Ima-drops

Ima-drops

Ugye hallod még gondolataim?

Ugye számontartasz még engem?

Forrásá duzzadtak könnycseppjeim,

Lásd hát! Itt lent semmi sem megy rendben.

*

A hollók veszettül károgtak az ablak előtti fán, mégsem volt zavaró a nő számára. Sokkal inkább örült neki, hisz túl minden babonás dolgon, az életet látta bennük. Hogy irigyelte most őket a szárnyaikért! Csodás, kékesfekete tollukon halványan megcsillant az a kevés fény, ami átszűrődött az egybefüggő galambszürke égbolton. Imádkozni kellene, gondolta rezignáltan. Az utóbbi időben, ha Istennel kommunikált, mindig kisütött a nap. Nem megírt imák voltak, nem a nagykönyv szerinti, de szívből jövőek. Hol könyörgőek, hol dühösek, hol optimisták. És szidalmazók. Nem volt mindig hite. Mikor magától rájött, hogy az élet több mint puszta anyagi dolog,mikor vágyott rá, hogy beszélgethessen róla, senki nem volt mellette. Az iskola rossz szemmel nézte volna. Mire kikerült az iskolából, nézetei megváltoztak. Hite volt, egyháza csak papíron. S jól volt ez így. Ösztönösen fázott, húzódzkodott minden irányított imától, misétől, egyházi képviselőtől. Az ő Istene más volt. Nem fenyegetett, nem adta nevét háborúkhoz, nem , nem, nem... stb. S ennek ellenére, vagy éppen ezért, nyugodt szívvel sétált be minden templomba, ha útjába akadt egy. Nem imádkozott bennük, csak élvezte a csendet, a nyugalmat. Gyönyörködött a festett ólomüvegekben, a relikviákban. Ambivalens egy érzése volt , hisz a szépségük egyben hivalkodás is volt. Az ő Istenének nem volt épített temploma. A templom maga a természet. A fák, növények, sziklák, állatok, óceán, és igen az emberek is. Az emberek, akik mára hálátlanok lettek. Akik pusztítják a bolygót, az ő Istenének templomát. Akik hangosan gúnyolják, kinevetik őt. A nőnek fájt minden szitok, amivel őt becsmérelték. Fizikai fájdalmat okozott. Egyik reggel, arra ébredt, hogy fájdalmát kivetíti.  Görcs állt a lábába. Az Isten f....t! Ordított fel kínjában. Mi van? Mit gondoltál?! -ordított rá esze ép része. Azonnal kérj bocsánatot! Ugyan mi köze Istennek a te nyomorodhoz? És ha lenne is, nem több jót kaptál tőle, mint rosszat? Bocsánatot kérek.-hajtotta le a fejét a nő. Ám az eset megismétlődött. Sokszor. Szinte mindennapossá vált. Mi van velem? Ez nem én vagyok! Mindig elítéltem a szitkot, az Istenkáromlást!  Miért történik ez? -kérdezte magától kétségbeesetten. Nem jött válasz. Ezért úgy döntött, védekezik. Minden tettenérés után bocsánatot kér.Kivétel nélkül.  S gyakorol. Gyakorolja az Istennel való párbeszédet. S ha közben kisüt a nap, neki könnybelábad a szeme, miközben mosolyog.

2023.03.09