GDJ blogja

Elment a pásztor,
a bárányok hallgatnak.

Helyettük most,
a kövek szólanak.
Visszhangozzák 

Elment a pásztor, 
a bárányok hallgatnak.
Helyettük most
a kövek szólanak.
Visszhangozzák a falak
harsány hangját,
ahol csak terelte,
reábízott nyáját.


Ott van a tárgyakban,
melyeket ajándékként
nékünk adott.
Ott van a gyertyában,
könyvben, feszületben,
szentképben, érmében,
rózsafüzérekben.


Mindhez egy történet tartozik,
meghatározó életesemények.
Sokszor sorsfordító, bölcs tanácsok,
s többszörös lelkibeszélgetések.
Hiába figyelmeztetett annyiszor,
göröngyre, gödörre,
mi elbucskáztunk,
s Ő jött, felsegített minket.


Nem szidott, meg nem feddett,
csak sebeinkre gyógyírt adott.
S elmondta ugyan azt,
mit elmondott már százszor.
Bár nagyon jól tudta,
hogy ez vár még reá
vagy ezeregyszázszor.


De már nem mondja egyszer sem,
ez hiányzik nékem,
ez az mitől féltem.
Ki ad majd tanácsot?
Ki ad lelkemre gyógyírt,
ha szükségét érzem?
Néma csönd honol.


Csak a csönd honol,
de kétség nem gyötör.
„A csönd jóbarát.
Ha jól figyelsz,
benne meghallod
a lélek szavát!”
Terelget, óv, megvéd,
Ő most is csendben a csöndben.


Lelked húrjait pengetve,
üzen, utat mutat neked.
Újra hallod hangját,
bent a szívedben,
ha kitárod ajtaját.
Ő ott munkálkodik,
benned él tovább.


Elment a pásztor
a nyáj már nem hallgat.
Tovább adják, harsogják
mit tőle hallottak.
Jóltudja mind, megtanulta,
nem maradhat tétlen.
Ha kell életét ajánlja azért,
ki szomjas és étlen.


Úri, 2019. június 06.