Fenys blogja

Fenys•  2020. szeptember 8. 12:17

Előszó

Sziasztok!
Bár nagyon bátortalan és visszahúzódó vagyok, ami miatt voltak társadalmi problémáim. Más vagyok, mint a legtöbb ember. Más a gondolkodás módom, máshogy viszonyulok a világ kihívásaihoz. Ez a különbség pedig erősen elszakít a legtöbb embertől. 

Végül azonban a kevés, de annál megbízhatóbb és makacsabb baráti noszogatás hatására kezdtem belekezdtem ezen történet írásába. 

Már a legelején tudtam, hogy nem lesz könnyű és semmiképp sem lesz a rövid kategóriába sorolható. Sok-sok ötlet és gondolat kavargott a fejemben és szerettem volna megosztani a világgal. Bár korábban is már fantáziáltam arról, hogy könyvet írok, de nem volt meg hozzá a kellő bátorítás. 

Mostanra ez megváltozott és emellett olyan szakaszhoz ért az életem, amikor is ledőlni látszanak a határok, kitörhet talán a bennem szunnyadó költő. Szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy az írás megnyugtatja a szellemem és kényelmesen egy fotelbe dőlve átengedem magam az írás varázsának. 

Megmosolyogtatott a gondolat, hogy íly módon tárulkozzak ki, akár egy teljesen új ember, újjászületve.
Nagyon nehéznek éreztem a kezdetet, mert oly sok szereplő és azok érzelme, helyzete, kiváltsága és akár kilátástalansága lebegett a szemem előtt. 
Jó, vagy rossz legyen, van-e egyáltalán különbség.   Azt hiszem a "Teljes káosz" tökéletes leírása volt a fejem tartalmának. 

Egyfajta vívódást éreztem magamban, de ugyanakkor izgalmas kihívást is, ami miatt felcsillant a szemem, hogy személyiségem egy új, eddig rejtett felét ismerhettem meg, ezt az új felfedezést pedig megoszthattam a világgal folyamatában, hogy akár egy utazóként velem együtt követhesse minden kis mozzanatát és élményét ezen kiteljesedésnek.

Az ok pedig amiért a könyvet írtam az, hogy bár visszahúzódó vagyok, mégis ott van bennem folyton a vágy arra, hogy megismerjenek az emberek. Megtaláltam a módot arra, hogy beszélgessek másokhoz a saját világomon keresztül. 

Remélem elnyeri a tetszésed eme könyv kedves Olvasó és az utolsó lapot lehajtva majd a Te elmédben is háborgó folyóként hömpölyögnek a kérdések felém, amit szívélyesen fogadok és nagy örömmel megválaszolok. 

Kezdődjék hát a kaland!




Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom