Léleksziluettek

Álmok kataton sodrásában élünk

nappalok hangjai dübörögnek az èjben

falra szegezve mindennapi kèpünk

s nem talàljuk magunkat a fènyben

Keresve sem találjuk a  létigéket

templomok kövein vàrjuk a csodàt

vègig àbrándozzuk a misèket

s kilèpve látjuk többiben az ostobát

Régóta tudjuk hazudnak az àlmok

s az èlet sem mindíg kék èg 

sokszor elhagynak örök barátok

s megsárgul a règi fènykèp

Csúfot űz a sors számolatlan

terhet akaszt vállunkra a hatalom

mondjàk nem számít hisz bárdolatlan

és magasra nő trágya s az alom

Látom szemedben a sok szép képet,

mit együtt éltünk át,

veled csak csodával èrhet véget,

e szívet érintő kiràndulás,

Mulandóságunk  sétáló felhő,

a szived mègis kezemben,

s ha nap az egekben felnő,

lelket rengetünk szeretetben,

Éltünk során változtunk sokat,

ráncokat gyűrt ránk az élet,

talán nem mostunk mindíg fogat,

s a pörkölt néha elègett,

A macska nyávogott az ételért,

s a porszívó volt hogy bedöglött,

elmúlt minden mi vèget èrt,

nem volt ki  teljessé könyörgött,

Ennyire telt az èletünkből  szervesen,

hervadásunk marad a miènk,

s nem kérdezi senki kedvesen,

szèp ez, de mègis mièrt?

Belenyúltál a mába remegő kézzel,

sorsodat felzabálják a holnapba kábítók,

kenegetnek a kísérők hamis mézzel,

s rád vadásznak a kètes csábítók,

vértelen háború, s mègis élet a tèt,

minden napod halálra  kikèpzett,

magadèvà tennéd akárkièt,

bárki lehet az èletből kivèrzett,

szorgosan kergesd a múlás terhét,

a vèlt idők görcsös  kellemetlensègét,

lágyítsd meg érte az èrtetlen kergèt,

univerzumi eredet embertelensègèt,

hisz nem tudod, honnan jöttèl,

mièrt és merre visz  rövid utad,

úgy nèz ki itt kicsit kikötöttèl,

látod mègis feneketlen kimert kutad.....

Menni kell tovàbb, megrágott csontokon,

élet adta dombokon, halmokon,

úgyis sikerül èveket mögöttünk hagyni,

ha nem, hát az csak selejtes hakni,

Zárt szobák, megcsúfolt életek,

lelkekben rekedt fénylő èkszerek,

mit mutat eme görcsbe rándult világ,

nyaklàncba keservet font hibàk,

Az ébredès keserű étcsokoládè,

a hangulat nyersen ordenàrè,

az èlet keresi a nyílt , szèp àlmokat,

hisz nem lehet mindenki kábult àldozat,

Csodálkozunk hisz nem ezt vàrtuk,

szeretetre , jóra szívünket kitártuk,

kivet a világ ha nem idomulsz,

alakulj, s nem a mélybe hullsz,

Ne figyelj oda, lehet nem a tièd,

sírba nem kisèr a bankból kivèt,

mindezeket mosollyal terheld,

s az àrgusokat szolídan hergeld,

Legyèl aki vagy, ne hagyd magad,

sótlan alak, kiben nem győz a harag,

ne sírj és ne igèrj, hisz tiéd is az èlet,

nevess hisz a lèt csupán ígèret.

Hited rég eltékozoltad,

tàn nem is hittél soha,

a kérdést mindíg odébbtoltad,

pedig nem voltál ostoba,

vergődès a fojtó engedelmesség,

templomhideg àlmodozàs,

igy lesz nem kívánatos a restsèg,

s erre nem jön feloldozàs,

üldöz az élet tovább hitetlenül,

markában tartja lètedet,

aztán kènyedben is ellehetetlenül,

s keresztre festi kèpedet,

hitted vagy nem , hogy alakíthatod

a sorsod, kívülàllóként érezhetnèd,

magadat idővel tovàbb adhatod,

màsoknak lelkedet elfelezhetnèd,

hitet keresgélsz rövidke èlteden,

s értelmet hiàba keresel ezèrt,

minden a létedben képtelen,

nem lehet megtalàlni a " vezèrt"

ezred évek óta az irànyítót keresed,

s mindíg titokkà korcsosul,

égbe kiàltod emberi eredeted,

hiába... lèted hamuvà módosul.