Felhőnéző

Zöld apróság gurul egyre,

dombon le, majd fel a hegyre, 

hoppá, ez így nem is való, 

ki lehet, egy kicsi manó?

Biz' borsó az, viszi lába

messze földre, hét határba, 

és amikor addig elér, 

ott szaladó szürke egér 

hátára tüstént felpattan, 

futkosástól megfáradtan, 

de szegény nem veszi észre, 

fenn, magasan eleségre 

vadászik egy éhes madár, 

valami jót harapna már, 

meg is látja, lám, lecsapva

mindenestől hamm, bekapja, 

így lett hát, a héja evett 

borsót, s vele kisegeret. 

Táblára rajzolt karnevál,

fordul a kocka, meg-megáll.

Még élsz, még tart a játszma, 

hát lépj, itt és most! Játssz ma! 

Mérföldkő. Mondd, mennyit ért?

Vedd észre! Szép. Véd a vért?

Ennyi. Emlékbe elteszem.

Helló, Egyetlen: M. 

Nini! Ha nem tévedek, a puffon

komótosan üldögél egy muflon 

a nappali közepén, biz' menten

ájulandó tudatomat mentem. 

Hmm. Egészen furcsa a helyzet, 

bámulva egy zootípusú percet,

ásítva a kanapéra zökkenek. 

Vajon inna egy teát? Ez remek,

sanszos, megint álmomban álmodok. 

Ekkor a jelenés a szobán átkocog,

mire kissé elképedten ajtót nyitok, 

fejével még int is. Mese volt? Titok. 

Mondd, ha számodra ismert, tudható

minden törvény, képlet, együttható, 

adat, az elsőtől az utolsó szögig:

a földet érő üvegpohár hány darabra törik?