Prózák az életemből!

Foldes123•  2022. január 28. 16:55

Az élet és halál tételei

Az élet és a halál tételei

 

Siracusa, i.e. 211. Marcus Claudius Marcellus hadjárata már több mint két éve itt vesztegel ezeken a partokon. A Siracusai bonyolult hadigépezetek óriási csapásokat mérnek rájuk, hatalmas veszteségeket okoznak. Az élelem és a hadi ellátmányok fogyatkoznak.

Végül Marcellus fortélyhoz folyamodik. Megveszteget egy hispániai zsoldost, bizonyos Mericust, aki hajlandó lesz az Akhradina negyed kapuit megnyitni. És végre legyőzhetik a görögöket. A sereget tizedeli a pestis és a csüggedés. Az elégedetlenség jelei már jól láthatók.

Marcellus eldöntötte, hogy győzelem esetén a szabadrablást engedélyezni fogja katonáinak.

 

A XIII. Gemina légió megérkezik. Ahogy haladnak lefelé az ösvényen, messziről villog a napfényben a légió jelképe, a visszaforduló aranyoroszlán.[1] Csupa összeszokott, elit kiképzésben részt vett katona alkotja ezt a légiót.

Nagydarab legionárius járkál a sátorok között és érdeklődik. - Erőt, s erényt! Ismeritek Caius Postumiust? Él-e még? Hová osztották be? Van-e már rangja?

Mikor végre meglátja gyermekkori barátját, felderül arca, hatalmas ugrással földre teríti, és összeölelkeznek.

- Hallottam, hogy ti is itt vesztegeltek, de azt hittem, már csak a halálhíredet vihetem haza, te kis Keszeg - cukkolja földijét.

- Azzal még várnod kell, Rufus! Holnap betörünk a városba, és megmutatjuk, hogy a dicsőséges Rómának senki se állhat ellen. Ha az istenek is úgy akarják, holnap annyi aranyunk lesz, hogy még a te bikanyakad sem fogja bírni.

- Tévedsz Keszeg, biztos, hogy mi az első hullámban támadunk, nem kell aggódnod, hogy sokat kell cipelned - nevet Rufus. - Nem hagyok neked semmit. És kacagva barátja valóban vékony, de markáns, inas arcát meglegyintette - Velem van a szerencse, a nyerő lándzsám, és Mars ereje. Ha hazamegyek, szép Tulliámat aranyba öltöztetem, és veszek neki egy medencés villát Rómában.

Rufus apja, Servius Sulpicius Albinus arról volt híres, hogy önként vett részt a gladiátor viadalokon, és egy szál lándzsával sorra nyerte a küzdelmeket. Rufus határtalanul büszke volt arra, hogy apja e lándzsát adta neki a hadjáratra. A két barát megfogadta, bármelyikükre is mosolyog a hadiszerencse, mindenben becsülettel megosztoznak. Aztán elnyomta őket a tűz pattogása, a tábor moraja, és a távoli tücskök ciripelése.

 

Hajnalban Caius egyedül ébredt a hamvadó tűz mellett. Barátja a Geminákkal már rég úton volt az éj leple alatt. Rövid időn belül méhkasként nyüzsgött a római hadsereg. Caius XII. Fulminata[2] légióját a partra irányították, hogy hajóra szálljanak, a görögök figyelmét elterelni. A koncnak odadobott római gályák, mint sebesült madarak billegtek. Ki lettek téve az emelők, vashorgok, hajítógépek által dobott zuhogó tűzgolyók fergeteges támadásainak. Caius hajója is kigyulladt, és majdnem a fortyogó habokba bukott, mikor felszedte őket egy római hajó. Az is beleveszett volna a vízbe, mert erős támadásoknak volt kitéve, de ekkor már felharsant a RÓMA VICTORI - és betört a sereg a városba! A környék beleremegett. A római gőzgép végigsöpört a városon. Megszűnt az ellenállás.

