Fantáziavilág

A patakok álmukban vízeséssé változtak, de a források és apró örvények kiapadtak, mintha minden élet elnémult volna egy pillanatra. Egy régi, rozsdamarta láda ott áll, zárja szilárdan ellenáll, és a kulcs - nos, az a kulcs ott rejtőzik valahol. Az őrzője azonban nem találja az utat a kulcslyukhoz, pedig a kezében szorítja a megoldást.

Egy erdő mélyére vetem magam, ahol a madarak dala és a gyantás fenyő illata szövi át a levegőt. Halkan zümmögő rovarok sürögnek-forognak, mint akik valami láthatatlan célt hajszolnak. Egy szarvas árnyékos nyomai kanyarognak előttem az avarban; vajon tudja, merre tart? Irigylem egyszerűségét - az ösztönt, amely szó nélkül is vezeti.

A tegnap esti eső nyomai még csillognak a leveleken, miközben sáros utam alattomos csúszdává válik az avaron. Kék égbolt íveli fölém kupoláját, cirruszfelhők finom érintése simítja a gondolataimat. Az erdő hangtalan meséit hallgatom - azokat, amelyek akkor születnek, amikor senki sem figyel.

Ahogy mélyebbre ereszkedem a völgy szívébe, a víz és a kövek harsány vitáját hallom. A folyó rohanó haragja és a kő keménysége egymásnak feszül, szavak nélkül tárgyalják évezredes sérelmeiket. Vajon melyikük győz? Egyik sem - a természetnek nincs szüksége győztesekre.

A kövek hátán átlépek az áradaton. Mintha élőlényeken járnék, amelyek titkaikat őrzik mély belsejükben. Ahogy az egyik partot elhagyom, és a másikat elérem, egy régi, mohás padra ülök. Valaha egy idős kéz emelte, amely talán az emberek pihenését kívánta szolgálni.

Kezemmel az egyik zsebemben kutatok, és előveszem naplómat, valamint a tollamat. Ahogy a papíron vezetem a toll hegyét, érzem, hogy egy mély, elrejtett doboz az elmémben kinyílik. Titkos zárak engednek, s az érzelmek, emlékek, gondolatok áradata szabadul ki. Egy apró láng gyullad bennem - világosság, amely eddig rejtve volt. A toll suhan, tintával festi az érzéseimet a krémes papírra.

Ahogy az utolsó sorokat leírom, egy új gondolat ébred bennem: nem a válaszokat keresem, hanem a szabadságot - az önmagam elfogadásának szabadságát. A kulcs nem mások véleményében rejtőzik, hanem ott van végig a kezemben.