Gennyek

jagosistvan•  2011. augusztus 9. 18:09

minden szó elmondatott

minden szó elmondatott

és csak nézel - semmi kérdés

a semmi ül ajkadon - szíveden

látod te marha révbe értél

idegen ágyakon nincsenek álmok

titkos vágyak csak kárhozat

érdes kárpit dörgölődzik hozzád

őrzi jól antiálmodat

minden szó kimondatott

de egy még várat magára

még elrejted magad elől is

félelmet kelt súlytalansága

 

 

2011. augusztus 9. 18:09

 

 

 

 

 

jagosistvan•  2011. augusztus 9. 11:44

Hajléktalanul - Na meg POET tali

Újabb tegnapok. Múlnak, ahogy én is. A por lassan mindent ellep.

 

Szombaton úgy ébredtem, hogy elmegyek a Tarjáni napokra. Izgalmas volt látni a gyülekező embereket. Izgalmas volt a gondolat, hogyan fogadnak majd, mert azt mondanom se kell, hogy ezen a környéken is eléggé jól ismernek. Csendben ültem a sörpadon és figyeltem a reakciókat. Volt, aki szóhoz se jutott. Volt, aki egyből átkarolt. Volt, aki köpött. Végül is túléltem. Már dél felé járt amikor észbe kaptam. Poet találkozó! Az utolsó söröm félredobva indultam Barbhoz. Gyors öltözés és irány Szeged. A buszmegállóban felvettük a Csilliket aki állítólag Rencsi, de ebben nem vagyok biztos még. A buszon már rám tört a szokásos. A gyomromban gombóc. Nyugtattam magam hogy nem lesz ott. Biztosan nem lesz ott. Annyira azért nem bátor. Nem jártam teljes sikerrel. Szegeden már várt bennünket Marie. Négyesben beültünk egy kis kocsmába, ami a Jumbo étterem fölött van. Megtárgyaltunk néhány dolgot. Nem mind volt kellemes, de inkább itt, mint a többiek előtt. Részemről néhány ordítás – de kellett!  Marie-val átölve jutottunk el a múzeumhoz, illetve a szökőkúthoz. Ott már vártak bennünket páran. Többek között Safranka Judit, akit jó volt újra látni, Versike, aki duplán ölelt át. Drága Kata köszönöm így utólag is. Egy kicsit ragadjunk le Attilánál. Ez a csávó nem semmi. Nagyon jól éreztem vele magam. Pár sör mellett azt hiszem kitárgyaltunk néhány dolgot. Na és a végén a Korál! Vagy az még nem is a vége volt?

 

Minden változik. Te, én, ti és a környezet is. Tavaly még Ági konferált. Ma már én. Tavaly forgatókönyv volt, ma meg Stend up jelleg. Most éreztem először felszabadultnak magam a színpadon. Nem volt görcs bennem. Sőt kimondottan élveztem.

Egymásután mentünk fel a színpadra és kiadtuk magunk. Mindannyian. Ki jobban ki kevésbé. Szepesi Zsuzsi frenetikus volt számomra. Én is visszamentem. Előadtam és csend. Fáj… nagyon… Többen is említették a „sikolyt”. Én magam nem hallottam. Nagyon bentről jöhetett. Radnai István barátom is nagyon jó volt. Jut eszembe… köszönöm a könyvet. Farao barátom nekem kellemes meglepetés volt. Örülök hogy személyesen is tudtunk pár szót váltani. Veres Rózsa mint mindig gyönyörű volt. Jól esett érintkezni vele. Jól esett hogy tudom aggódik értem. Mucámmal nagyon jól éreztem magam. A kép megmarad magunknak. Csillik Rencsim szomorú szemekkel nézett. Bocsi hogy könnyet csaltam szemedbe. De így szakadt ki. Bozó Mónim örülök hogy a végére felengedtél. Marie a csajom. Mindig az is volt és az is lesz. Köszönöm hogy segítettél. Most minden kis segítséget el kell fogadnom. Legalább is ezt sulykolják belém. Szürkevirágom! Te egyike vagy azoknak, akit igen nagyon megkedveltem. Aranyosak vagytok így együtt a nejeddel. És ne feledd, azért mert nem írok kommentet, még olvaslak.  Csutim, aranyvirágom. Te tőled kaptam a legédesebb puszit a találkozón. Épp mondtam magamnak - ha húsz évvel fiatalabb lennék…

