Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Fehér homokszemek, nem más, mint otthonom folyama
Feher111• 2026. július 22. 20:27 • olvasva: 26
A világ hol zord, te, ki kietlen.
Bárhol hol volnék, csak bánt.
De a hely, ahol csak fénygömbként lebegek,
ott hatalmas, óceánként vár.
Vesz körül, az óceán, körös-körül hegyek láncolata.
Csak lebegek, mélyén: magomnak forrása;
Oly szent, szentséges tér.
Nem kell lennem senkinek,
semminek, Itt senki sem vagyok.
itt nincsen múltam se jövőm, itt egymagam vagyok.
Senki más... Az ég pedig világosságban ég.
Annyi csillag, annyi fény.
Itt, hol egyedül vagyok,
aláereszkednek a csillagok:
Sem idő,
sem ember,
a világon semmilyen állat.
Itt majd a lét, engem egyedül várhat.
És eme érzés annyira de áthat.
Ezt a helyet rajtam kívül senki sem látja.
Ez Fehéra képének gyönyörű látja,
ez a hely, mi mindennek mi én, magja.
Víziókat látok, had adjam át.
Alkotok, tudatlan, de éget a vágy;
Bennem, hogy írjak.
Tehát írok, talán csak magamnak, de írok.
Valamiért életben tart, ha alkotok.
Te, élesarcú nő,
ki példaképként megtart.
Szemeit egy Fehér kendő, mi eltakart.
Szélben haja, ruhája, kendője, lebeg.
Előtte forog az élet virága,
előtte meg Fehér világa.
Nekem ez a világ, csontig ható valóság.
Az én hitem sosem volt hazugság!
Nekem ez ami igaz, ez, mi csontig ható valóság.
2025. 06. 15.