 

Caiust repítette a henger, mindenhol sikoltozó, menekülő emberek, és a bosszútól lihegő római katonák kiélték minden szenvedélyüket. Caius igyekezett egy módosabb házat kinézni magának, szemében az arany utáni láz csillogott. Berontott egy udvarház előterébe, ahol pár görög hulla kontúrja villogott az égő ház fényében. Egy keskeny, fedett átjáróhoz ment, mert valami eldugott, belső udvar látszott a résnyire nyílt vastag kapun át. De a kapu nem mozdult. Teljes erejével nekifeszült. Mire sikerült bepréselnie magát, akkor látta, hogy egy véres behemót teteme szétvetett lábakkal szinte odaszegeződik a kapuhoz. A felismerés a feje búbjától a talpáig szántotta végig a bőrét. Villámlásként ismerte fel barátja, Rufus dárdákkal átdöfött és számtalan nyíllal megtűzdelt testét. Apja dárdáját a még mindég görcsös haláltusájában szorította vértől iszamós kezében. Caius magán kívül fejtette le barátja ujjait a fegyverről, és tántorogva ment tovább, immár céltalan útján.

 

A megdöbbentően barátságos, apró kertben egy öregember görnyedt egy iromány felett, semmit nem érzékelve a külvilág borzalmaiból. Ahogy észlelte a rá árnyékot vető alakot, feleszmélt, és határtalan gőggel, felsőbbrendű mosollyal szólalt meg:- Noli turbare circulos meos![3] És öreg, csontos karjának egy mozdulatával elhessentette Caiust, mint egy legyet. A római katona barátja dárdájával, sokszor begyakorolt mozdulattal nyársalta fel az öreget, aki mintegy megölelve őt, előbb térre rogyott, majd elfeküdt a puha homokban, ami mohón szívta be kiomló vérét.

 

Az öreget Arkhimédésznek hívták.

 

[1] A Gemina szó „ikreket” jelent, vagyis soha, semmilyen körülmények között nem hagyják el bajbajutott társaikat

 

2 villám

 

3” ne zavard a köreimet”


 

                                                       

[3] Ne zavard köreimet!

 

Foldes123•  2022. január 17. 03:49

Szomorú lelki kapcsolatom egy örömlánnyal

„SZOMORÚ” LELKI KAPCSOLATOM EGY „ÖRÖM” – LÁNNYAL (Földesi Mihály igaz története)

  • Post author:
  • Post publi
  • Post cat
  • Post

Budapesten születtem. Azóta váltakozó helyszíneken élem életem. Vidék, főváros meg a nagy- nagy puszta. Körforgás. Az utolsó a mindenem. Mert, hogy az amatőr régészet jelenti számomra az élet értelmét.. Az alföld az én nagy tüdőm. És a csodálatos múltunk színtere. Kipróbáltam magam úgy, mint műsorkészítő, filmes, vagy szobrász, festő, író, kovács, stb-stb. Szeretem a filozófiát. Imádom a gyerekeimet. Volt pár versem, és most ez a próza. Ami az életemből lett merítve… Ez kb. úgy az ötödik prózám. Ennyit magamról.