Kormányos Sanyim a barátom. Néhány dolgon és beszélgetésen túl vagyunk már. És lesz is még több ilyen. Ezt garantálom. Szeretlek te öreg róka. Valteremnek én vagyok a Jagibátyó. Örültem hogy viszontláttam rajtad a karkötőt. Ne vedd le, ne veszítsd el és akkor általad is tovább élhetek. Gabe. Neked most mit mondjak? Jövök neked egy sörrel. Nemsokára találkozunk úgy vélem. Holdsugaram aki olykor alkalmi csajom, jól teljesített. A színpadon is. Barb. A Szécsényi Barb. Jelenleg ő áll hozzám a legközelebb. Köszönök neki mindent. A többit majd személyesen ha lesz hozzá bátorságom. (Hozzatok egy sört). Narnusom, neked is nagyon sokat köszönhetek. Ha jól viselkedsz, a nevemre íratlak egyszer. Juditom te drága. Most nem sokat, de hát nem is a szó az ami összeköt bennünket. Pillantás. Jó volt találkoznom Somogyi Péterrel is. Sok időnk nem igen volt egymásra, de ez az én hibám volt. Annyit ígérhetek Péter hogy a POET antológia meglesz és úgy ahogy szeretnéd, szeretném. Ancsám és Sanyi! Jó volt újra látni benneteket így együtt. Szima, téged meg nagyon. Jó hogy voltál. Kellettél. Pepom neked örök hála és ölelés a „csomagért”. Na meg a jó fotókért. Augusztus szép hónap. És hát háttal ül. Deremaing és Laca! Szépek voltatok.

 

Az előadás után még maradtunk a kerthelyiségben. Sokat beszélgettünk. Egymásról egymásnak. A vége felé átmentünk a Sörpatikában. Azt hiszem odáig tartott a bohóc maszkja…

 

Még egy kis Mignon majd haza városomba. A taxi feeling még utoljára kiszolgált.

 

Összességében nagyon jól sikerült. Erőt merítettem belőletek Barátaim. Viszont a napok nem állnak meg. Jönnek felém pengeélesen és átvágnak minden eret rajtam. A nap még süt. Most még a felhők felett. De örökké nem eshet. Viszont ernyő nélkül addig elázok.

 

 

Ui: elnézést kérek azoktól a barátaimtól akiket kifelejtettem. Esküszöm nem direkt volt.

jagosistvan•  2011. augusztus 6. 13:27

A könyv

A könyv

 

Felfűzött lapokon vánszorog a múlt

sok-sok apró betűjében.

Kézbevettük, félretettük.

Lám másoknak is megengedtük

hogy lapozzák azt a könyvet,

amely csak kettőnknek íródott.

Amelyet kettőnknek nyomtattak

- mára már por fedi.

 

Te kiolvastál -

Én kiolvastalak.

 

2011. augusztus 6.

 

0:43

jagosistvan•  2011. augusztus 6. 00:22

Hajléktalanul 4.

Ma már kétszer ettem. Ebédre rakott krumplit, (segítettem Barbnak felszelni a kolbászt és a virslit) este meg két szalámis zsemlét. Az elmúlt hetekhez képest rekordot döntöttem. Ma is sok emailt és sms-t kaptam. Tagadnám ha azt jelenteném ki, nem esnek jól. Ma 11-kor a  Városi könyvtárban volt találkozóm. Felkértek, hogy írjak ajánlót egy könyvhöz. Elkértem és ha elolvasom, döntök. Közben Ida, gyermekem anyja is felhívott. Minden rendben.

