Fervens blogja

Aranyba ölzözött fák,
Lehullatták leveleik,
Óezüstbe öltözött a reggel,
Kérgük hófehér.

Hajdani idők régi,
Emlékei visszhangzanak,
Csupaz ágaik között,
Minden vigasz hideg.

De ahol a szépség,
Szomorúsággal egyesült,
Ott a szép csak,
Még szebb lesz.

A zöld gyep,
Mely átöleli törzsét,
Magában hordozza,
A tavasz ígéretét.

A lemenő nap sugara,
bársony glóriát fon köréd,
az éj sötétje előtt átvilágít,
mi az amit ma tettél.
Titok nem marad előtte.
de nem szól magadnak felelsz,
a ki nem mondott kérdésekre.
Az éj meghozza álmod,
a válasz benned él,
lelkedből szól feléd.

Korhadó emlékek,
Mocsárba süllyedt,
Emlék-foszlányok
Meg-megcsillannak.

Pillanat üvegképként,
Úsznak darabjaikra törve,
Lelkem tengerén.

Egy-egy kimondott szó,
egy-egy pillanat!
Mely összetörte szívemet.

Le-lesüllyed lebeg,
Majd feljön újra,
Fajdalmam tükörként,
Ver visszhangot bennem.