Gabimami blogja

Gabimami•  2024. május 16. 00:14

A szoknya

A szoknya


Az idős nő álmatlanságtól vörös szemekkel ült kedvenc foteljában a tv előtt. Maga elé meredt, fogalma sem volt, hogy milyen műsort adnak. Kint csendesen lengedezett az éjszakai lágy tavaszi szél. A közelben macskák kezdtek fülsértő nyávogásba. Hangjukra összerezzent, villanyt kapcsolt, és a konyhába ment. A nyitott ablakon át elhessegette a zajongó állatokat. Kávét főzött, forrón megitta, majd leült a számítógép elé. A konyha egyik szegletében volt berendezve egy mini „iroda”. Rendszerint ott írta verseit. Bekapcsolta a gépet. Hirtelen átfutott agyán egy történet, és lankadatlanul írni kezdett a minap elkezdett naplójába:


Gyerekkoromban mindig nadrágot adott rám anyám. Eszembe sem jutott a későbbiekben sem mást felvenni. Már asszony voltam, amikor anyám születésnapomra szoknyát ajándékozott nekem.


  • Ideje lenne másképpen öltöznöd – jegyezte meg.

     

Nem akartam megsérteni, felvettem, és megmutattam magamon a ruhadarabot. Anyám szemében elégedettséget láttam.

 

  • Nézd meg magad!- tartotta a tükröt elém.


Karcsú fiatalasszony nézett vissza rám. Megdobbant a szívem. Lám, nem vesztettem el lányos alakomat!

Másnap büszkén felvettem, a gyerekekért abban mentem az oviba. Éreztem, hogy a járókelők szeme rám tapad. Nevettem magamban.

Összeszedtem gyerekeimet. Hazafelé megálltunk a járda szélén, nagy volt az úton a forgalom.

Hirtelen szél kerekedett, felkapta a szoknyámat derékig. Elengedtem kisfiam kezét, hogy visszahessegessem a ruhámat. A hároméves elindult a zebrán. Ijedten léptem utána. Fékcsikorgás, dermedt csend. Azt sem tudtam, mit csináljak. Rövid ideig tartó sokkot kaptam. Az autóvezető türelmesen megvárta míg észhez térek, és valahogy átevickéltünk a túloldalra.

Otthon átöltöztem mackónadrágba. A szoknyát a szekrény mélyébe suvasztottam. Soha többé nem vettem fel.


Abbahagyta az írást. Ajka körül kisimultak a ráncok, szeme lecsukódott, karjaira hajtotta a fejét, és mélyen elaludt.

Gabimami•  2024. május 15. 23:58

A törvény (részlet)

A törvény

August rácsapott az éjjeli lámpa kapcsolójára. Sápadt fény gyúlt a szobában, a megszokott tárgyak sejtelmes árnyakat vetítettek a falra. Mozgás nem volt, nem tudta megállapítani, hogy álmában milyen irányból jött a hátborzongató hörgés. Még most is felállt karján a szőr. Hallgatózott. Semmi nesz. Az ajtóhoz osont, és rátette kezét a kilincsre. Az felpattant és fellökte. Nagyot koppant feje a komód szélén. Elájult.

A halántékán és a homlokán érzett lüktető fájdalomra ébredt. Felnyögött, ekkor valamiféle suhanást érzett. A huzat lebbentette meg a függönyt. Nehezen felült, és meglátta magát a gardróbtükörben. Kíváncsian bámult bele. Eltorzult arc nézett vissza rá.
– Ez nem én vagyok – állapította meg.
Az arc egyre nőtt, feketedett, mintha füstfelhő gomolygott volna körülötte. Már majdnem összeért az arcával, amikor mint egy buborék, szétpattant és eltűnt. August értetlenül üldögélt egy darabig, meg sem próbált felállni.
– Álmodtam az egészet – dünnyögte. Megtapogatta a fejét, egy dudor volt rajta.
– Hát mégsem – gondolta keserűen. Kikászálódott a fürdőbe.

August a negyvenes éveiben járó, magas, izmos férfi volt. Régóta visszavonultan élt kisbirtokán egytagú személyzetével. Komornyikját Thomasnak hívták, aki még mindig koromfekete, hosszú haját copfban hordta. Pár hónapja töltötte be a 70-et, de mintha ötven éves korában megállt volna vele az idő. August és embere között különös kapcsolat alakult ki. Az öreg mindenhez értett, kéretlenül is adta a tanácsait, amit a fiatalabb vagy megfogadott, vagy inkább nem. A múlt éjszakán szabadnapját nem a házban töltötte, így nem tudhatta, mi történt gazdájával.

