Csak te vagy!

Csak néha hívsz,

s csak néha látlak,

kereslek, de nem

talállak, olyan vidám

volt a tél, sajnos

immár elmetél.

A fájó tavasz-rügy

nyomán, most

nem sarjad a

szív-virág, csak

eső hull a bánaton,

gyenge hérics

illaton. Mező nedves

víz ölén, pára létem

oly kevés..., és

hiába kérem én

ingatag a halk

remény. De tudom

jő a pillanat,

mikor újra halk

szavad, közel

mint a csók a

számon, mint a

lázas napsugáron...,

nekem suttog:

Csak te vagy!