Legyint

Négy éves sem voltam még
akkor tudtam mi leszek
megkérdezték volna tőlem
most az aszály fellegek
búval töltik vén szívem
porosodunk mint a kóbor
falu széli sárberek..
áporodott szobám falán
pók hálója száradó
cseppnyi könny hull
fő az aszfalt rágurul egy
jó autó, körbe nézek
indulok, visszanézek
meghalok sárga ájult
növényeim nem kérik már
a napot. Csónakom
a kertbe rakva folyót
látna szüntelen, én
legyintek mert itt maradsz
míg nem esik, s csak
lengetem dühös szavam
kapát fog és letakarja
mindenem. Vacogok
az egyedüllét megfogja
a két kezem, várost nézek
át a tévén minta
rabruhát veszek..
Szél fúj megmosom
mocskos kezem
déltájt néha elalszom
hogy végre már este
legyen, tévelygek
keresem az ősz
letűnt néma színeit
valamikor erre jártam
vörös fodros tincseid
ujjaim közé temetve
úgy tartottam de csak
legyint, vissza nem
jössz így hát örrökké
örökké legyint...