Alföldi Kéktura befejezés (Baja-Szekszárd 03. 04.)

St.Angela•  2018. március 13. 07:48

Kicsit elfoglalt voltam, így utólag írok róla. Remélem azért tetszeni fog nektek. :)

Hajnali fél 3-kor indultunk útnak az autóval Bajára. Az úton sokáig az járt fejemben, hogy milyen érzés lesz újra, ám ezúttal az Alföldi Kéktúra útvonalán érkezni meg Szekszárdra. Számítottam rá, hogy különleges érzés fog el majd, de ami bennem lejátszódott arra nem számítottam utolsó AK-s túranapom elején.

Bajára megérkezve nagyon lelkes lettem és ebben a családom is osztozott. Jókedvűen indultunk neki az előttünk álló kilométereknek. Első utunk a buszállomásról a Vándorponthoz vitt, hogy nekik is meglegyen a bajai pecsétjük, aztán felsétáltunk a Türr István hídra. Ez a híd már legutóbb is elnyerte a tetszésemet, bár akkor csak este, kivilágított állapotában láttam. Most nappali fényben csodálhattuk meg és kelhettünk át rajta és ezúttal is nagy hatással volt rám. (Ne kérdezzétek miért, egyszerűen tetszik. Pedig az átvonuló nagyobb járművektől szinte az egész beremeg, ami kicsit fura érzés is volt.) A Duna, pedig…óóó…a Duna. ^_^ Vitathatatlanul nem egy dunakanyari látvány fogadott minket, de azért őszintén örültem a látványának és ehhez csak hozzátett a hattyúk és vadkacsák látványa. A hídon túl, a Bárka utcán összebarátkoztam egy háromlábú tacskó kutyussal. A gazdája épp az orvostól vitte hazafelé és megengedte, hogy megsimogassam.

A tényleges erdős rész kezdeténél a táblánál ott volt kifüggesztve az erdőlátogatási tilalom. Egy ideig erről beszélgettünk útközben. Az út egész addig jól járható volt, míg el nem érkeztünk oda, ahol elválik a Kék és a P-. Lassi vmh.-ig lényegében változó mélységű, a tetején keményre fagyott hóban kellett utat törnünk magunknak. Pörböly felett pedig, ahol a jel átvisz a Kerülő-Duna túloldalára, a kanyar után belefutottunk az első (ámde nem utolsó!) vaddisznó csapatba. 4-5 koca és megközelítőleg 15-20 kismalac bóklászott közvetlenül az útvonal mellett velünk szemben. Egy kicsit elkapott minket a félsz, meg is álltunk pár percre, hogy hátha elvonulnak, de a kicsik vissza-visszasétáltak. Szóval nem tehettünk mást, mint óvatosan továbbmentünk. Fentebb már jobb lett a helyzet, legalábbis a hó szempontjából. Lassi felett a töltésen az autók által hátrahagyott keréknyomban sokkal könnyebben és gyorsabban haladtunk. A Lankóczi gátőrháznál a pecsét rendben volt. Pecsételtünk, ittunk és a még mindig jól járható töltésen folytattuk az utunkat Keselyűsig. Útközben itt is belefutottunk vaddisznókba. Egy koca az 5 malacával sokáig velünk jött szembe a töltésen, míg végül úgy döntött, hogy jobb ha bevonulnak az erdőbe. 

A Keselyűsig tartó út végtelenül hosszúnak tűnt valamiért. Nagyon alföldi életérzésem volt, talán mert eszembe jutott minden szakasz (legfőképp az Ecsegfalva-Mezőtúr), ahol sokat kellett sétálnom a töltésen. Anyu egész jól viselte a dolgot, mert régen lejárt velem egy szakaszt az AK-n töltésen, de tesóm eléggé várta már hogy ott legyünk.  Keselyűsnél a Sorompó őrház falán aztán ott várt ránk a doboz a bélyegzővel. Az őrházban dolgozó fiatalember pedig pont kijött, amikor közeledtünk. Egy kicsit elbeszélgettek vele anyuék, miközben bekerültek a lenyomatok a füzeteinkbe. Aztán folytattuk utunkat tovább. (Zárójelben jegyezném meg, hogy az őrházhoz nem mutat pecsétjeles felfestés, nem nagy kitérő az útvonalból és elég könnyen észrevehető. )

A további út sem telt eseménytelenül. Hol egy nyúl, bukkant fel, hol néhány szarvas. Anyu még egy mókust is kiszúrt, amint a fák között elinalt, majd az egyikre felkapaszkodott.

