Para, frász is
EgyébLágy-e hőre?
Az univerzum létezésének valószínűsége elhanyagolható
Egy kedves hölgy kiszámolta,
hogy nincs is az univerzum.
Nem mondom, hogy buta liba
de azért ez fura penzum.
Kiszámolni hogyan lehet
azt, hogy vajon létezünk-e
csak az fog az egyenletbe,
akinek a lelke szürke.
Megkérdezném, hogy az agya
nemde gyakran lágy e hőre,
és ha ígyen megy a matek
vonja magát ki belőle...
Jajj ne...!
Nekem nagyon boldog gyerek korom volt.
Nyaranta sokat sátraztunk, és ilyenkor minden tilalom ellenére botokkal túrtuk a parazsat. Az egyik ilyen alkalommal jöttem rá, hogy az eszköz végén lévő feketeség milyen vidám, éretlen és fiatal.
Az unokanővérem lovagos-királylányost akart játszani, amikor váratlanul megmutattam neki, hogy mi van a lábam között. Hisztizve elszaladt...
Azt hitte, hogy rá akarom venni, söpörje fel a tökmaghéjat.
A csepeli, falkába verődött kóborkutyák felsóhajtottak, amikor a média mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy itthon a méhek a leghalálosabb, potenciális veszélyt jelentő állatfaj a lakott területek körül.
Idén az emberek szép kádat csináltak, hogy a hidak combközépig meg tudják mosni a lábukat. A csapot nem zártuk el.
Utánanéztem az interneten, hogy hogyan lehet legegyszerűbben és legolcsóbban tüzijátékot előállítani házilag. Az ember zseblámpát vesz a szájába, rázza a fejét, közben tapsol és jobbhíján várja, hogy kilőjjék.
prériszopás
Csodálkozni nincs ok, hogy ennyi ok van,
szomorkodni csupa pénzkidobás,
nem is csak a magyar prériszopás
üt vissza a minapi hidegfrontban.
Köznapi az ember, nem érezni átall,
és köpni mer néha, ha véletlen kileng
egy kiló krumpli; kettőkilencvenkilenc,
de így legalább kis pucolást vállal.
Mardosnak a szabadság emésztőnedvei,
pedig sok aranyló lakat lenne itt,
körbeszövögetni csomóval a kákát.
Valahonnan ma is dolgozni mégy el,
én meg megpróbálok nem osztódni néggyel,
a banknak utalok, Istennek meg hálát...
Alkonyséta
Az égen feles konyak,
lecsúszik a hegyek torkán
az alkonyat,
jeges orkán
a szóda; kísérő.
Megborzong tőle a kiserdő.
Jóleső a kései égetett szesz,
karcsú fák, természet,
Te reszketsz!
Kizárnak a hideg falak,
és elhagyott anyád is,
a Nap,
a folyók vize könnyed,
habzik és poshad,
és miközben zokogsz,
én csendben eltaposlak.
Sár fogja talpamat,
a talpalat vizes homok
bokámig felcsorog,
akkor a természet
felsír bennem,
de sajnálom;
az ember nem.
Mert ahogy a sok elv megdől,
és elsiet az igény
a szükségestől,
minden élvezet megvár,
az ég alján a lekvár,
szivárvány tövében a koholt
kobold,
legendák és az égi többiek,
a bűntudatot kétely tölti meg,
és nem lesz belőle semmi.