én tetttelek ide, ez az én bűnöm. De ha most nem jössz le, ránk dől a mennyezet.

A szamár nem jött. 

Ő a tetőn maradt, a romok legtetején, és még a porfelhőben is azt kereste, hogyan lehetne onnan is "perspektívát" sugározni.

Mi pedig, akik lentről nézzük, csak annyit kérdezünk: ki adta a kezükbe a létrát, és miért voltunk olyan hülyék, hogy megengedtük nekik, hogy a tetőn szamárkodjanak? 

De hát kérdezni? Azt ma már csak az tud, akinek még nincs szamara a tetőn.