Filemon blogja

Mászkál az égen a hold,

éj szekerére hajol..

Felteszi fény-kosarát,

benne a nap-koronát..

Bakra, ha végre felül,

Két paripája repül..

Úgy szeli égi határt,

pirkad az ég a nyomán..

Fény szele szembe repül,

nap dalol, úgy hegedül..

Hajnali csók-pirulát,

játszik a nap, figuráz..

Búzamezőn, ha a fény,

búza hajába, ha tép,

Lisztet őröl a táj,

szélmalom, égi lapát..

Kedvesem, majd a mezőn,

fogd a kezem, egyedül..

Kérjed a nap szekerét,

kedvet adó tenyerét..

Futva a nyár parazsán,

újra öleljen a vágy..

Újra szeressen a szó,

ajkad a rózsaszirom.. 

Vérvörös illata

buggyan a szélben,

Tüske ha villan a

penge a fényben..

Rózsabokor keze

fáj ölelése, így

ragadok bele,

csók erejével..

Ajkai szirmok

a harmatos éjben,

Elragad elveszek

fája tövében..

Rózsabokor szava

ajka tövében,

ringat a szél,

dala peng a

kezében...

Tüske ha pengeti,

Lantja ha éled,

Karja ha lengeti

lágy ölelésben..

Béke dalát viszi

hold tenyerében

lángja a nap tüze

olvad az égen..

Dalba ha ringat

a rózsa vizében

csónak a szélben,

csónak az éjben..

Szirmai szeglete

könny szekerében,

búja a nyergen,

vágtat az égen..

Rózsabokor keze

szírma szívében,

tüske a penge,

buggyan a vére..

Úgy szerelemben,

mint feledésben

felkel a rózsa,

új szíve éled..

http://www.youtube.com/watch?v=TlGXDy5xFlw

-Néztem a Dunát az éjjel, felragyogott a szemem,

Láncaidat letapostam, könnybe merült a szívem..

Álltam a víz közelében, átitatott szerelem,

Másba szerettem az éjjel, árba lökött szerelem.

-Úgy ölelem feledésed, itt akarom Te maradj,

Könnybe mereng ez az álom, úgy ölelem szavadat.

Csak ring a szabadság, ring ez az álom,

Fény kocsonyája, ringat az ágyon, s Te maradsz:

-Itt maradok még, itt puha ágyon, fészkem..

a lágy szél ringat az ágon, szélből a szellő,

Nyár szele borzol, könnyű hajadban, elveszek

olykor.... menj hát, ha menned kell:

-Elmerülök, mint alkony az égen, jégparipám lesz

mennyei réten.. nem feledem még, illatod éltet

tiszta szívedből szólt ez az ének, úgy repülök majd

úgy visz a létem, fény a szemedben, fényem az éjben..

A járda szélén ülök, csak a semmi van közel..

Arcodra az a régi mosoly ül fel, álom..

Varázslom.. kihúzom a kalapból a nyulat,

A régi jó hangulat, újra veled mulat..

Csak kezdem, csak éppen, hogy összeér a szánk,

Hogy is hívják, csókkal szült remégő láz,

Vagy lázzal szűlt remegő, csókba tévedt szilánk?  

A hasfalamon apró rezgő vágybolhák, hiány..

Csíp a helyed, csíp az űr, légmentesen hegedül

S a vonó egy hirtelen pillanatban lemerül,

Lebegésből, hangok másznak, hangutánzó állatok,

Azt hittem, hogy belerúgtam, pedig mégis áll a tok.

A hegedűt beleteszem, űrben állva kedvesem,

Rózsaálmom mit ültettem, visszavár már úgy hiszem.   

Nincs a kedvem ahol hagytam kincs az úton elveszett

Hozzád lázad mostmár minden, járda széle, mindenem.  

Szürke felhők sorakoznak bíboros egén,

Nyálkás nyárban nyikorog a vén időkerék..

Lombok lomha lengő sorsán, kába fáradt szél,

Borba fojtott bánatával könnyezik az éj..

Eső mossa nyár ruháját, megszáradna már,

Vízben ázik rejtekén a magányos madár..

Hűvös éjben hűti álma, fészke nedvesen,

Esőcseppel csókolózva szomjasan pihen..