Téli giccs

Ez a havas erdő még a múlt századé.
Itt urak vadásznak.
Harsányak és elszántak,
mintha ősi címerükért pattannának párás lovaikra.
Kutyáik csaholása messzire cselleng,
s ideges orrú nyulat, apró szúrásokkal lépő őzet, hőkölő vaddisznót talál.
Az erdei alkonyra kastélyablakok merengnek,
tükrös sötétjük mögött
riadt szívvel párbajról ábrándoznak
a lelküket illatos borítékba hajtogató nők –
gyertyájuk imára várja a Szűzanyát.

A durva szánon lőtt vadak,
szájukból, orrukból vagy oldalukból kevéske vér csepeg,
illendő díszlet – fölöttük megitták már a fanyar áldomást.
Az úri társaságot hulladék fát gyűjtő parasztok kerülik
illendőségből és óvatosságból.

A kastély melletti erdő süllyed a hóesésben,
állok egy magasles alatt,
tátom a szám a kusza időben,
s várom, hogy engem is meghívjanak.