Gennyek

Hetek óta az első napom hogy egy kis boldogsággal a szívemben feküdtem le és ébredtem ma fel. A helyzet még ugyanaz. Stagnálok nulla alatt, de mégis... Tegnap öt órát tölthettem Gerivel és az estém is nagyon jól sikerült. Pedig semmi extra, mondhatnám. Pedig de. Az a néhány perc cset és sms nagyon sokat jelentett, jelent nekem. Köszönöm szépen itt is Neked. A manók elindultak a teával. :)

Tudom, hogy várnak rám még kegyetlen napok, de per pillanat nem érdekel.  

Beszorultam saját magamba. Nincsenek ajtók melyeket nyitni lehetne. Arctalan üvöltök a fekete űrben. Fáj! Minden. A mai hajnal, a tegnapi mosoly, a gyomrom. Fizikai gyötrelem lett úrrá rajtam.  Szüntesd meg kérlek minden áron!

Olyan egyedül...

A pad csakis az enyém.
Akár húsz évvel ezelőtt.
Akkor fáztam és pont úgy hullt az eső
ahogy most.
Akkor sem sétáltam - most se.
Karok löktek
ki
el.

Születtem
hogy az legyek ami
- apám sorsának
méltó folytatása.
Talán én hamarabb mondom ki
''a viharfellegek messze járnak".

Írod, az élet már ilyen.
Milyen?
Milyen isten teremtette a világot?
Én csak szeretni vágyom,
szeretetre vágyom,
fiamra vágyom,
magamra vágyom,
a sötétre...

Nincs part, a víz hideg.
Távoli hangok súgnak belém életet.
Látom ahogy gyűlnek körém
valahogy mégis egyedül...
Ott van az űr
- a semmi végtelen.

Néz a fiam és érti
- apa ma messze van.

ma kívágnám a szívemet

s a kutyák elé dobnám

nem kell semmi ami dobogó

lüktető áramló

ami él 

ami lélegzik

a vérző

eredő

minden szó elmondatott

és csak nézel - semmi kérdés

a semmi ül ajkadon - szíveden

látod te marha révbe értél

idegen ágyakon nincsenek álmok

titkos vágyak csak kárhozat

érdes kárpit dörgölődzik hozzád

őrzi jól antiálmodat

minden szó kimondatott

de egy még várat magára

még elrejted magad elől is

félelmet kelt súlytalansága

2011. augusztus 9. 18:09