Fabogok

Nyalok....vagy rakodok?!
... a kocsimban kuporgok ... nyalok ... élvezettel, ínyenc módra körkörösen, hosszú nyelvcsapásokkal. Jó ez a horvát fagyi a Zeg-i buszpályaudvarnál. Becsületes adag, ízletes. A nap kicsit zavar, mert szembe tűz a szélvédőn. Az ereje már nem az igazi, Augustus vége van, de a fagyi kárpótol mindenért. A sarkon feltűnik egy „táskás” ember. Sárga mellényben, oldalán jellegzetes kocka táskája, kezében fényképező. Parkoló jegyeket kukkolva közeledik felém. Érzem a hátamon kezd felborzolódni a szőr, mint a kutyámnak, ha elakarják venni a kedvenc gumicsontját! A közeledő parkoló őrt nézve talán halkan én is morrantok egyet. Két ok miatt is. Egy, hogy alapból nem kedvelem őket, kettő, hogy nekem sincs jegyem! Arra az öt percre nem vettem, amíg elnyalom a fagyit! Na jó, akkor nyolc perc! A csudába, ez ide jön! Találj ki valamit apafej, mert most gáz van! Fapofával nyalok tovább, nézem a fickót. Ismerős valahonnét, bár parkoló őrként még tutti, hogy nem találkoztunk! Hozzám lép, furcsa mód jobb kézzel megböki a baseball sapka sültjét és odavakkant:
-...’sten!
Húúúú!!! De bunkó! És egy tizes skálán tizenegyig ugrik bennem a pumpa! Átváltok az Ő stílusára és a fagyit megbillentve fapofával vissza kaffantok:
-... ’sten!
- Parkolgatung, parkolgatunk?! Parkoló jegy meg óne?!
Hirtelen egy vad ötletem támad! A KRESSZ szerint a folyamatos ki- és beszállás, illetve a folyamatos le- és felrakódás ideje megállásnak minősül! Én folyamatosan rakom fel vagy be az árúmat, a fagyit!
Rezignáltan válaszoltam:
-Rakodgatunk, rakodgatunk. -hökkenten nézett körbe a lassacskán szaporodó kíváncsiskodók gyűrűjén.
-Mit?
-Hát árut! És a rakodási idő nem parkolás, csak megállás!
-Az igaz! De hol az áru?
-Itt!
-A fagyi? Hát az nem áru, hanem élvezeti cikk!
-És ha élvezeti cikk, akkor már nem is kell rakodni? Magától fejest ugrik talán a kocsi belsejébe?!
A jégkrém is élvezeti cikk, mégis nyugodtan rakodható! Nem minősül parkolásnak.
-Maga most madárnak néz? Be akarja adni, hogy nem fagyizik ekkora lógó nyelvel,hanem rakódik?!
-Igen, folyamatosan rakodom, így mentesülök a parkoló díjj fizetése alól.
-Tudja mit, Uram! Beszélje ezt meg Zsóval! – és a sarkon épp kilépő munkahelyi cimborám felé biccentett, aki vigyorogva egyből rá is szól:
-Tesókám, most már vissza adhatod a láthatósági mellényt meg a fényképezőt!
Öreg, Te meg nyugodj meg, csak szívattunk!
-Engem vagy magatokat?!- kérdeztem kárörvendőn és mohón tovább nyaltam a fagyit

Szegény kölykök...  (visszaemlékezés)

Helyszín: 1972. Mosonmagyaróvár.  Resti

 

Sokadik rumos kávémat szürcsölöm ... Bódultan nézek szét az ivóban.

SUTTYÓ TIZENÉVESEK CSESZTETNEK EGY ÖREGET!

Zsong a fejem a sok rumtól ... Az Öreg némán tűri a zaklatást ... majd feláll! Rám néz.

-Na mi van, Öcsi? Te ezt tűröd?

Bámulom az elmosódott sziluettjét ...

-Kapd be ... öreg!

A homályos kontúr vissza hőköl:

-Kapjam beeee?... Hány éves vagy, Öcsi?- és úgy érzem átfogja a vállam.

Megrezzenek. Képzelgek? Ezt én mondtam ... egy Öregnek?

-Huszonkettő ... Báttya!

-Huszonkettő? ... Én meg hetvenkettő! 

-Én voltam huszonkettő!  ... Te leszel hetvenkettő ?

Zavartan néztem a ráncos arcot. A kék szem mélyén huncut fény csillant!

-Öcsém! Én anno épp így vedeltem a rumot, épp így hajtottam a nőket!

-De az én múltam tény! ...  A te jövőd csak lehetőség!

Zsibbadtan néztem a sarokasztalt!  A homályos kontúr csak mosolygott ...

Pedig a „kölykök” most is csesztették...

Képzelődtem? Néztem az Öreget. Nyugodt volt. A söréből hörpölt ..

Egy vízió kúszott elém  ... SZEGÉNY  KÖLYKÖK!