Reggel hazafelé szokása szerint vásárolt a faluban, majd elkészítette a reggelit, és csak ezután ment felkelteni az urát. A hálószobaajtó alól fény szűrődött ki. Kopogtatott és belépett. August éppen végzett a fürdéssel.
– Mi történt önnel, uram? – kérdezte aggodalmasan.
August némán megrázta a fejét, széttárt kezével jelezte, hogy ő sem tudja. Thomas, kíváncsisága ellenére nem kérdezte tovább a férfit. A függönyöket elhúzta, teljesen széttárta az ablakot, majd távozott. August bekapott pár falatot, aztán gondolt egyet, tréningruhát öltött, és a parkban futott pár kört.

Felfrissülve a könyvtárba ment, mert eszébe jutott egy történet, amelyet gyerekkorában a felnőttek súgva meséltek egymásnak. Kutatni kezdett a könyvek között. Eltelt egy óra, a reményt már feladta, amikor megbillent és a lába elé zuhant egy terjedelmes könyv. Felvette. Hatalmas arany színű címerféle díszítés volt a keménykötésű címoldalon. Találomra felütötte, és elkerekedett szemekkel bámulta az illusztrációt: egy gomolygó füstfelhőből torz arc nézett vissza
– Ez nem véletlen – rebegte.
Megdörzsölte a homlokát. Most élesen kirajzolódtak a betűk. Cikornyák voltak inkább, ismeretlen írásjelek. Mérgesen összecsukta a könyvet, majd a hónalja alá csapva kiment a szobából. A komornyikba botlott.
– A városba megyünk – mondta neki. – Kérem, hozza az autót!
August gyorsan másik ruhát öltött, magához vette az iratait, a telefonját, fogta a könyvet, és sietve beült a kocsiba.
– Mi az úti cél, uram? – kérdezte Thomas, és kíváncsian nézett hátra a visszapillantó tükörből.
– Az antikváriumba megyünk – hangzott a válasz.
Elővette a mobilját, és felhívta egyetlen barátját, aki használt könyvek eladásával foglalkozott. A telefon kicsengett, de nem vette fel senki.
– Még ez is – dünnyögte bosszúsan.
Újra próbálta, most foglaltat jelzett a telefon. Zsebre vágta, és kinézett a kocsi ablakán. Mélázva nézte a szaladó fákat.
Az antikvárium ajtaja zárva volt. Megkerülte a házat, és a lakás ajtaján kopogtatott. Az magától kinyílt. Óvatosan belépett. Rendetlenség fogadta. Az asztalon és a földön papírlapok hevertek nagy összevisszaságban. Sehol egy teremtett lélek. A ruhás szekrény tárva, szemmel láthatóan hiányzott belőle pár ruhadarab. Barátjának nagyon sürgős volt a távozás.
A konyhában túlságosan is rend volt, mintha soha nem főztek volna benne. August találomra kinyitott egy fiókot, gyógyszerekkel volt tele. Meglepődött, nem is tudta, hogy barátja ilyen beteg. De hová utazhatott? Tovább haladt a lakásban, benyitott a hálószobába. Az ágy érintetlen volt. Ekkor megcsörrent a telefonja. Egyből felismerte barátja hangját, bár az suttogó volt.
– August! Menekülj onnan, semmit se mozdíts meg! – azzal a vonal megszakadt.
Szirénázó rendőrautó haladt el a ház előtt. August ösztönösen menekült. Átugrott a szomszédos palánkon, majd az udvarból a kapun át távozott. Beszállt az antikvárium előtt várakozó kocsiba, és rászólt Thomasra, hogy induljanak hazafelé. Az autóból ismét felhívta a barátját, nem volt kapcsolható.
– Különös. Az egész nap, a múlt éjszaka... Mit tegyek? – gondolta.
Csak otthon vette észre, hogy a könyv nincs nála. Eszébe jutott, hogy a barátja lakásában hagyta a konyhaasztalon. Elcsüggedt. Lehuppant a fotelba, fájós fejét megmasszírozta, és ülve hirtelen elaludt.
A szobaablakon már nem tűzött be a Nap, amikor August felébredt. Komornyikja állt mellette.
– Uram, amíg ön aludt, látogatója volt. A barátjának nevezte önt. Tudom, hogy önnek nincs más barátja, csak a könyvkereskedő, hát elküldtem mondván, hogy az uram házon kívül van –
– Thomas, hogyan nézett ki az az illető? – vonta össze szemöldökét August.
– Kissé köpcös, talán 50-60 év körüli, sötét bőrű, rendetlen kinézetű férfi. A feje testéhez mérten nagy, dús szemöldökei az orránál összeérnek. Ha szabadna megjegyeznem, nagyon unszimpatikus megjelenésű ember. Megborzongtam tőle. Mintha elszívná az ember erejét Energiavámpír. Akaratos volt, mindenképpen be akart jönni, de kihajítottam.
– Nem tudom, jól tette-e – válaszolta August. – Máskor inkább kérdezzen meg engem!
Thomas nem feleselt, bár tudta, hogy helyesen cselekedett. Ettől az alaktól meg kell védenie a fiatalurat!