Földesi Mihály: „SZOMORÚ” LELKI KAPCSOLATOM EGY „ÖRÖM” – LÁNNYAL

Először is egy vallomás…
Be kell vallanom, a haiku – írást semmire sem becsültem.
Furának, idegennek gondoltam, egyszerűnek, erőtlennek, erőltetettnek.
Írtam verseket, novellát, de haikut nem, bár, többször biztattak egy országos fórumon, ahol írni kezdtem, hogy próbáljam ki magam ebben a műfajban, de nekem nem tetszett.
Aztán egy szép tavaszi nap lementem Hévízre a családommal pár napra egy barátom farmjára.
A farm egy sok kilométeres, hatalmas, gyönyörű terület, a határát két patak mossa.
Mocsarakkal, halastavakkal, mezőkkel, erdőkkel, kerítés, és határok nélkül, jöhet ki, be bárki. Ember, vadállat.
Egyik hajnalban, nem tudtam tovább aludni, kimentem téblábolni, hogy ne zavarjam az alvókat.
Néztem sokáig az aranyhalakat a tóban. Aztán meghallottam az istállóból a lovak dobogását.
Hét ló volt az istállóban, nevüket a hét vezérről kapták.
Így hát kikötöttem Álmost, a gyönyörű koromfekete, de a homlokán hófehér csillagos táltost.
Elindultam lovagolni egyet, nagyon vicces volt, mert jött velem a puli, a vizsla, a három földig érő sörényes kis póni, és minden kíváncsi lábasjószág. Gondolom, várták a reggeli abrakot a gazdától. Volt, aki végleg lemaradt, volt, aki csak később csatlakozott a menethez egy kis igazi édenkert.
A meleg vizű patakokból gőzölgött a pára, és ahogy mentem ebben a sűrű nagy ködben, óriási szarvú szürke marhák váratlanul, ott kérődztek mellettem a réten, mint valami ősi, néma szobrok. Egészen közel pedig a vízparton egy pihenő szarvas-csorda. Csigákat, kagylókat, gyökereket turkáló vaddisznók. Csodásan idilli és megnyugtató volt.
Olyan másfél, két kilométer után úgy döntöttem, elég volt, visszafordulok, de aztán egy ördögi terv kovácsolódott a fejemben.
Mivel ott brekegtek a békák a töltésen, gondoltam fogok kettőt, egyiket a fiam, másikat a feleségem takarója alá. Jó lesz nekik ébresztőnek, biztosan ”nagyon fognak szeretni” ezért engem.
A brekkancsok szanaszét ugráltak, de én nem adtam fel.
Egyre beljebb keveredtem a ‘dzsindzsásba’, kis, „allé”-szerű erdőcskébe. A béka beugrott egy lapulevél alá, utána nyúltam, és egy gömbölyű, emberi koponyát tapintottam meg.
Földbe gyökerezett a lábam, és végigszaladt a hideg rajtam.
Rájöttem ez egy tetthely. Egy gyilkosság helyszíne.
A visszaúton, váratlanul született meg bennem életem első haikuja.
Előtört belőlem az érzés, hogy itt ebben a paradicsomban is jelen van a halál, a vég, az elmúlás.
És azóta is írom őket, a haikukat, mikor nagyon röviden szeretnék nagyon sokat mondani…
De nem szavanként, mint ahogy mások írják. Mert én úgy látom, képszerűen egyben, mind a három sort, mind a 17 szótagot. Tehát a kész verset és csakis rímmel. Ami, ugye tilos lenne. De ez vagyok én! Másképp nem tudok haikut írni, csak rímmel. Ez tesz engem “más” haiku íróvá.
Később megtudtam, a Zalai rendőrség kinyomozta, hogy egy a főút mellől, kb. másfél – két éve eltűnt prostituálté volt a csontváz. A gyilkosa sajnos nem lett meg.
Pihenjen szegény békében, nyugalomban!
A haikuk írásában ő indított el, ez a szomorú esemény tette őt a múzsámmá…
Legyen ez az írás, és az akkor írt haiku mementó neki, hogy valaha itt járt, és élt ezen a bolygón.
Ezen a földön, ami annyira szép, csodás, és néha annyira kemény, kegyetlen tud lenni.
Mikor megszületünk, sokat ígér, de aztán, keveset ad, és végül, hirtelen mindent elvesz

Foldes123•  2022. január 16. 12:33

Ködös ösvényen

Bendegúz fogadott fiam, tanítványom és barátom felmodja a szabadversem...

https://www.facebook.com/mihaly.foldesi.71/videos/348588113722561

Foldes123•  2022. január 15. 06:37

Feldolgozás alatt...

Feldolgozás alatt...