 

Zalaegerszeg. 2015.05.19. Esti szürkületben - Emlékek között merengve

 

    ( egy régi történet )

István egy gépipari cégnél dolgozott géplakatosként. A fiatal gépésztechnikust rendkívül szorgalmas, kreatív, tenni akaró, új ötletek sokaságát kitermelő szakinak ismerték. Egyetlen gyenge pontja volt, a kisfröccs! Ugyancsak ennél a cégnél dolgozott János, a jó képességű, de végzettségére igencsak rátarti gépészmérnök, aki szintén imádta a kisfröccsöt.  Egyik nap villám csődület alakult ki a műhelyben egy elrontott munka miatt. A mérnökök hangosan vitatkoztak hogyan lehetne kijavítani a hibát. István szerényen odament a mérnökökhöz és csendesen megszólalt:

-János, ha erőssebre terveznétek a főtartót megszűnne  a …

-Ne tegezzen!- mordult fel János- Egyébként sem vagyunk egy szinten!- folytatta rátartin.

István szó nélkül megfordult és odébb ált.

-Ez most minek kellett?- korholta Jánost egy mérnök kollégája . - Lehet, hogy jó ötletet mondott volna. Nagyon eszes srác!

-Ne szóljon bele a mérnökök munkájába!  És lehet, hogy okos, de akkor sem vagyunk egy szinten! – dohogott tovább még mindig nagyképűen  János, a mérnök. 

A munkák jöttek-mentek, az idő haladt. Elérkezett az év vége, a céges buli.

István és János a jó kis rizling fröccs kóstolgatása közben  -kissé már kapatosan-  egymás mellé sodródott. Szemmel láthatóan mind kettőnek ízlett a rizling.  A hónapok óta  egymással csak kényszerből is alig beszélő szaki  többször egymásra, majd a pohárra pillantott.

-Jó ez a rizling!- mondja János félig maga elé, félig Istvánnak.  

-Jó. Kicsit savas, de van zamata.- válaszolta István

A beszélgetés lassan indult, a bor gyorsan fogyott, a feszültség meg hamar oldódott! Szemmel láthatóan már mindkettőnek megártott a bor, mert igen csak dűlöngéltek. Hogy hogy nem, egyikük megbotlott és az asztal alá rántotta a másikat is az ott lábatlankodó kutya legnagyobb meglepetésére!  János akadozva megszólalt:

-Te te-technikus!  Most igen csak a-alacsony szintre ke-ke-kerültünk!

Mire István a kutya morgása közben  rezignáltan megjegyezte:

-Kutya úr! Mérnök úr! Nyugodtan tegezzetek. Most már egy szinten vagyunk.

 

 

 

 

(Egy képzelt történet)

Te mit mondanál  komoly, vezető beosztású gyermekednek, ha Ő Vasárnap a déli ebédnél  valami hasonló e-mailt kapna a nagyfőnökétől:

·         Kedves Kollegina! A holnapi audit létfontosságú, ezért kérlek reggelre pár oldalban (10-12) szíveskedj összefoglalni a  …..….  (pókok ivartalan szaporítása témakörben) … eddig elért eredményeinket!

A „gyerek” hökkenten, de ösztönösen ránk, szüleire nézett tanácstalanul.

Én mint felelőségét átérző Apa, azonnal tanácsaim garmadát  zúdítottam –segítő készen- gyermekemre:

-Hááát… én megírnám például:

·         Kedves Főnök! Ahogy felértünk a cseppkőbarlang 120 méteres mélységéből, azonnal nekiállok!  vagy:

·         Bocs Főnök! !Megismételnéd? Kicsit akadozva hallak, de tudod itt 80 méter mélyen a barlangban csak a lábhajtású generátor ad áramot és a férjem már kezd fáradni!

Még egy tipp:

·         Bocs’ Főnök, hogy akadozik az adás! A teve vizet szagolt és vágta közben igen billeg a tevepúpon a notebook!

Ne tán:

·         Bocsátani nekem nagy fehér főnök! Leonora asszonysag  nem tudni zörgő dobozhoz jönni! Leonora asszonysag  háncsszoknyában kannibal tűznél ugrálni termékenység táncot!

Esetleg:

·         -Mély tiszteletem Tekintetes Cégvezető Uraság! Habár Leonora asszonyság tegnap estefelé kheki színű bridzsesben és piros lakkcsizmában, hangos  Reg-Lag kiáltásokkal turbózva tevéjét, átszáguldott az állomáson   -elejtve notebookját-, őszinte   sajnálatomra üzenetet egyelőre nem tudok utána küldeni, mert a nap pont szembe süt a következő jelzőállomásnak, így semmit sem látnak a zászló jeleimből. Szíves türelmét akceptálva maradok tisztelettel: Stefan Balogh hírjelző, Kalaháry sivatag, 18.zászlójelző,  ex Kiskunröcsögei lakos.

Ui:Üdvözlöm a 82-éves öcsémet,Balogh Bélát, Kiskunröcsöge, Kunhát dülő 1-ben.

Szóval igyekeznék segíteni … és Te, mit mondanál?!