Baranyi Imre blogja

(Karanténban született - alkotói pályázat 2021. emléklap)

Kétéves lett a lányom lánya, Fanni,

arcán mosoly, hajában tünde lokni,

fél éve már, hogy nála jártam, annyi

tiltás között nehéz volt látogatni.

Szaladt a csöppnyi lány a széles úton,

kezét felém de boldogan kitárta,

én is karom felé mohón kinyújtom,

fel is kapom szívét szívembe zárva.

Szememből csordogál a néma könnyem,

de édes annak most a számban íze,

ölelhetem magamhoz végre kincsem,

remélem így lesz már ez mindörökre.

De hát a kór azóta egyre támad,

nem láttam én oly rég az unokámat.

2021. március 12.

(publikálva a Holnap Magazinban 2020. III. számában)

Az őszi szélben álmodó

malomkerék nyikordul,

szakadt meséket foltozó

reménykedésre kordul

gyomromban az a pár falat

melyet belőled téptem,

miközben titkolt vágyamat

nagy bűnökkel tetéztem.

A hátamon magányomat

én messzi elcipeltem,

ne kelljen már nekem neked

fájdalmamról mesélnem,

ne legyek hozzád mostoha,

de ne is legyek édes,

inkább maradtam ostoba,

vad harcaimtól véres.

Belőled az a pár falat

tart még életben engem

és a remény, hogy megmarad

némi szelídség bennem.

Nem vadít engem el soha

hiányodnak keserve,

fejemnek lesz a vánkosa

lelkem megannyi verse.

Utam hűsíti őszi szél

és szomjamat is oltja

patak vize az erdőnél,

ingem alá befolyva.

Maradok bolygó vándorod

de messziről kerüllek,

félig még el is fordulok.

mert már nem érdemellek.

2020. szeptember 14.

(Urban Haiku pályázat 2020 különdíj)

Első óvodás

szerepem óta nem hív

egy rendező sem.

2020. szeptember 6.

Ma csendre vágyom és feledkezésre,

borús az ég, közelg a nagy vihar,

bezárom ablakom, remegve, félve,

remélem, árja átvonul hamar.

Tudom, hiába bújok én előle,

üvöltve dörgedelme megtalál,

dühét citálja vad-mohón a földre,

s a háztetőmön áll az égi bál.

Heves szelével ágait csavarja

a kerti fáknak olthatatlanul,

az őszi égre félhomályt takarva

dühöng, utána lassan elvonul.

Hiába, elsodorta messze csendem,

de nemsokára mégis elfelejtem.