A kékvirágú búzaszem magánya

Filemon•  2020. szeptember 28. 13:38  •  olvasva: 126

S fellszáltak sóhajok...,


Ott hol a nyár még


Becézte, most alszik


A mag közepében a szó:



Szeretlek, mezsgyéken


Mindig is tudtuk hogy


Mit miért mondok és


Hogy értem, meguntuk



Kimondani ezt a szót...,&


S bár becéztem, ölelő


Hajnali rózsák tüskéin


Buggyanó vérrel s 



Szerettem mint aki nem


Feled embert s Istent


Lágyan búzamag lettem


Magányos kékszemű



Hajnali kóróba-akadó,


Elhasznált, kikelt vetemény,


Varjak-rabolta föld,


Elveszett ősziremény



Zárkózott nyitvatermő,


Megpenészedett kalács


Elmúlt dózerolt temető


Múlt jelen s jövő...


















Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Filemon2020. szeptember 29. 12:03

@Rozella: köszönöm

Rozella2020. szeptember 28. 23:06

igazán megfogott, szép lírai...

Filemon2020. szeptember 28. 18:14

@kisspatricia: köszönöm szavaid, örültem
;)

kisspatricia2020. szeptember 28. 14:01

Mély érzelmeket tükröz ez a vers, és az ilyesmi (mivel érzelmes fajta vagyok) mindig levesz a lábamról. Ha ez nem lenne elég a magányos kékszemü búzamag és a zárkózott nyitvatermő hasonlatoktól a kezem-lábam eldobtam. Csak gratulálni tudok! 🙂