FaLapok

Egy éves lettem a POET-on.
Nem mondhatnám, hogy a csillagom
ragyog.
Vagyok.
 
Nem várják művem hangos tussal,
legfeljebb pár szívvel, úgy hússzal.
Sarok
padok.
 
A sötétben tollam koptatom.
Irkálok, mert van mit mondanom.
Fagyott
tanok.
 
Lapomra hullottak zaklatott
sebtében felkapott szólamok.
Ezért
vagyok!

“Az idő nem fog a világon
Noha élnek és halnak emberek,
megy tovább amint látom,
a régit váltja új sereg”  

(idézet  Jósa Miklóstól)

Kedves Barátaim, Kollégáim, Munkatársaim!

Eljött az idő, elköszönök!

Köszönöm a sok-sok jó és kellemes percet,  feledjük a rosszakat.

Köszönöm, hogy oly sokat tanulhattam Tőletek! Kitől ezt, kitől azt.

Kitől huncutságot, kitől csodás nagy dolgokat, kitől a dolgos

hétköznapokat! Köszönöm az együtt töltött órákat, napokat, éveket.

Köszönöm, hogy voltatok nekem.

Kívánok mindenkinek egészséget, boldogságot és jóságot.

A szerencse kísérje utatokat.

Búcsúzom Tőletek egy saját versemmel.                             

Hulló falevelek

            ... még friss a múlt. A gyermekkor sem volt régen,

                csak a csillagok mennek túl gyorsan az égen …

Elmegyek Gyerekek. Mintha itt sem lettem

volna rég, veletek. Életek végtelen

sorában megesett, ami most énvelem

történik. Csendesen nyugdíjba mehetek!

Talán jut még pár év, amit élvezhetek!

Lágy őszi lombhullást rőt nappal nézhetek.

Ha vágyom a reggelt, hát korán ébredek!

Közben éveim -mint homok-  alápereg.

Ha úgy hozza kedvem pecabotot fogok!

Netán a parton a gitárhúrba csapok.

Zengek majd  -mint koboz- érzelmes dallamot,

Pecámra jönnek a lochnessi angyalok.

Motorral száguldok -szél tépi a hajam-,

Az út s a múlt átoson talpaim alatt.

Arannyal szőtt kendőm lobog állam alatt,

Rátok is gondolok ‘kik bent még hajtanak!

Amikor rossz kedvem átszövi a lelkem,

Lesz, aki mellém ül, s hallgatjuk  a csendet.

Csengő hangon kacag, nevet ha nevetek.

Víg hangja rám hulló őszi falevelek.

És lesz majd valaki, aki kenyeret ken,

amit felkockáz és csendben meg is etet.

Ágyamhoz elkísér és óvja léptemet,

ha majd elgyengülök megmossa kezemet.

Elköszönök tőled, te “kedves” munkahely,

Hányszor mondtam zordan: a kánya rúgja meg!

Kollégák, társak, nos tehát: Szerencse fel!

Tess’ tovább játszani ezt a szép életet,

Eljött hát a nagy nap! A hangom megremeg,

Még az is lehet, hogy könnyes lesz a szemem!

Ha lehet legyetek szépek, jók, kedvesek.

Az én “fess” Istenem maradjon veletek.

     immáron egy “Nyugger”