Séta a Normafán

Verőfényes délutánon

kalauzolt el a lányom 

zsizsikelő Budapesten, 

Normafára ekkor mentem

vele, s oda megérkezve 

túrázáshoz támadt kedve 

csapatunknak, épp rálépve 

egyik könnyű ösvényére. 

Fel-le egyre kanyarogva

kék kör vezet, vén fa odva, 

szarvasbogár, színes lepkék, 

árnyas erdő, mind-mind tették

széppé utunk, aztán hátunk, 

tiltakozva fájó lábunk 

mondogatja, most már elég, 

nem tévedek, azt jelezték, 

számottevő szintkülönbség

nem várható, erre tessék!

Kapaszkodunk, ereszkedünk, 

szúnyogra csap izzadt kezünk,

talpamon lesz hólyagom, 

nemcsak ezen, amazon

szintén terem, amazon

nem vagyok ám, csak izom! 

Súlyzóként már egyre várja 

karomon a kézitáska 

és a tollaslabda szett, 

hogy ott legyünk, így is lett, 

majd egy padra telepedve 

bámulunk le Budapestre. 

Csuda látvány, megkapó, 

békét ad, megnyugtató. 

Maradnánk, de jön az este 

és a buszunk, visz is messze. 

2025.07.02.