Mona Mirjám Kawab emléke

November volt és rettentő hideg. Már sötétedett.
Az idei első hópihék táncoltak a koszos, szmogos, városi égen.
Leértek, és játékosan futtatta őket körbe-körbe a jeges szél a járdán. A négyes villamoson ültem. Bámultam a Dunát, meg a nagy semmit, csak úgy ki a fejemből, bele a világba.

Aztán fentről megláttam egy sötét pontot, a rakpart legalsó lépcsőjén gubbasztott a fagyos, szürke betonon közvetlenül a víz felett.
Végtelen szomorúság áradt belőle, törékenysége nyugtalanító, vonzó, és ijesztő is volt egyben. Felálltam, s a tömeg morgolódott, mert az ablakhoz furakodtam, még látni akartam azt a kis homályos pacát. A Jászainál az utolsó pillanatban leugrottam.

És engem villámcsapás ért. Te voltál az! Gyönyörű voltál! Óriási angyali, fénylő szemek ragyogtak rám a kapucni mélyéről.

Melléd ültem, meg sem lepődtél. Mintha száz éve ismernénk egymást.

Akkor láttam életemben embert úgy sírni, hogy kifelé nevet.
Mesélted az életedet, borzalmas dolgok voltak. Édesapád egyiptomi, anyukád ukrán és egyiküket sem láthatod. A nagymamád nevel három éves korodtól.

Emlékszel, hogy egy hajóval mentek el.
Ezért jársz néha ide ábrándozni a nagy folyóhoz.

Bementünk a híd bejáratánál lévő Mekibe, mert nem volt kabátod, sapkád, téli cipőd. Remegtél, annyira fáztál. Rengeteget ettünk, forró teát ittunk, feloldódtunk. Vidámak voltunk akkor is, mikor kaptál egy sms-t. Egy árnyék volt, ami átfutott az arcodon, semmi több, és már nevettél is vidáman, felszabadultan tovább, azt mondtad: Na, ez az én formám!
Mutattad az sms-t nézzem meg. Írták benne, hogy megnyertél egy válogatást valami reklámhoz.
  Nézd, fenékig érő dús hajam volt, amit tegnap vágattam le és adtam el parókának, hogy ki tudjam váltani a nagyanyám gyógyszereit.

Így a reklámban való szereplésnek annyi. Haza kísértelek. Vicces voltál a kabátomban, mint egy ágrólszakadt csavargó. Jaj, dehogy volt vicces! Hiszen valóban egy ágrólszakadt kis csavargó voltál…
A Keleti mellett, ahogy elmentünk totál veszélyes arab pénzváltók és gengszter kinézetű gázos alakok odaszóltak, gúnyos megjegyzéseket tettek. Te felmutattad nekik mindkét karod és kezeid középső ujját, bele a képükbe, és furcsa volt, hogy nem lett semmi következménye.
Később tudtam meg a bátyádtól Abu El Dzsámáltól tartottak.
A kapualjban megálltál, visszaadtad a kabátom és azt mondtad: Eddig és ne tovább!
Mikor láttad, hogy csodálkozom megjegyezted: Én itt nevelkedtem, és ez itt nagyon nem neked való hely!
De, addigra már látszott éreztem, hogy te is kedvelsz. És olyat tettél, amit sem előtte, sem utána, sohasem. Életedben egyszer és utoljára őszinte és komoly voltál velem. Két tenyeredbe fogtad az arcom, megcsókoltál és ezt mondtad: Tőlem akár be is jöhetsz, de innentől kezdve nincs panasz, nincs hiszti, nyafogás semmiért! Mert azt én is tudnék! Itt az a jelszó, hogy dolgozd fel! Ha ez neked nem megy, neked kell menni!

