Felhőnéző
Szarkaláb
Ha lennél épp hóbortos hajadon,
Nap sugara táncolna hajadon,
fák alatt villanna szarka lába,
ránevetnének a szarkalábra
szemed körül, persze tavasz volna,
s amíg hintáról a lábad lógna,
lendülve néznéd az eget, majd alább:
Lám, cseperedő kerti szarkaláb!
2025.01.25.
Nyilakat ontó
Ha Artemisz gyermeket szült volna,
sarja talán így szólhatna róla:
— 'Kit eltalál Anyám nyila,
nem menekül a nyámnyila,
avagy bátor párduc, arszlán,
büszkén, túl megannyi harcán!
Tekintete bár svédacél,
oltalmaz is ő, s véd a cél.
Homlokán egy félholdat viselve
vadászik és vigyáz erdőszerte.
2024.12.25.
Tökös varangy
Ugrottam, és hatalmasat estem.
Levegőben átforduló testem
földet ér, de véletlenszerűen.
Egyensúlyozni e furcsa űrben
semmi nem segít, s lendülök újra.
Néma csend belül. Vajon az útra
most talán majd talpra érkezhetek?
Esőerdőben mérgező mezek
harsogják, hogy: "Nézd, veszélyes vagyok!"
Íme, enyém narancssárgán ragyog,
mint a tök, és így védem meg magam.
Nem hallok, de nem élek hangtalan!
Nászénekem zeng, s ha ciripelek,
hangzsákomat látva békaszemek
felfedeznek, részemről az öröm!
Akkorára növök, mint egy köröm,
méretem aprócska, vegyél észre!
Otthonom a brazil erdők mélye.
2024.12.21.
Brachycephalus ephippium
(apró tökvarangy vagy Spix nyerges varangya)
Petymeg
Egy, meg egy, meg egy, meg egy, meg egy, meg
nincs több, szóval öt sorban a petymeg
pettyeket hord oldalán, s a farka
— mulatságos gyűrűs minta rajta —
emlékeztet másik kis jószágra,
de nyakán a szőre csíkozása,
nyúlánk teste, nem épp fitos orra,
kecsessége, zsákmányra ugorva
mozgása, visszahúzható karma
mutatja, biz' ő egy cibetmacska,
s hiába fut, nem menekülhet meg
egy egér sem, ha a vadász petymeg.
2024.12.16.
'Mozgása éppoly megnyerő és kecses, mint amily mozgékony
és ügyes. Nincs még egy emlős, mondja Brehm, melynek
mozgásában oly szépen egyesülne a kígyó hajlékonysága
a nyest gyorsaságával. Mozdulatainak utólérhetetlen
tökéletessége igazán bámulatba ejti az embert; úgy látszik,
mintha testének ezer izülete volna.'
/Brehm: Az állatok világa/
Mimózalevelű
Volt egyszer egy mimózám, szemérmes.
Hozzáérve csiklandós levélhez,
becsukódott, megsértődött rögtön.
Gondoltam, a legfurcsább a Földön,
vicces növényke, de sajnos soha
nem virágzott nálunk, nem is csoda.
Régen történt, gyerekkori emlék,
és most érinteném — ha ott lennék,
messze délen, Andalúziában,
mikor éppen illatozó nyár van —
azt a zöldet, vajon érzékeny-e,
ahogy meséli róla a neve?
Harangokból magas fának ága
kék takarót terít már a tájra.
Elbájoló, s bárcsak szép maradna!
Cseppet sem randa e jacaranda.
2024.12.15.