Szivárványhid

PGKata•  2011. október 3. 12:03

Nem adhatok mást

                             Nem adhatok mást

 

Néked adom a fölkelő Nap sugarát,

Benne a madarak szerelmes dallamát.

 

Néked adom a forrás hűsítő vizét,

A szaladó kis patak, csillogó fényét.

 

Néked nyújtom a zöld erdő suttogását,

Szívemnek őszinte vallomását.

 

Néked nyújtom a fenyvesek zúgását,

Nyughatatlan lelkem háborgását.

 

Néked adom a rétek harmatos virágát,

A tarka lepkék röpke villanását.

 

Néked adom a bíbor színű naplementét,

Érted dobogó szívem lüktetését.

 

Néked nyújtom a fölkelő Nap sugarát,

Benne a mulandó nyár vidám kacaját.

PGKata•  2011. június 7. 12:51

Katicám, bogaram

                                         Katicám, bogaram

 

Itt ücsörgök egy Napsütötte virágos réten,

A szépülő tavasznak, pompázó közepében.

Karcsú alakját, nyújtóztatja a lila kosbor,

S a napsugár hérics a bokorból kikacagja.

 

Búsongva mosolyog a tovalibbenő ibolya,

Hiszen elérkezett a búcsúzás könnyes napja.

Harang nélkül cserélődnek a virágok a réten,

A lilák után a fehérek s a pirosak tündökölnek.

 

Magba vált a réti iszalag, haját a szél búbolja,

Ezüst szöszének csillogását a nap szeretete adja.

Rózsabokorban, sokasodik a pázsitos nőszirom,

Sárgabarack illatával a méhecskét elbolondítja.

 

Amott a fű között a szinteken vajvirágok bújnak,

Szomszédban a piros kígyósziszek ágaskodnak.

Csokorban ünnepeltek a fűzlevelű ökörszemek,

A tölgyesek mélyéről sakktábla lepkék elő jöttek.

 

Csodájára szálltak minden bű bájos virágnak,

Kettesével pihentek meg a gyöngyház lepkék.

Trécseltek, fecsegtek a világról minden félét,

A csacsi virágok az utolsó mondatig el is hitték.

 

A nyárban az admirális lepkék is elő libbentek,

És a közelgő kalandokkal teli útjukról beszéltek.

Bravúrosan navigáltak a szitakötők a rózsaágon,

Hinta-palinta s a vékonyágon egy nagyot hintáztak.

 

Itt ücsörgök egy fátyol takarta, hervadozó réten,

Egy settenkedő ifjonc Ősz, színpompás közepében.

Búsongva, könnyein átmosolyog a megfáradt Nyár,

Vidáman csivitelve, integetve búcsúzott a fecskepár.

 

Katicám-bogaram, társam volt a tavaszban, nyárban,

Ideszállt hozzám a fekete pöttyös, piros kis kabátban.

Daliás fűszál tetejére kiállt, majd szemközt nevetett:

 - Ó te oktondi Asszony, hát az a szív Örökké szeret?-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

PGKata•  2011. június 1. 07:39

A virágok hívnak

                                         A virágok hívnak

 

Megyek, mert hív az erdő, hív a rét,

Zölddel a fű, penderül a kis levél.

Lépegetek völgyön át, és réten át,

Fejem fölött trillázik egy csepp madár.

 

Nézem a hegy oldalát, vár e reám valaki,

Szökell az őz, huppan a muflon, oson a gyík.

S előttem, bólogat a sok kis bájos kankalin,

Üdvözölnek a kosborok, s az illatos nőszirom.

  

Hallgatom a hegyek, s a völgyek zúgását,

Ébred a szél, és összesúgnak az öreg fák.

Föltámad a vihar és dőlnek a vén fenyők,

S örök álmukban, kicsordul a gyantakönny.

 

Pár lépéssel fönn vagyok a csupasz hegytetőn,

S a testemet simogatja egy játékos szellő.

