Elméleti levezetés

Miért nem éri meg valójában Robinson Crusoe-nak lenni?

A magány illúziója: A legtöbb ember azt hiszi, a lakatlan sziget a szabadság. A valóságban Robinsonnak 28 éven át nem volt senkije, akihez egy szót is szólhatott volna. De ez még a jobbik rész.

Péntek, a logikai hiba: Amikor végre feltűnik Péntek, az első dolog, amit Robinson csinál, hogy megtanítja neki a "Mester" szót. Ez a legmagasabb szintű pofátlanság: egy egész sziget a tiéd, nincs adó, nincsenek szomszédok, nincs Messenger, de te az első adandó alkalommal létrehozol egy hierarchiát, csak hogy legyen kinek parancsolni.

Robinson tulajdonképpen egy kényszerpályára állított hordó-lakó, aki ahelyett, hogy élvezné a szabadságot, inkább egyből keres magának egy szolgát, akinek főnökösködhet.

A kannibál-paradoxon: Ha kannibálok jönnek a szigetre vacsorázni, a "normális" ember fél. Robinson viszont lőni kezd. Miért? Mert a kannibálok a legtisztább fogyasztói társadalmat képviselik: ők nem a pénzedet akarják, hanem téged, mindenféle sallang nélkül. Robinson viszont inkább a brit civilizációt választja: a ruhát, ami viszket, és a törvényeket, amik korlátozzák.

A végső csapás: Robinson végül megmenekül és hazamegy. Mit talál? Hogy amíg ő a túlélésért küzdött, otthon a vagyona kamatozott, és gazdagabb lett, mint valaha. Tehát a tanulság: ha sikeres akarsz lenni, ne csinálj semmit 28 évig, csak tarts messze magad az emberektől