Bólintottam. Akkor még nem fogtam fel miről is van szó.
A fejünk felett a táblán ez állt: Erzsébetváros Verseny u 24.
Felmentünk.
Negyven négyzetméteren ott élt a láncdohányos alkoholista nagyanyád tizenhét macskával, kilenc palotapincsivel, a ketrecharcos típusú bátyád egy huszonöt évvel idősebb, őrült nővel.

A mottó, dolgozd fel! Ha ez neked nem megy, akkor neked kell menni!
Feldolgoztam!

Nekünk a berácsozott folyosón jutott alvóhely egy földre dobott szivacson. Nem baj, hisz a lakásban repkedett a macskaszőr és a kegyetlen bűz.
Feldolgoztam!

A szomszédok romák, arabok, kínaiak, ukránok, kubaiak, és négerek.
Feldolgoztam!
Egyik család összeveszett a másikkal hajnal kettőkor, berúgta a szomszéd ajtaját, bedobta a pitbullt és visszazárta az ajtót.

Feldolgoztam!

Egy nő megszült a liftben.

Feldolgoztam!

Egyik reggelre a bátyád eladta a cuccaim, beleértve a ruháimat, irataimat is.

Feldolgoztam!

A rezsire, kajára félretett pénzünkből új tetkót csináltattál.

Feldolgoztam!

Szurkálás volt a házban, végigfutott a vércsík a másodikról az utcai járdáig, bele a csatornába.

Feldolgoztam!

Lexikális tudásod volt, tucatnyi nyelvet beszéltél, de csak hét osztályt végeztél.

Feldolgoztam!

Nagyanyád elfekvőbe került, a lakás egy rokoné lett, mennünk kellett.

Feldolgoztam!

De akkorra már terhes voltál, négy és fél hónapos.
Mondtad, menjünk Egyiptomba édesapád hazájába, de én azt nem szerettem volna.
Önző voltam belátom. Ősi magyar gyökereimre hivatkoztam.
Hogy fájhatott ez neked kis hontalanom!

Nem vitáztál, beletörődtél. Boldogok voltunk, nagyon örültünk a babának.
Jöttek a nagy fogadkozások, hogy majd megint tanulni fogsz, munkát keresünk, ide nem lehet szülni irány vidék, egy szép új világ. Délután indulunk is!

De ma a haverok jönnek értem. Megyünk fémkeresővel kincsre vadászni egy csúcs szuper helyre. Aztán Zsiger-pusztán volt egy nagy tuskó, ami nem látszott ki a fűből, elrepültünk, leszakadt a terepjáró kereke. Tizenkét kilométerre volt legközelebb lakott terület, ahonnan segítséget lehetett kérni. Törésekkel kórházba kerültem.
Később mesélték az ismerősök, hogy a Nyugati-téren, a forgóóra alatt tomboltál, hogy hol vagyok. Nem tudtad mi történt. Gondolhattad, hogy leléptem. Tiszta szívből köszönöm, hogy így harcoltál a közös életünkért! Soha többé nem láttalak…

De ezt már képtelen leszek feldolgozni!

Halsey – Nightmare: http://bit.ly/2wWRZTB

A videon szereplő “Halsey” Ashley Nicolette Frangipane Anyai ágon olasz, magyar és ír felmenőkkel rendelkezik, míg apja afrikai-amerikai. Két öccse van, Sevian és Dante. Nyolc hangszeren játszik – többek között hegedűn és zongorán is -, de 14 éves kora óta a gitár a fő hangszere. Úgy döntött, egyáltalán nem fog tovább tanulni. Emiatt viszont a szülei kitették otthonról. Miután elköltözött otthonról, egy időben pincékben húzta meg magát a barátaival, mert nagyon le volt égve. Egyszer az utolsó kilenc dollárját Red Bullra költötte, hogy ébren tudjon maradni egész éjszaka.Ezt nyilatkozta egyszer :- ” Kevésbé volt veszélyes ébren maradni, mint egy random helyen aludni, ahol megerőszakolnak vagy elrabolnak ” Tehát ezért igen jól tudja érzékeltetni ezt a világot!