A félelem

Fellah73•  2020. december 5. 08:30  •  olvasva: 94

Most rendhagyó módon, közlöm néhány írásomat,

Amik sokindent, megmagyaráznak, a világról, 

Rólam, és a nézeteimről is, de nem szabad ezt

Kijelentésnek, venni, mert ez is csak egy vélemény, 

Egyedül csak az én véleményem :)


                                   A félelem.


Minden rossznak gyökere a félelem, de azt tudni kell,

A félelem nem segít semmit, El kell fogadni azt amit 

az Isten ránk mér? Választhatunk! A nap minden órájában, a nap minden percében. Az hogy milyen

emberek vagyunk, az eszünk és szívünk döntésein 

áll. És mindig kell döntenünk. Mit tegyünk vagy mit ne. 

De minden tettnek következménye van, és a tetteinkért

felelni kell, úgy itt mint majd a másik világon. Tökéletes, vagy bűntelen ember nincs, nem volt, és nem is lesz soha. Talán egyet kivéve:. Jézust a Mária 

fiát. Azonban mi nem vagyunk azok! Törekedni kell

tehát a jóra, még ha bizonyosan nem érjük is el, mert 

ha már törekedünk azzal jobbá is válunk egy kicsit. 

Én ezért nem félek, mert immár tudom: Aki a végzet 

elöl fut, ugyan azt a végzetet sietteti, és csak mérhetetlen szenvedést zúdít mint maga, mint a mások fejére. Minden napot úgy kellene megélni, hogy 

ez az utolsó nap, és ki tudja? Nem e ez e lesz az. Ezt

Csak a teremtő tudatja... Én nem tartom magamat jó

Emberek, tudván hogy nem vagyok tökéletes, tudom 

hibáztam sokat, és azt is tudom, Mi lehetnék, és törekszem is arra, de sajnos esendő ember vagyok, 

és el is esek néha, de újból talpra állok, így vagyok erős

Végül győzni fogok, és csakis azért, mert eldöntöttem

hogy győztes leszek, bármi történjék is ezután, már nem félek, mert boldog életem volt, nem azért mert, 

nem szenvedtem magamtól, s másoktól sokat, hanem 

azért mert visszaemlékezek arra a sok jóra amit megérhettem, amiben részem lehetett. Amikor boldog

voltam! Tudom hogy az egész életemből csak ez ért valamit. Csupán az a néhány perc. És ezért hálát adok

az Istennek.... 

                                                                           2006.02.12.

Ez nem találós kérdés, 

Ezek a gondolataim, 

A nézetem a világáról 

Nen tudom jó e vagy rossz 

Nekem jó, a többit döntse el

Mindenki ki maga......


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Danceinthedream2021. január 5. 20:44

Szép és igaz gondolatok, egyetértek veled.
Állítólag csak két dolog között kell választanunk, de azt minden pillanatban: félelem és szeretet között. Vajon miért ilyen nehéz ez a döntés sokszor, pedig olyan egyértelműnek látszik. Nyilván, hogy a szeretetet akarom választani... De ehhez nagyon tudatosnak kell lenni, és ez az, ami nehéz, amikor magukkal ragadnak a gondolatok és az érzések. Ez az én leckém (is).
A gondolat szavunkon gondolkodtam. Eleve a gyökere: gond, ami azért sokatmondó...