Hidak és almafák..

Elővette a zsírt a spejzból, a csillámokat leste az ablakon át. Délelőtt merengett a múltról, már jó pár éve a nyugdíjról szólt. Levette a szalagos könyvet a polcról. Fényképek mosolyogtak rá. Pirospaprikát szórt a zsíros kenyérre. A széken kényelmetlen volt ülni, ezért a nappaliba ment és leheveredett a kanapén. Zsibbadt lábbal ébredt, mikor a déli vonat áthaladt a kert végénél lévő síneken. Vigasztalta, hogy elment a délelőtt, búcsút intett és kiment a hátsó kertbe. Szedett néhány cseresznyét és a rózsalugashoz ült. Olvasott valami könyvet, talán regényt. Gyermekként már rajongott a könyvekért. Áporodott szagú könyvespolcokkal barátkozott éveken át. Az öreg városi könyvtár. Mostanság is gyakran álmodja, hogy ott ül iskola után. Lebegő szél szállt az almafára, behozva a lázas illatát. Méheklakta kertjében mesélt a nyár. Porszínű utcában állt a ház, közel a Dunához. Nyaranta pecások hada lépdesett az utca sárga homokjában fel s alá. Hal mindig volt az asztalon. A szomszéd akkor is adott, ha senki nem kérte. Figyelt a csend, a parkos délután, olyan lehetett a kert mintha gésák napernyővel látogatnák. Valaki apró utakat épített, és hidat, egy kis patak folyt ha kinyitotta a csapot. Hidak és sziklakertek váltották egymást. Mindez kicsinyített mása lehetett volna a nagyvilágnak.