Sziklatömbökön, körösen az apró zúzmóka,

Mellettük éledezik az ezernyi sárga pimpóka.

 

Fejem fölött felhőkkel díszített az ég kupolája,

Ég és föld között vadászik a madarak királya.

Körbe, körbe karikában közelebb jön hozzám,

Suhogtatja a szárnyakat, villannak a sas szemek:

Oh’ tévedtél komám, én a zsákmány nem leszek!

PGKata•  2011. május 21. 09:33

Reményt hozó évszakok

                                        Reményt hozó évszakok

 

Tél volt, amikor a szemünk egymásért csillogott,

Gyöngéd szeretettel magadhoz ölelt a két karod.

Kósza vándor, fehérköpenyét lábunk alá terítette,

Jégcsapok tükrében szépítkezett az álmos reggel.

 

Tél volt, amikor piruló arcomat megsimogattad,

Hideg, fázós tenyerembe forró csókokat kaptam.

A fenyves erdők hátán átviharzott a kegyetlen tél,

Jégpompába öltöztetett mindenkit, akit csak elért.

 

Tél volt, amikor a szomorú ködben fülembe súgtad,

Bíborfelhők égő színei ívelnek, szerelmes szívedben.

Üvegablakok, óriáskertjében jégvirágok sokasodtak,

Csilingelő hóvirágok a hegyoldalnak, tavaszt hoztak.

 

Tavasz jött, amikor a fák zöld kupolákat bontottak,

Vadvirágok a réteken nyújtózó szirmokat nyitottak.

A tarka lepkék udvaroltak, s a kankalinnak bókolok,

Reményt hozó évszakokban, kedvesemre gondolok.

 

Tavasz ment, amikor a lombok takarták a fészket,

Fenyőfaillat, ölelte magához az egész mindenséget.

Magba váltott a réti iszalag, bóbitákat vitt a hajnal,

Szelek hátán szállnak boldogan a szerelem magvak.

 

Nyár jött, táncot ropva a réten, rózsaszirom nyílott,

Zöldellő mező felett a boldog égen, pacsirta dalolt.

Fekete hollók kerülgették a fehér bárány felhőket,

Zsákmányra leselkedtek az éles szemű kék ölyvek.

 

Nyár lopakodott tova, vállára vette csúf köpenyét,

Amelyből kihullott sok virág, már alig érezni illatát.

Fölfeslettek a szürke fellegek, tengerszem született,

A pokolból nyargalt föl a víz, mint akinek esze ment.

 

Az ősz lassan közeledett, szívem majd kettéhasadt,

Könnyeimet rejtve, szomorúan jártam a hegyoldalt.

Dörgő égből, villámok cikáztak, sírjukba dőltek a fák,

Korbácsolja az embert, a kincseitől meglopott világ.

 

Reményt hozó évszakokban, kedvesemről álmodom,

Majd’ egy hóval takart reggelen, az ajtómon bekopog.

Zúgnak már vad szelek, rohannak ólomszín fellegek,

Színes lepkék szép enciánnak, búcsúcsókot hintenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

PGKata•  2011. május 20. 07:24

A felhők vonulása

                               A felhők vonulása

 

Óh’ hogy irigylem a vonuló felhőket,

Hömpölygő lelküket,

Amikor a széllel szövetségre lépnek.

 

Óh’ hogy irigylem a vad szelet,

Kavargó lelküket,

Szárnyak nélkül szárnyra kelnek.

 

Óh’ hogy irigylem a kis madarat,

Daloló lelküket,

Amikor az égiekhez fölrepülnek.

 

Óh’ hogy irigylem a színes levelet,

Táncoló lelküket,

Ha a tomboló viharral keringőznek.

 

Óh’ hogy irigylem a hó pihécskét,

Csillogó lelküket,

Ha lágyan ringatózik a levélbölcsőben.

 

Óh’ hogy sajnálom árvaságra jutott,

Nyomorút lelkemet,

Sárba ragadt szárnyaim nem emelhetem!