Gabimami•  2024. május 15. 23:28

Meskete

Minden családban vannak megmosolyogtató történek, én is hoztam magammal.

Palacsintasütő


Vasárnaponként férjem szüleinél ebédeltünk. Ahogy csillapodott éhségünk, egyre beszédesebbek lettek. Fiatal korukról anekdotáztak.
Apósom sok évnyi ismeretség után megkérte anyósom kezét ezekkel a szavakkal: úgy szeretlek, hogy lehozom neked a Holdat palacsintasütőnek.
Jót nevetünk a mai napig rajta, pedig ők már nincsenek közöttünk.

Hipp-hopp

Rokonlátogatásból gyalog mentünk hazafelé. Az út rossz állapotban, gidres-gödrös volt. Egy lyukba lépett hároméves kislányunk, elesett. Azt gondoltam, sírni fog. Ehelyett felpattant, nagyot dobbantott és hadarni kezdte: hoppá Jézus csizmája! Hipp-hopp hepe-hupa, pipi tolla pihe puha. Jót nevettünk.

Áldom anyósom nevét, mert tőle tanulta.

Reklám


A '80-as években nagy divatja volt a KLG gyújtógyertyáról szóló reklámnak. Még a csapból is az folyt.
A motort szerelte párom, körülöttünk lábatlankodott leánykánk. Kíváncsian nézte az apja kezében lévő gyújtógyertyát. Apja megjegyezte, hogy nem jó. Erre megszólalt a kicsi oktató hangon: a motoj motojja KLG dújtódejta. Hja!

Gabimami•  2024. május 13. 04:10

Belső világ

 

Már gyerekkora óta tudta, hogy más, mint a többiek. Nem érdekelte a játék, a barátok, vagy a család. Inkább a könyvekbe, a filmekbe, vagy a fantáziájába menekült, ahol olyan világokat teremtett, amelyekben ő volt az úr. Nem érezte magát magányosnak, vagy boldogtalannak. Sőt, úgy gondolta, hogy ez a legjobb élet, amit élhet.

 

Az iskolában nem voltak barátai, de nem is kereste őket. A tanárok sem foglalkoztak vele, mert csendes volt, és jól teljesített. A szülei sem zavarták, mert úgy látták, hogy önálló és okos gyerek. Néha megpróbálták rávenni, hogy többet beszéljen, vagy hogy csatlakozzon valamilyen szakkörhöz, de ő mindig elutasította őket. Nem akarta, hogy bárki is betörjön a belső világába, amelyet olyan gondosan épített.

 

Felnőttként sem változott sokat. Dolgozott egy irodában, ahol nem kellett sokat kommunikálnia. A kollégái nem ismerték igazán, csak annyit, hogy megbízható és hatékony. Nem járt el bulikba, nem randizott, nem utazott. A szabadidejét a lakásában töltötte, ahol olvasott, nézett filmeket, vagy játszott számítógépes játékokkal. Nem voltak céljai, álmai, vagy vágyai. Csak élt, és élvezte a belső világát.

 

Egy nap, amikor hazafelé tartott a munkából, egy autóbalesetet látott. Egy kisfiút elütött egy kamion, és a földön feküdt, véresen és mozdulatlanul. A mentők és a rendőrök már ott voltak, és próbálták megmenteni az életét. A tömeg kíváncsian nézte a jelenetet, sokan sírtak, vagy kiabáltak. Ő is megállt, és nézte a kisfiút. De nem érzett semmit. Nem érzett sajnálatot, félelmet, vagy dühöt. Csak érdeklődést. Azt gondolta, hogy ez egy érdekes eset, amelyet felhasználhat a belső világában. Talán írhatna róla egy novellát, vagy egy filmet. Aztán továbbment, mintha semmi sem történt volna.

 

A lakásában leült a számítógép elé, és elkezdte írni a novellát. A kisfiúról, a kamionról, a mentőkről, és a tömegről. De nem tudta befejezni. Valami hiányzott. Valami, amit nem értett, nem érzett. Ami talán fontosabb volt, mint a belső világa.

Gabimami•  2024. május 13. 04:05

Bohócságok

bohócruhát hogyha öltök
s krumpliorrot ragasztok magamra
és ostoba vigyort festek ajkamra
ahhoz ugyan mi közöd

szakadt nadrágomon tarka folt
blúzom gyűrött kissé ósdi
na és, miért, nem ez a módi?
arcomon inkább láss mosolyt

ha a fejemen átbukdácsolok
s szökkenek jobbra, szökkenek balra
vagy graffitit cirkálok a falra
na és, én így hagyok nyomot

emberek szívébe zártan
vagy utálatot hozva fejemre
de közönyt azt semmiképpen se
mert letörné verdeső szárnyam