Keselyűs után közvetlenül az úton azonban egy tanyatulajdonos nagytestű pásztorkutyája hozta rá anyura a szívbajt. (Anyukámról tudni kell, hogy nem fél a kutyáktól, azok se tőle és hamar össze szoktak barátkozni.  ) Ez a kutya azonban csúnyán morgott, úgy kellett beszólnunk a teheneknél rendezkedő gazdájának az udvarba, hogy hívja már be.  Bárányfokig aztán megint nem volt egyszerű az út, tapostuk a havat, ahogy tudtuk.  Frigyes Főherceg Őfelsége pavilonjához be kellett menni az elkerített vendégházakhoz és ott egy kis úton lesétálni a pavilonhoz. A pecsét itt is rendben volt.

A pavilont elviekben 2002-ben felújították, de szerintem ráférne már egy újabb renoválás. Egyébként maga az épület még így is gyönyörű, bár nem kifejezetten pavilonszerű. 

Délután 4 óra lévén már elég fáradtak voltunk, a lelkesedésünk is egyre inkább alábbhagyott, pihentünk is egy kicsit. Miután sikerült összeszednünk magunkat a folytatáshoz, felvettük a hátizsákokat és visszatértünk az útvonalra.

A töltésen sétálás innentől pokolian fárasztó volt. Tesóm vállalta, hogy elől haladva kitapossa nekünk az utat, de még így is többször meg kellett állnunk. Megéreztük a mögöttünk lévő utat.

Az M6-oshoz közelítve egy kanyarban megint vaddisznókba botlottunk. Nagy csapatnyi koca és kismalac vett körbe egy saras foltot, hogy dagonyázzon. Szerencsére velük sem akadt gondunk, gyorsan és csapatostul elszeleltek.

Az M6-os alatti átkelés után még egy ideig tesóm haladt elől, azután előre engedett és a Sárközi-összekötőcsatorna mellett lefelé már végig elöl mentem, hogy tapossam az utat.

Már alig vártuk, hogy leérjünk a műútra, mert közben egyre jobban sötétedett. Alapjáraton mindhárman utáljuk a műúton gyaloglást, mégis megkönnyebbültünk, hogy végre már csak azon kell befelé gyalogolni. Egyre sötétebb lett és mire végül a vasútállomás közelébe értünk, már ténylegesen este volt. Miután a látóterembe került az állomásépület új erőt kaptam. Tudtam hol a pecsételő és alig vártam, hogy újra láthassam.

Leírhatatlan érzés volt, mikor megláttam a jól ismert helyen a dobozt. Az örömtől szinte ugrálni tudtam volna. Pillanatok alatt ott termettem a doboznál. Hülyén hangzik, de szívem szerint megölelgettem volna ha tudom. :D Végül maradt néhány szelíd simogatás és kedves szó, aztán a fotók és a pecsételés. Anyuék is beszerezték a lenyomatot, abban a tudatban, hogy egyszer még (amikor végigjárják az RP-DDK-t) mindenképpen visszatérnek ide. 

Ezután már mindenkit csak a hazaút érdekelt. Visszaérni Bajára és hazaautózni.

Engem is, de előtte még készítettem pár fotót a Rockenbauer Pál kopjafánál.

Szerettem volna egy köszönetnyilvánító videót is készíteni Szekszárdon, úgy ahogy anno az RP-DDK befejezésekor Írottkő kilátónal tettem, de sajnos nem fért bele az időbe, mert indult a busz.

Ezt igaz nem Szekszárdon, hanem itthon, de pótolni fogom.

Köszönöm nektek, hogy elolvastátok ezt és szívből ajánlom nektek az Országos Kékkör ezen részét!

Az AK hosszú, sokszor küzdelmes út, de megéri végigjárni. :)


Ne haragudjatok, hogy nem írtam a korábbi szakaszaimról! Ha igény mutatkozik r), akkor szívesen írok azokról is. Most viszont várom, hogy az MTSZ elbírálja a teljesítésemet. ^_^

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2018. március 13. 08:01

szép beszámoló

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom