A virágok hívnak

                                         A virágok hívnak

 

Megyek, mert hív az erdő, hív a rét,

Zölddel a fű, penderül a kis levél.

Lépegetek völgyön át, és réten át,

Fejem fölött trillázik egy csepp madár.

 

Nézem a hegy oldalát, vár e reám valaki,

Szökell az őz, huppan a muflon, oson a gyík.

S előttem, bólogat a sok kis bájos kankalin,

Üdvözölnek a kosborok, s az illatos nőszirom.

  

Hallgatom a hegyek, s a völgyek zúgását,

Ébred a szél, és összesúgnak az öreg fák.

Föltámad a vihar és dőlnek a vén fenyők,

S örök álmukban, kicsordul a gyantakönny.

 

Pár lépéssel fönn vagyok a csupasz hegytetőn,

S a testemet simogatja egy játékos szellő.

Sziklatömbökön, körösen az apró zúzmóka,

Mellettük éledezik az ezernyi sárga pimpóka.

 

Fejem fölött felhőkkel díszített az ég kupolája,

Ég és föld között vadászik a madarak királya.

Körbe, körbe karikában közelebb jön hozzám,

Suhogtatja a szárnyakat, villannak a sas szemek:

Oh’ tévedtél komám, én a zsákmány nem leszek!