Para, frász is

Ánizsba feküdt a minap egy őz
nem forgattam bele, persze nem.
Koktélruhában úzóstul haladt,
és megtetszett nekem.

Hangosan léptem sajna felé
Féltem, kéretlen túl hangos vagyok.
Nem mondtak semmit, a száj, kis fogak
arról, hogy hányhatott.

Odajött az őz, rágott valamit
rágót, dohányt vagy magvas kenyeret,
cupp-cupp, emlékszem, akkor nem tudtam;
egy őzzel nyelvelek.

Reggel anyám meg sem hőkölt, derék!
Az ánizsból sikáltam magamat.
Itt hált, s hogy itt van, én tudom csupán;
szegény, az ágy alatt.

Az ember pirul, ha előtte zsongott, mert megbongatja magát egy harang,
haraggal, ha nem raggal, de kongás helyett béget,
és úgy vetne véget a rettentő fertőnek,
hogy feltörnek leplezhetetlen erkölcsi sirámai,
drámai hangon fortyog a gangon, ha alant csók csattan,
bár csak egy kicsit kéne visszább nyúlnia,
hogy belássa, még ő is, még mindig Júlia,
csak Rómeó már nem lent fetreng, a szerelmek pocsáiban,
hanem Uram bocsá, bocsait neveli, vagy kocsmákat ró, meóz...
Hol volt akkor a romlottnak mondott testiség,
amikor úgy éreztük égünk és azt éreztük, Pest is ég?
Például mi, amikor kint jártunk a Margit-szigeten,
én is hihetem, hogy rosszak voltunk, de mindenem lehe volt,
és minden olyan őszinte,
hiába nem voltunk gyönyörűek, de ő szinte tökélesnek hatott,
és azóta sem éreztem olyan elemien nagyot.
Ha valaki nem érzett ilyet, és nem siet, érezni sosem késő,
csak ne legyen a szerelem szobrához szíve savas,
nyelve órmótlan véső.
Törjön vele kapcsolati-jeget, 
ne falazzon köntört, meg a vágyra illedelmeket...

Csihipuhi csihipuhi 
boxkesztyű
szájadból vert
röppentyű

 Csihipuhi csihipuhi
álladban
csontod reccsen
rácsaptam

 Csihipuhi csihipuhi
rendőrtánc
füttyön vernek
fittyet hánysz

 Csihipuhi csihipuhi
diszkóban
mennyi morcos
fickó van

 Csihipuhi csihipuhi
ártatlan
mégis pattan
rád hatvan

 Csihipuhi csihipuhi
vérszagba
helyszínelni
szép szakma