Eszterrel a Blahán..

Álltunk a megállóban, mint két hóember

Hóasszonyom szoknyáját kavarta a szél

késő volt már, s a villamos aludni tért

vártuk a következő szerelvényt jó kedvvel

Csodálkozva váltott a sínbe zárt világ

langyos volt a villamosban összezárt magány

egyszer csak egy csinos lányhoz lépett egy vagány

Ő volt Eszter, elvesztettem szívbe zárt fiát  

Kelepcémben lengő széltől sápadt arcomon

megjelent a mindennapos gyémánt-forma könny

tovacsurrant sebet vágott vérző ajkamon.

Azt gondoltam megolgásként könnyem eladom

veszek rajta háttérvokált fájó dalomon

hegedülni kéne, hangját többé nem adom..