Katicám, bogaram

                                         Katicám, bogaram

 

Itt ücsörgök egy Napsütötte virágos réten,

A szépülő tavasznak, pompázó közepében.

Karcsú alakját, nyújtóztatja a lila kosbor,

S a napsugár hérics a bokorból kikacagja.

 

Búsongva mosolyog a tovalibbenő ibolya,

Hiszen elérkezett a búcsúzás könnyes napja.

Harang nélkül cserélődnek a virágok a réten,

A lilák után a fehérek s a pirosak tündökölnek.

 

Magba vált a réti iszalag, haját a szél búbolja,

Ezüst szöszének csillogását a nap szeretete adja.

Rózsabokorban, sokasodik a pázsitos nőszirom,

Sárgabarack illatával a méhecskét elbolondítja.

 

Amott a fű között a szinteken vajvirágok bújnak,

Szomszédban a piros kígyósziszek ágaskodnak.

Csokorban ünnepeltek a fűzlevelű ökörszemek,

A tölgyesek mélyéről sakktábla lepkék elő jöttek.

 

Csodájára szálltak minden bű bájos virágnak,

Kettesével pihentek meg a gyöngyház lepkék.

Trécseltek, fecsegtek a világról minden félét,

A csacsi virágok az utolsó mondatig el is hitték.

 

A nyárban az admirális lepkék is elő libbentek,

És a közelgő kalandokkal teli útjukról beszéltek.

Bravúrosan navigáltak a szitakötők a rózsaágon,

Hinta-palinta s a vékonyágon egy nagyot hintáztak.

 

Itt ücsörgök egy fátyol takarta, hervadozó réten,

Egy settenkedő ifjonc Ősz, színpompás közepében.

Búsongva, könnyein átmosolyog a megfáradt Nyár,

Vidáman csivitelve, integetve búcsúzott a fecskepár.

 

Katicám-bogaram, társam volt a tavaszban, nyárban,

Ideszállt hozzám a fekete pöttyös, piros kis kabátban.

Daliás fűszál tetejére kiállt, majd szemközt nevetett:

 - Ó te oktondi Asszony, hát az a szív Örökké szeret?-