G.Gabi blogja

Koldusod vagyok, miként
borongón becézlek,
szavadat szomjazom ezer
érzéketlen éjben,
szerelmes-léha
minden izzadt álom
magányos magamat mindig
karodba kívánom...

Fáj. Minden nap gyötör
a gondolat,
üres falak kongják majd,
sikítják hangomat.
Talán, ha utat tör végre
a néma sikoly,
talán, ha hitemre
hited válaszol...

Újra egymásban égve,
örök szenvedőn,
gyönyörbe térdel önként
a megtalált idő...

Álmodó éjben álarcot sző a pók,
csikorgó csendjébe tücsök muzsikál,
csillagos a függöny, az érzés fakó,
elfedi kínját a megrendelt halál.

Koszos kunyhóban széptevő irritál,
(csak bomlott agyában él romantika),
borgőzös leheletű szó sántikál,
kimondja végre - újra kell innia.

Szeplőtelen élet - Ki kell hunynia! -
Kés kerül kézbe, s mert borban az erő,
szenny terül reá, eszelős mánia
torjában vigad, hol gonosz a nyerő...

Fénybe futó lélek áldott rejtekén
mosolyban melegszik - Isten tenyerén.

Szirmokat síró áprilisi fák
között kerengő fájó érzések...
mint elmúlás havában az imák,
s a földre pergő színes levelek..

Csak pillanatnyi bánat. Elillan
a fürge széllel, mint a nesztelen
suhanó szirmok, hullanak vágyban...
képzetem bolondos rejtekében.

Tavaszt kiállt ma minden kismadár,
nyitnikékben zeng a vidám ének,
dalukban nyíló szerelem hangját
hallom.. s a szirmok pihenni térnek.

orgona nyílik
kiskertem mélyén
illata bódít
ünnepet vár

hófehér évek
szerető szívben
édes dallamát
dúdolom már

dalomban szívem
szívemben hála
siető léptek
csokor virág

érzékeny évek
miként a gyermek
kiáltom: boldog
Anyák napját!

álmokat közvetít
szerelmes szépeket
hogy feledni tudd a
keserves képeket
és amíg elmédbe
örökít örömet
kéjesen kortyolod
jéghideg sörödet