FaLapok
VersA Nő
Vajon mit is mondhatnék e nemes napon?
Én, egyszerű férj, aki halandó vagyok.
Kezemben egy szál virággal, csak hallgatok.
Csendben leveszem a kalapom. Átkarolom,
midőn lábujjhegyen arcomhoz hajol Ő,
életem jobbik éne! Az imádott nő.
Bölcsesség XII
attól még nem vagy költő, ha nem értik a versed,
de ha nem értik, nem biztos, hogy rosszul szerkesztetted.
Szívetekben csak szeretet legyen
Ó, Te Ember. EMBER!
Ne küzdj Ember ellen!
E Földön mindenki
meztelen születik!
Csak van akit ezután
gyolcs pelenkába tesztnek,
s van, akit szülője csak
ronggyal tekerhet be.
Az élet vonata
Megszülettél, s elindult a Vonat!
Még nem tudod hol, mikor és hogyan,
de egyszer a végállomásra érsz.
Nem látod addig merre, s hová mész.
Sok végéről égeted a kazánt!
Zaba, pia, gőz, meg valami más!
Alagút a terepasztalodnál!
Hiába nézed, sosem látod át!
Mozdonyvezető, s a kalauznő!
Szülők! Biztos támaszod minkettő.
Óvják, irányitják a vonatod,
Nehogy egy vakvágányon zakatolj.
De Te, lázadó, tomboló vagány!
Keresztben mennél a vágányon át.
És mondhatják: arra senki sem jár!
Majd Én megyek! M'ért is ne?! Ugyan már!
Később keresztezel sok-sok vágányt.
De azt mindig tudd, hogy hol ki járkál!
Túl gyors monstrum előtt sosem vágj át,
Mert a végén a szerkocsid bánná!
Ha majd egyszer a nagy véletlenek,
- mik szinte mindig tökéletlenek -
Egy Piroskával láncol majd egybe,
érezd, a sorsod ott a kezedbe!
Száguldozz hát boldogan a pályán.
Nagyot kerüld, kicsire vigyázzál!
A végén ne rothadj kocsiszínben!
Állj büszkén egy állomáson, diszben