 

Figyeltem érzéseimre ahogy közeledtem Szeged felé. Egyedül mentem át. Mankó nélkül akartam megtenni  utam. Szemtől szembe. Mindig is így voltam a legerősebb. Figyeltem mi lehet az ami lezajlik bennem.. Valójában többet vártam. Legalább egy kis félelmet vagy keserűséget. Semmi. Amikor leszálltam a buszról olyan érzésem volt mint nagyon régen. Turista vagyok. Semmi sem jött elő abból hogy itt éltem két évet illetve hármat ha csak a hétvégéket nézzük. Figyeltem a helyekre emlékeket keresve. Nem volt. Megdöbbentő tény. Egyetlen egy hely van amit szeretek az a Dugonics Tér, de hát azt meg vagy húsz éve. Mint egy idegen aki azért nagyjából ismeri az utat, úgy mentem a bank felé. Megoldottam egy problémát. Én magam. Azt hiszem számomra ez is egy lépés volt. Én aki vasárnapokban él, megláttam a hétköznapok egyszerűségét. A színeket. Azt hiszem azért nem éltem én ebben a világban, mert sosem voltam rákényszerülve. Sosem láttam eddig ezt a spektrumot. Valaki mindig elállta előlem. Mondják a hétköznapok kegyetlenek. Nem gondolnám. Én aki eddig  csak ünnepekből élt, még látom báját. A Mars téren még adtam egy százast a koldusnak és hazaindultam. Egy dolog megint letudva. Nem Szeged volt valójában amit nem szerettem, hanem a közeg ahol éltem. El kellett volna jönnöm rég, amikor még volt rá lehetőségem. Úgy ahogy én akarom.

 

Holnap Poet találkozó. Félve várom. Vajon mi lesz? Bele merek nézni majd a barátaim szemébe? Egy biztos. Az övét nem szeretném látni. Ha kell, félúton visszafordulok inkább. Felejteni akarok és nem sebeket szaggatni. Igen… felejteni.

 

A ház csendes. Mindenki fekszik már. Lassan én is. Megint egy este hajlékban. Köszönöm.

jagosistvan•  2011. augusztus 5. 08:40

Hajléktalanul 3.

Furcsán telnek a napok. Néha egy pillanat is örökkévalóságnak tűnik és van olyan hogy egybefolynak napok. Illuzionista életem van. Hol itt, hol ott. Ma reggel itt Barbnál. Még csendes a ház. Én meg idegenként szemlélem jelen környezetemet. Valahogy mégis olyan ismerős. Talán a csend. Igen. A Csend amelyet épp a klaviatúra használatával török meg éppen hogy csak.

A Csend.  

 

A napokban Magdikénál ébredtem. Első utam, nem tudom miért az utcára vezetett. Akkor éreztem először. Körbevett. Az én Csendem. Nem zakatoltak villamosok, nem nyikorogtak trolik, nem szólt a tv. Nem szóltam én sem. Sejtetőn vizsgáltam magam. Lassan hatoltam le néhány szintet. Nem történt semmi. Megálltam. Nem mertem tovább ásni. Azért még a födémek alatt ott kavarog az én igazságom.

 

A világ újból kinyílt előttem. Látom, amit már rég nem. Az apróságoknak hitt illetve vélt dolgokat. Látom a levelet lebegni az ágon, ha fúj a szél. Észreveszem a madarat, ahogy épp fészket épít. Látom az emberek arcain az apró rezdüléseket. Úgy ahogy rég.

Visszakellett jönnöm ide, hogy újra élhessek. Még ha igen nagy árat is fizettem érte.

Adriennel sétáltunk a szűk utcán. A forgalom annyira minimális hogy az úttesten közlekedtünk. Ez itt a perem pereme. Ilyen kint még sosem laktam, de mégis ismerős. Ide jártam még gyermekfejjel sárkányokat ölni. Krizsivel, Malackával és a többi mezítlábas sráccal. Anno befogadtak. Ma is.

 

Ahogy sétáltunk tovább a kicsi lánnyal, láttuk, ahogy egy idős házaspár szilvát szed. Hajolgatnak a fa alatt, úgy ahogy talán húsz éve is. Talán éppen ők voltak akik megkergették a srácokat amikor azok gallyastól tépték le a termést. Talán engem is. Megálltam előttük. Mindketten tovább folytatták dolgukat, de tudtam észrevettek. A néni végül felnézett és rám mosolygott. Én viszont és üdvözöltem őket. Beszélgetésbe elegyedtünk. Rögtön tudtam nekik is van egy közös Csendjük. És azt is hogy tudják nem a környéken lakom. Mégis mosollyal fogadtak. Amikor elmeséltem nekik hogyan keveredtem ide, és hogy gyerekként a szemközti ház beugrójánál zsugáztunk, láttam rajtuk, hogy teljesen elfogadtak. Beszélgettünk a régmúltról. Nevek, arcok villantak fel a semmiből, vagy ha úgy nézem az feledésből. Rég halott emberek és pillanatok támadtak fel ott és azokban a percekben. A végén megdicsérték Adrient, hogy milyen szép kislány és kaptunk egy jó adag szilvát. Nekem a markom, Adrinak a trikója volt tele. Már évek óta nem ettem szilvát. A piacon is mindig elkerültem, ha láttam. Eddig nem tudtam miért. De most már igen. Nem akartam emlékezni. Ma meg már újra, mosatlanul, mint a régi szép időkben. Boldog majszolással tértünk vissza.

