lenardjozsef blogja

Csirpák Viktóriának Kenézlőn
felavatott első köztéri szoboralkotásához

Keresztet feltartva figyelmeztet: „EMBER!
Itt lesz a szent hazád évezredeken át!”
S otthont alapítva, a magyarnak sorsát
évszázadok óta tudja, most is figyel.

Vedd észre az ívet, mely fölötte ível.
Jelzi, hogy szent ember, megvívta csatáját.
Emelt fejjel nézzed faragott kőszobrát,
művészkezek vésték nagy-nagy figyelemmel.

Becsüld a tetteit, ha nem is tanultad,
Hiszen megmutatta magyarnak az utat!
Nem volt könnyű sorsunk, de mondtuk az imát!

S ha mégis úgy fordul, hogy sorsod elsírnád,
fájó emlékedet vidd a szoborhoz el,
keresztet feltartva figyelmeztet: EMBER!

 Ha szép a festett kép rajonganak érte, s nem tudják mi fáj Ha észrevesznek jó a gratuláció. De szolga vagyok.  Az óriási erő megfoghatatlan benned, s bennem is. A valóságot keresem álmaimban, s megtalálom még? Sohasem írok olyat, amit nem éltem át. Hangulatát elraktározom, s belőle írom le az érintéseket.  A láng parazsát szítjuk, hogy még tűz legyen?Kettős szerelem. Szégyen ölelés hazug felépítése romos Déva vár. 

Ahogy az alkony hozzád belopózott,

elfelejtetted, mily nehéz a kő,

mert nem kellett emelted, s ha ráléptél,

csak azt tudtad, utat burkolt ő.

S láttalak, sokszor átléptél felettem,

mert ott voltam mindig a kövek között,

mint Kőműves Kelemenné beletiporva 

lettem mások útja, egy szegény esendő.

De néha a mozdulatlanságban

csodákat láttam. Apró fénynyaláb

Végigszaladt a köves úton,

és előttem megállt, ott ahol te voltál.

Messzebb egy magas fa nőtt,  gallyai közt

vágy illatozásban csábító virág nyílt.

Amikor odahajoltál az ágak átkaroltak

s eltűntek az utak, visszatérők.

Csak egy kis gyenge fény maradt.

Észre sem vetted, hogy mi történt

hajnal előtt. Reggelre eltűnt

a faalak s a csábos virág se maradt.

A látomásból a köves úton apró fénysugár

Lábad elé gurult, előtted az úton

a megkopott kő megcsillant

S a fény róla arcodban levetkőzött.

Már csendes a táj ott a hegyen. Fáj,

hogy elárulták az Emberurát.

Halottaiból nem hitték akkor

hogy feltámadott az a Szent Halott.

Megemlékezés csak, ma már kevés.

Húsvéti tettek mind szegényesek.

Vajon gondolsz-e a sok lélekre,

kiknek nem jelent semmit keresztje?

Nem volt fönt és nem volt lent,

csak a messzeség üvöltött.

Fényben vittük könnyeinket

Hozzá, a latrok között.

Feltámadt ki meghalt az emberekért.

S ők nem értették. Valami zúgott

lelkükben. Furcsa érzés, menedék

lett. Megérezték hogy ott az Úr volt.

Apró árnyékfelhők között fényerők

a barlangbejáratra vetültek.

Gyolcson hagyták a halott lenyomatát,

s a lepellel üzenetet küldtek.