Hiszti Betlehemben

„Szül pedig fiat, és nevezed annak nevét Jézusnak,
mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.”
(Máté 1, 21)

 

Az éjszaka hűvös volt, de az istállóban szénaillatú kellemes meleg terjedt szét. Csönd volt, a két tehénke és a szamár egyhangúan őrölték a szénát, néha patadobbanás várt visszhangra, vagy megnyikordult a jászol deszkája, amint mozdultak a hozzá kötött állatok. Az istállóban nem volt fény, csak sejteni lehetett a tehenek és a szamár testének meleg tömegét. Az istállóbejáratnál látszott, hogy kint szürkébb a sötétség, az égbolton csillagok hunyorogtak, mintha titokzatos lények lestek volna be azokon a földi világba.

A jászol egyik végében, szénára terített pokrócon összebújva hallgatta az éjszaka hangjait József és Mária. Aznap érkeztek Názáretből Betlehembe, mert a távoli római császár megparancsolta, hogy lajstromba vegyék az összes lelket, aki birodalma tartományaiban él. Minden családot a férfi szülőhelyén kellett számba venni. József szülővárosa Betlehem volt. A kisváros nyugtalan szívű lakói közül sokan elvándoroltak Júdea más helyeibe, sőt Galileába és távolabb is, most hát tele voltak a fogadók az összeírásra visszatért lelkekkel. Mária áldott állapotban volt, terhe már meglehetősen nagy volt, így az egyik fogadós megszánta a fiatal párt, megengedte, hogy az istállóban húzódjanak meg.

József és Mária örültek ennek, mert nem szívesen fizették volna a fogadót. Nemrégiben az adószedők szinte mindenükből kiforgatták őket, mert állítólag keveset adóztak abban az évben. József pedig hiába ácsolt szép tetőzetet a názáreti zsinagógára, a papok fizetség helyett türelemre intették.

Bár tél volt, azon a vidéken ilyenkor sincs kemény hideg, és a barmok is adtak némi meleget. Mária azonban reszketett József karjaiban:

– Én nem akarom ezt a gyermeket! Nem akarom!

– No! – csókolgatta József Mária arcát, szemét, homlokát, kemény tenyerében pedig gyöngéden formázgatta egyik vállát. – Én elhiszem, amit az angyal mondott a Szentlélekről.

– Nem is emiatt. Voltam egy látó asszonynál, mialatt Te az összeírást intézted…

– Jó sokat kellett várni! De sebaj, holnap haza indulunk!

– …szóval, valami apró játékot kerestem a kicsinek, csengettyűt vagy egy varrott barikát, és akkor egyszer csak ott volt a látó asszony, a hasamra tette kezét, és megkérdezte, akarom-e látni milyen sors vár a gyermekemre…

– De ez különleges gyermek! – emelte meg hangját József, Mária azonban folytatta:

– …én akartam, ő meg bevitt a bolt hátsó részébe, a függöny mögé, és végül egymás vállára borulva sírtunk attól, amit ott mondott nekem. Azt a kevés pénzt se fogadta el, amit neki szántam, és úgy nézett utánam, mintha látomás lennék magam is. Alig találtam vissza a fogadóhoz.

– Nemsokára eljön az idő! Talán néhány nap… – mondta József.

– De én nem akarom, hogy eljöjjön! József, a mi fiunkat egész életében gúnyolják, leköpik, bántják majd az emberek, ő meg tűri, alázattal…

– Talán ez a megváltás, amiről az angyal szólt! – mondta József.

– Följelentik, gyönge hátát korbácsszíj szaggatja, homlokát töviskoszorú vérzi föl, a csőcselék ujjong majd szenvedése láttán, azután keresztre feszítik, mint egy mihaszna rabszolgát! – zihált Mária.

– Bolond az a látó asszony! Ilyet nem enged az Úr! – dohogott József. – Nem mondta-e az angyal, hogy méhedben Isten fia…?

– Békétlenséget hoz a világba, és még több szenvedést! – Mária az arcát kaparta, szálas haját tépdeste. Az egyik tehénke elbődült, a szamár nagyot rántott a kötelén.

– No, no, az állatok is megbolondulnak! A végén a kocsmáros kiadja az utunkat, éjnek idején! – csitította József.

– Követőit olajban sütögetik majd, vagy vadállatok elé vetik az arénában, de lesz, akit nyílvesszőkkel szaggatnak meg, vagy fejjel lefelé feszítenek meg. Vér, vér, sikolyok! És nem csak érte halnak meg, de az ő nevében is pusztítanak majd. Tüzes fogókkal tépkedik, parázzsal sütögetik azokat, akikről úgy vélik nem követik őt. Hatalmas rakás rőzse tüzén elevenen égetnek meg férfiakat és nőket, gyermeklányokat, hogy visszataláljanak hozzá!

– Az Úr szándékai kifürkészhetetlenek. Lehet, hogy a megváltás szenvedéssel és vérrel jön el, mint asszonyoknál a havi megtisztulás – mondta József.

– Értsd meg József, amit hallottam, abból tudom, hogy az embereknek nem kell a megváltás! Aki nem gyilkol, nem rabol és lop a saját kezével, abban is mennyi gonoszság lehet! A látó asszony elém hozott össze-vissza hazudozó, népüket kiszipolyozó elöljárókat, a szegények verejtékéből gazdagodó tisztes polgárokat, és ezek mindannyian a mi fiunk lábánál térdepeltek, hozzá fohászkodtak. De a legálságosabbak a bőkezű adakozók, akik már eleget harácsoltak ahhoz, hogy egy keveset nagy kegyesen visszaadjanak a szegényeknek.

– Vannak ilyenek bőven most is – sóhajtotta József.

– Akkor mi végre születik ez a kisded? Mi végre járja be a jó hír a világot, mi végre ragyog fel az emberek arca, ha meghallják a hírt? Minek új szövetség az Úrral? – hajtotta le öklei közé fogott fejét Mária. 

– Az emberek bűnösök, esendők. Talán ezután majd nem lesz olyan fojtó teher a bűn! Talán könnyebb lesz jó útra térni! – ölelte át szorosabban József Máriát.

– Nem! – Mária kitépte magát József öleléséből, és leugrott a jászolból az istálló döngölt agyagjára. – Nem akarom, hogy a bűnök elkövetői nyugtot leljenek, ha színlelt alázattal összekulcsolják kezüket a fiam keresztjénél! Nem akarom, hogy ilyen egyszerűen elintézhető legyen… Nem akarom ezt a gyermeket! – toporzékolt Mária, József pedig szinte sóbálvánnyá meredt.

Ám Mária ekkor hirtelen összegörnyedt. Elkezdődtek a szülési fájások. József fogta az itatókannát és vízért szaladt, tudta, a fogadó udvarán van a kút. Fölpillantott, de az égbolton már egyetlen csillag sem látszott.