Sativa

moBBing•  2022. augusztus 28. 14:51

Mechanika

A szellem kilazult a gépben,

Istenek potyognak, súlyos csillagok csepjeként,

A felszínen összegyűlnek, megvitatni, mikép s hogyan tovább?


Gyöngéd szálakon utaznak a pókok a szélben

Százával közönségnek, neurotikus sercegés

Kíséretében,

Hérakleitosz alvajárói ezek, neon dolmenek,

Az ezüst halmaz nihilbe csomagolt terméke,

Stagnálnak egy szegmensben, nem formál a múlt a jelen képére,

A remény nem szolgál célként a jövőt illetőleg,

Nem emlékszünk, nem cselekszünk, sodródunk velük, bízva bennük.

Apák és fiúk siratják az elveket, jegyzetelnek az egérlyukból,

,,Tán minden elveszett.”

De csak talán, alul az istenek folytatják a diskurzust,

Konklúzióra még nem jutnak, mindent megkérdőjeleznek,

Ám a kipontozott mondatvégek világában felkiált, ki bátor,

Példának ott a tévedhetetlen navigátor, a média, mi vezeti a világtalant,

Az Istenek pedig addig élnek, míg feledésbe nem merülnek általuk.


A feledés a kozmoszt kitöltő ismeretlenből ered,

Az események horizontján, 

Dekódolt testek fonódnak össze rutinos orgazmusban,

Egyensúlyban próbálják tartani mindezt, nézzétek el nekik.

Eljő még egy kvazár, s fényt vet a galaxisra,

Lesz ki ezt le aratja, és lesz ki sugaraitól többet vár.

Utóbbi újból ott találja magát az istenek közt,

Akik benne eszközt látnak a hódításra.

Sereget toboroznak, folyton változó anyagot, álmodókat.

Belőlük új önképet gyúrnak, majd egy restaurált paradicsomba helyezik őket.

Élősködők! Élősködők valaki sőt, valami lakásán!

Ám nem a szó szoros értelemben vett élősködők.

Rászorulnak a parazita létre, már csak ez ad okot az okozathoz,

Hatást az ellenhatáshoz. Ez nyújt nekik örök álmot,

Hisz a fölébredés - igaz - elviselhetetlen fájdalmakat okoz.

Górcső alá kell venni e bunzen égő fölött pezsgő kanálnyi tömeget.

Érthető félelmük a feledéstől, becsvágyuk,

Hisz az egyedüli állandó a kétségeken kívül az ez.

moBBing•  2019. május 17. 23:19

Skatulya

Feltárom,

Meghámozom,

Behatolok a molekulái közé,

Csonttá válok, a hús tart melegen,

Kalcium- és magnézium karbonát,

Egy csipet alkáli sóval tálalva,

Megízlelem magam,

Minden porcom,

Minden porcikám magamat kívánja.

 

Feltárom,

Lehántom,

Nem tart egyben többé test, se lélek,

Levegővé változok, elpárolgok,

Nitrogén, oxigén, és argon elegye,

Mit izgatnának egyéb gázok?

A lényeg, hogy belélegezz,

Oh, mily csodás,

E költői sóhaj.

 

Lezárom,

Elfojtom,

Tenyerem kulcsba teszem,

Letérdelek egy tákolmány előtt,

Nincs erőm köpni, nincs erőm szökni,

Kényszerítenek erre, ők akarják,

Gúzsba kötnek, keresztet vetnek,

Skatulyába helyeznek,

Meg nem neveznek,

De elneveznek.

 

Nem kapok levegőt,

Fáj, minden mozdulat,

Ők tették ezt velem,

Úgy ésszerű, ha viszonzom

Ezt a szívességet.

moBBing•  2019. január 4. 00:12

Történések

Új Nap kel a felhők felé,
Levetkőzve az éjjelt,
Csillagok, mint vajmi csőcselék
Ordítanak le az égre.
Az ordas múlt visszatér,
És nem enged a jelennek,
Lángol a pólyában az ivadék,
Szemgödrében parazsak legelnek.


Valami útra kel e testben,
Egy böhöm nagy fenevad,
Mit eddig léleknek neveztem,
Az éhségnek teret ad;
Lemosta a Napot az égről
A fellegek koszos rongya,
Csak a tónus tűnik el a képről,
Céllá válik az idegek kontya.

moBBing•  2018. szeptember 28. 15:12

Bánts

Akarom, hogy üss,

A véremben óhajtok fürödni,

Vágyam, hogy gyűlölj,

Tudnom kell, milyen egy férfi,

Utálj csak, én szeretlek,

Minden álmom veled élni


Nevezz, ahogy akarsz,

De ott bánts, ahol fáj,

Nyeless le egy halom tűt velem,

És fess le, ahogy kinyomom,

Szúnyogok, és bögölylegyek,

Cirmos cicák, cifra cafkák,

Alul kell, hogy testem legyen.


Szeretném, hogy ne szeress,

Hogy a nevemet se tudjad,

Szeretem, ha szíjjal ver a szívem,

Közted és köztem semmi sincs.

Hogy érezzek ennél kicsit

Többet kell megsemmisíts

A tulajdonod vagyok.


Harapó fogót a herékre,

A nyugtatókat tegyék le,

Ez szórakoztat egészen,

Amíg nem ütsz fenéken


Nyúzz meg,

Szúrj le,

Húzz be!


Legmerészebb elképzelésem

Szerint, se tudnál megbántani,

Üres a test, szemgödrömön bélyeg,

Ugyan mit tudnék nem veszíteni?


moBBing•  2018. május 30. 21:44

Krumplifánk

A tér pókká válik, és az időre fonja hálóját,

Körülleng, mint a jénaiból füstölgő friss krumplifánk,

A szél ezt is áthozza, s kibéleli a halk szobát,

Ahonnét finom jazzként áll tovább.

Piros takarós fotelemben, bögrémet szürcsölöm,

Hátradőlve a kiutat keresem az otthonomból,

Messze el innen, soha vissza.

 

Pókhálóm a szél mozgatja, igazgatja a szellő,

Lágy dobra óda kerül, ódára az eresz dobja,

Fejemről hajam lassan kopik, szakállam egyre nő,

Hozzám szólnak a polcon a könyvek,

Minden egyes szavuk arra késztet, hogy

Hátradőlve is, de a kiutat keressem az otthonomból,

Messze el innen, soha vissza.