Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A kékvirágú búzaszem magánya
Filemon 2020. szeptember 28. 13:38 olvasva: 126
S fellszáltak sóhajok...,
Ott hol a nyár még
Becézte, most alszik
A mag közepében a szó:
Szeretlek, mezsgyéken
Mindig is tudtuk hogy
Mit miért mondok és
Hogy értem, meguntuk
Kimondani ezt a szót...,&
S bár becéztem, ölelő
Hajnali rózsák tüskéin
Buggyanó vérrel s
Szerettem mint aki nem
Feled embert s Istent
Lágyan búzamag lettem
Magányos kékszemű
Hajnali kóróba-akadó,
Elhasznált, kikelt vetemény,
Varjak-rabolta föld,
Elveszett ősziremény
Zárkózott nyitvatermő,
Megpenészedett kalács
Elmúlt dózerolt temető
Múlt jelen s jövő...
Filemon2020. szeptember 29. 12:03
@Rozella: köszönöm
Rozella2020. szeptember 28. 23:06
igazán megfogott, szép lírai...
Filemon2020. szeptember 28. 18:14
@kisspatricia: köszönöm szavaid, örültem
;)
kisspatricia2020. szeptember 28. 14:01
Mély érzelmeket tükröz ez a vers, és az ilyesmi (mivel érzelmes fajta vagyok) mindig levesz a lábamról. Ha ez nem lenne elég a magányos kékszemü búzamag és a zárkózott nyitvatermő hasonlatoktól a kezem-lábam eldobtam. Csak gratulálni tudok! 🙂