Fordítások

Mesterség - Négy felvonásban

I. ül a tűz mellett, törött szárnyakat néz gépies tekintete, körötte minden
ezt tükrözi: kedves ember, akinek műhelyét a falakon kanyargó vonalak adják,
mellette egy kád réznek forrongó méhe őrzi holnapja zárát, s a kulcsot hozzá,
az ihletet magát.
 
II. tálba nyúl, egy trónt tapint meg alján. régen ezüsttollú bagoly ülte, arról
énekelt időket, dicsőn pompázva, soha sem karmával kapaszkodva, csak lazán,
hiszen pont rá tervezték, mégis megkínzott, csonkított, letört csőrű lett
réz sebekkel, nem mint mikor - mint piramis hegyén a nap - ragyogott.
a dalnak vége lett.
 
III. ütemei ma már csak a múltban zengik hitét, hogy nem foghattok be, nem
színezhetitek felszínem csúffá, mert pulpitusom oly kastélynak széke,
minek tornyaiban, nemesen merész lelkek időtállást ötvöztek kővel...
acél ellenállást.
 
IV. a férfi hallja a dalt, a feléledt képek gyengéden morajlanak tudatán
- igen, te voltál az egyik, a mester, a főnök, bajszod alatt örökölten
érlelted formáját - a kulcsot - de a kártékony percek elértek, kacattá
téve mindent. ha nem torlódik majd omlik le mint a piramis büszkeséged
a Hold hasát nem gúnyolja, és nem verdes tébolyként benned a felismerés
s ha nem törődsz bele, talán...- a bagoly épp részét fűrészelné szét,
de képtelen.
 
 
És az eredeti:
Daniel Carter - Four Turns

I. It sat by the fire with two fowls in its hands, two mechanical eyes to
each fowl that saw the scene: the nice wood, nice man, the curving walls
and down below a bathtub of copper, a big clock belly with an open face.
The man reached in with a wrench.
 
II. The nice man reached into the bowl to garble the owl that sat on its
throne and sang all the songs. He garbled its wings with little twists so
they swung like the legs of a little maimed horse, and he garbled its silver
beak good with a smash, and then that little pyramid fell and didn’t sing
anymore.
 
III. The pyramid didn’t sing anymore like this: O, the cowl o’er my head,
the rough black sack, the bag over the moon, I jumped off the castle, the
moat, the monster, the golden man down there, the man with one arm in
the machine.
 
IV. The machine held the one arm of the man to its face and made
gestures as if to say that it was the mayor, the chief, the engineer. As if to
say that the wrench were its mustache, its special new teeth, its favorite
little chompers, and if the owl were not ungarbled, the pyramid not
unfelled, and the moon not unbagged then it would chew the nice man’s
skin and bite at his bones, but the man sat slumped, the fowl saw,
and could not move.

Boldogok a lelki szegények
( mert Én, kit félelmek visznek... )

egy almát tartok kulcsolt kezemben
éhesen pár lépésre Naptól
- szinte kimenekítené szorításomból
a föld - de remélem mégis betér
pár órára az ablakon lelkembe és ki se jön. könnyű
sugár szemekkel felkutatni mélyem
fontos részeit látni mielőtt
az alma ujjaimat töri úgy
hogy hiába is ereszteném nem megy.
vallom: szilárd talpakon állok de
csak álmomban érzem a helyes utat
az ébresztőóra hangja csak a valóság
sokszor így riaszt: Hahó! mit
találhatna fény itt! egy üres
matracot kibelezve
rugóig esve mutatva a mindennapi
meztelen valóságot csak
ezt láthatja az ablakon beleső.
de pontosan mire is gondolhat
mikor ezt mondja...már tudom. ez
napom, percem
metszetem egy hasznavehetetlen
alkotás. dehogy lehet
szebb, jobb, úgy értem én tettem
magamat ilyennek. nem
kész mű vagyok - van abból
sok- s féltékenységemet zárom
furcsa zöld de sziklát színezne-mód
be elmémbe mint gazt
kit soha sem ölhet ki
a felismerés: ronda vagy nem találod..
mert holnapom fiókjába rejtettem
már lassan egy éve - nem kellene?-próbálom
kivenni de sötét mély nem sikerül
pont annyira rémisztő mint a hajam
mi reggelre újra fekete.
így nézek ki kívül. látni fényében
él ami néha úgy tűnik örökre
de dehogy örökre elég... elég!
elegem van a sírásból. nem
egy világ az asztalon... az alatt vagyok.
esténként többször meghalok
tegnap is mert nem ébresztett
fel senki sem. minden álmom
egy következő célom... Más Én.
és van rá mutató ablak? még keresem.

(2013. augusztus 5.)


És az eredeti:
Blessed Are The Weak (For They Are No Good)
By Alexis Pope

This apple I hold with both hands
& step toward the sun
rising my temper out
of the earth. I hope to go
back inside for a few hours, light
my way into your center
parts. Each time I reach for
the apple, my fingers crush
& bend into each other like
a centipede trying to make
my dreams feel moist. The way
you answer every phone call with
another word for hello. What
are we doing here? This empty
mattress turned inside out & my
coils are exposed as well. For each
day I am naked & putting this
mirror to the window for you
to see exactly what I mean
when I say these
are not days exactly. Not minutes
but instead a pruning of less
than fruit. Which is what we are
to each other, I mean. I cut
myself open. I have not
one seed. You have exactly
three. My jealousy erupts
into something green & peeling
from my lap like the anchor
I never dropped into you, but
you see me there. Don’t you?
Under this desk I have hidden
for two months. I have tried
at shadowy. Have failed
at being wonderful. My hair
gets darker each morning
I look outside & see him. The field
goes on for what seems forever
but it’s not forever enough. Enough
I’ve had of rainstorms & no
flowers on the desk I am under. Under
you I died five times
last night. Don’t wake up
without me. Dream these
days up a little for me. I have
no window to find you.