Erzsi-Zsu blogja

Lásd hát, mily konok a lelkem,
belém szorít a félelem,
élet elvett tőlem mindent,
egyre csak fájdalmat hintett.
 
Megtépett lelkem ölelem,
fájdalmas szavam fölemel,
akaratom belém fagyott,
mozdulatlan sem olvadott.
 
Ám a megdermedt érzésem,
úgy belém mart a féltésem,
nincs erőm ellene tenni,
csak is mindent elfeledni.
 
Figyeld, fájdalom nem csitul,
lélek így már ki sem virul,
élet hangtalanul jajgat,
az üresség velem nyargal.
 
Szívet nincs miért kitárni,
ringasd el, nincs mire várni,
álmot messze - messze űzi,
fájdalmat szeretet fűzi.
 
Szeret lelkemet mardossa,
a könnyem szívemet mossa,
kigyulladt égő képzelet,
hisz nincs is már rá felelet!

Bánatom elillan,
ha szemed rám pillant,
szívbe szeretetet,
fohásztól életet.
 
Sírástól könnyeket,
öröm jött tőletek,
tündérke színt hozol,
szeretet befodroz.
 
Arcom is kipirul,
lelkem is felvidul,
csodát adtál nékem,
megmártom a létem.
 
Ölembe ringatva,
rosszat hátra hagyva,
szikrázó napfénybe,
az örömbe lépve.
 
Ím, kegyelmet kértem,
hidd, szeretet éget,
holnap hozza reményt,
tova repül emlék.
 
Lám angyali fényként,
hisz szeretni kértél,
színpompás szirmokat,
illattal simogat.
 
Ám Te vagy az élet,
mosolygón úgy fénylett,
kitárom a szívem,
szeretet a színem.

Villognak bennem az álmok,
érzések hulláma gyászol,
sötétbe húzva a fájók,
újdonság lepte el mától.
 
Az ólom lábakon járó,
kaland lélegzet elálló,
lám a Mennybe fel-fel szálló,
igaz szeretetre vágyó.
 
Csendjében lassan mélázok,
sistereg szívláng, már fázok,
elég bennem magas láz fok,
őrült e tudat, Rád vágyok.
 
Pompázó fényeket látó,
szeretetszavat csillámló,
illatozó vágyra váró,
boldog két karodba záró.
 
Már nincs sírás, nincs könnyzápor,
szeretettől lélek táncol,
kicsinyke karodba álmod,
jó Isten elmondásából!

Figyeld hát, körbe vesz égiek fénye,
Egyre felgyűrve csodaszépre vágyna,
Ölelgeti bölcsőd, és tovább lépne,
Gyötrődő sikoly, jó életre tárna.
Angyali szerető léted sem bánja,
Elhoztad nékem, örömteli lényed,
Szívem szeretetét csak neked szánja,
Eme pillanatot, ne kelljen kérned.
Angyali szemedből csillog a fényed,
Vele kihasítod a bánat fáját,
Ölelő karodban ott a kérésed,
Odaadod a szerető csodáját.
Lelkemben az életed szikrát gyújtott,
A szeretet szívekbe belecsúszott!

Napjaimban tántorog velem az élet,
oly dús kegyei a sorsnak csak úgy fénylett,
illatos nyári virágcsokor ölelget,
s fekete tulipán borítja be testem.
 
Holott a lelkemben tajtékzik a bánat,
elérhetetlennek tűnő fájó vágyak,
ím ringatózom az érzelmek hullámán,
fájdalomtól átérzem a lélek gyászát.
 
Ám nem szülő! Araszolva tova lépek,
mint belém maró fájó érzés csak nézek,
ingoványos szivárvány úszik gondolán,
a mocsokba merítve iszom, bizony ám!
 
Lám eltemetem lelkem minden bánatát,
múló hamvadt idő öleli fájdalmát,
tükröm összetört, hogy ne nézzem görbéjét,
a ráncos arcom, kezem remegő fényét.
 
Tanulok alázattal élni, remélni,
fájó szívemet szeretetre cserélni,
a múlt, oly mélyen szántotta fel létemet,
éppen betemette boldogság szépemet.
 
Fut velem az állomáson meg nem állva,
létemnek ajtaja előttem bezárva,
életem alkonyát ringatja az álom,
súgd ide ébredésem, én alig várom!