 

Végre magamhoz ölelhettem a kisfiamat, Gergőt. Azzal fogadott, hogy már várt nagyon és örül, hogy visszajöttem. Nem mondtam semmit csak öleltem. Mintha ezer év telt volna el az utolsó találkozásunk óta. Nem sírtam. Most nem lehetett. Rámosolyogtam és megbúboltam. Megbeszéltük, hogy kimegyünk a játszótérre. Kivittük az unokatesót is, Ádikát. Útközben a Fekete Sas kávéházhoz értünk. Kérdezte Geri hogy szép –e belül? Mondtam annál több. Gyönyörű. Kérdezte bemegyünk –e? Vártam ezt a kérdést. Utoljára más emberrel ültem itt. Akkor már a feszültség ült rajtunk. Ma lerendezem ezt is- gondoltam. Új érzés lesz az, ami ide köt ehhez a kávézóhoz. A gyerekek gyömbért ittak, én meg limonádét. Nevettünk és disznó vicceket meséltek egymásnak. Én meg közben álmodtam… Tele a helyiség. Irodalmi est van épp és középen én ülök. Tenni fogok róla, hogy ez az álom valóra váljon.

Nagyon jól, de gyorsan telt az idő a kisfiammal. De az a tudat, hogy most már naponta láthatom, vigasszal és reménnyel tölt el.

 

A Tabáni templom. Meghatározó volt mindig is életemben, bár inkább, mint építmény és emléktemető semhogy hit. Van saját hitem. Nem kell hozzá kő se tégla. Lassan közelítettem meg, mintha, attól tartanék, felébred és rám prüszköli tornya mohás cserepeit. Megvallom mástól tartottam. Attól, ha odaérek és megérintem, elsírom magam. Az emlékek számomra fontos dolgok. Ezért tudatosan állítok mementókat nekik és ezáltal magamnak. Ha burkoltan is, de most fogalmaztam meg az egyik legnagyobb félelmemet.

Lassan hozzáértem az egyik téglához. Mély barázdák mintázták. Szimbólumok. Értettem, hiszen én rejtettem el őket ide. Betűk és számok. Szerelmek és rajongások.

 

 

Hiszem az embert is csak úgy mint a fákat a gyökerei éltetik. Engem egy ideig cserépben tartottak. Szép nagy cserép volt, de mégse olyan nagy és szép, mint ahonnan kiszakítattam. Manapság egy törzsére fektetett fa vagyok, amit barátok öntöznek a kiszáradás ellen. Lehet, hogy megmaradok?

 

Tegnap újra kerékpároztam. Mennyei érzés volt. Kezdenek visszatérni a régi reflexek. Még a körömfék is ugyanúgy megy, mint régen, ha épp nincs valódi fék. Az Isten és Barbi a tanú rá. Kitekertünk a világból. A belső világunkból. Élményt kerestem, vizet. Amiből ihatok majd ha megszomjazom. Nevettünk és már csak picit sírtunk. Mindenki a maga vállán, de figyelve azért egymásra.

 

Este zenét hallgattunk és felbontódott egy martini. Örültem. Nem voltam egyedül. Sőt! Végül elvonultunk. Ki- ki a maga ágyába (útjára, álmába).

 

Nemsokára ébred a ház. Szívesen főznék egy kávét neki, de sajnos nem tudok. Ahol eddig laktam csak keverős kávé volt. Ez is egy dolog, amit még meg kell tanulnom.

 

Hogy ma hol hajtom le a fejem, még talány. De addig olyan sok tennivaló van még és olyan jó hogy itthon vagyok.

 

Végül…

 

Még sosem sikerült idegen helyen nyugodtan írnom. Több nap és hét kellett hozzá régen is. Valahogy most sikerült.

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom