Mesterség - Négy felvonásban

Mesterség - Négy felvonásban

I. ül a tűz mellett, törött szárnyakat néz gépies tekintete, körötte minden
ezt tükrözi: kedves ember, akinek műhelyét a falakon kanyargó vonalak adják,
mellette egy kád réznek forrongó méhe őrzi holnapja zárát, s a kulcsot hozzá,
az ihletet magát.
 
II. tálba nyúl, egy trónt tapint meg alján. régen ezüsttollú bagoly ülte, arról
énekelt időket, dicsőn pompázva, soha sem karmával kapaszkodva, csak lazán,
hiszen pont rá tervezték, mégis megkínzott, csonkított, letört csőrű lett
réz sebekkel, nem mint mikor - mint piramis hegyén a nap - ragyogott.
a dalnak vége lett.
 
III. ütemei ma már csak a múltban zengik hitét, hogy nem foghattok be, nem
színezhetitek felszínem csúffá, mert pulpitusom oly kastélynak széke,
minek tornyaiban, nemesen merész lelkek időtállást ötvöztek kővel...
acél ellenállást.
 
IV. a férfi hallja a dalt, a feléledt képek gyengéden morajlanak tudatán
- igen, te voltál az egyik, a mester, a főnök, bajszod alatt örökölten
érlelted formáját - a kulcsot - de a kártékony percek elértek, kacattá
téve mindent. ha nem torlódik majd omlik le mint a piramis büszkeséged
a Hold hasát nem gúnyolja, és nem verdes tébolyként benned a felismerés
s ha nem törődsz bele, talán...- a bagoly épp részét fűrészelné szét,
de képtelen.
 
 
És az eredeti:
Daniel Carter - Four Turns

I. It sat by the fire with two fowls in its hands, two mechanical eyes to
each fowl that saw the scene: the nice wood, nice man, the curving walls
and down below a bathtub of copper, a big clock belly with an open face.
The man reached in with a wrench.
 
II. The nice man reached into the bowl to garble the owl that sat on its
throne and sang all the songs. He garbled its wings with little twists so
they swung like the legs of a little maimed horse, and he garbled its silver
beak good with a smash, and then that little pyramid fell and didn’t sing
anymore.
 
III. The pyramid didn’t sing anymore like this: O, the cowl o’er my head,
the rough black sack, the bag over the moon, I jumped off the castle, the
moat, the monster, the golden man down there, the man with one arm in
the machine.
 
IV. The machine held the one arm of the man to its face and made
gestures as if to say that it was the mayor, the chief, the engineer. As if to
say that the wrench were its mustache, its special new teeth, its favorite
little chompers, and if the owl were not ungarbled, the pyramid not
unfelled, and the moon not unbagged then it would chew the nice man’s
skin and bite at his bones, but the man sat slumped, the fowl saw,
and could not move.