Gabimami blogja

Szokolay Zoltán:

Aki verseket ír

Aki verseket ír, két üvegtábla közé szorul,

ott kell zümmögnie halála után,

ki innen, ki onnan látja, hallja,

szidja vagy szánja, soha nem szabadul.

Testét ne keressék, az árnya

tűhegyes tollal rajzolt sziluett.

Aki verseket írt, vissza nem jöhet,

sose tudja már meg, hogy nem élt hiába.

„A jó pap holtáig tanul.” Mióta is ismerem ezt a közmondást? Hm. Több mint fél évszázada. És csak most értettem meg igazán a jelentését. Ehhez „csupán” férjem halála kellett.

A gyászérzést többször átéltem: szüleim elvesztése a mai napig sajog. De társam halála valami teljesen más folyamatot indított el bennem. Pillanatok alatt megöregedtem. Szembesültem egy, a majdnem mindenkire váró teherrel. Lelassultam, itt is fáj, ott is fáj. Otthonom börtönné vált, de egyben menedék is. Özvegy vagyok. Egy, a talajvesztettek közül. Öreg lettem. Sorstársa millióknak.

Unaloműzőnek a festést találtam ki magamnak, de már beton szobor kiöntése is foglalkoztat. És ott a kert, jön a tavasz. Elfoglaltságot ad. Ugyanígy a két ötéves macskám. Folyton lábatlankodnak, el fogok esni egyszer valamelyikük miatt.

A portám idegen macskák átjáróháza, a velejáró kellemetlenséggel, ti. macskaürülék szerteszét.

És ezzel kapcsolatban is tanultam valamit: a macskajaj egy gyógynövény, amelynek szaga messze űzi az idegen macskákat. Ültetek a portámra ilyet.

Miért is kezdtem el ezeket írni? Megvan! Az öregedés is tanulási folyamat, hiszen életem során ezt nem tanították nekem. Tapasztalat. Nagy tanítómester. S ha van szépsége az öregkornak, akkor az a bölcsesség. Olyasfajta rálátás az életre, ami csak tapasztalat útján érthető meg teljesen.

Alaposan elvették a kedvem az élettől. De az is lehet, hogy sohase volt. Sőt, az még valószínűbb:

én magam vagyok minden bajom forrása. Mert mindegy az, hogy gyerekkori sérelmek értek, de az már csak rajtam múlik, mikor felejtem el végre, és rakom össze magam, úgy, ahogy az a felnőtteknek illik. Főleg, ha egyik lábam a sírban lóg. Gyenge jellem vagyok, utálom is épp eléggé magamat ezért. Csakhogy ezzel nincs semmi sem megoldva. Most, hogy mozgásomban erősen korlátozott vagyok, ki kellene találnom valami előre tartó elfoglaltságot. Csakhogy tyúkeszem ezt sem teszi lehetővé. Hogy minek születik meg a magamfajta ember???

ahol az ég a földdel határos
színes képét mutatja a város
s amikor a nap legurul végleg
árnyak kúsznak elő akár a férgek
az utca fényénél megelevenedve
mintha mind cimborát keresne
de a város szélén szövi hálóját az éj is
elnyugszik fény árny sötét lesz mégis