FANYIKA blogja

   
Nem sejtem,hogy hova, merre de naponta látom drága kocsijával,hatalmas villájának udvarából,ki jönni és szinte már idegesítő lassan, elmenni,De majdnem minden alkalomkor,rajta kapom,hogy egy szürke a hétköznapokba bele olvadt tömbház egyik földszinti,apró lakás ablakain felejti hosszabb időre a szemét. Ilyenkor mindig egy meg nem értett fájdalom nyomát,lehet kiolvasni a tekintetéből.
  Azt gondolhatod,hogy ott vannak az emlékei,hogy a legkedvesebb történet ott játszott le az életébe.Lehetséges,hogy ott tanult meg járni,vagy gyermekeit,tanította meg erre ott,ki tudja?
Vajon ki tudja,hogy mi csalhatja ki révedező szeméből a könnyet? Vajon ki tudja,vajon ki?Tekints te is vissza arra a kicsi bői ház ablakaira,és gondolj vissza emlékeidre amelyek az idők során felgyűltek,a lámpacső fénye körül,hogy bizonyítják majd ha kel a jövőbe,sóhajaink inditékaít!A gyermekkori emlékeket nem helyettesítheti  semmi sem,nem díszítheted vele a villádat és nem lehet sétáltatni semmilyen csoda járgányba, de megőrizheted életed végéig,ha igazul és kegyeletesen bánsz velük. ők hálájuk fejébe,minden nap hosszabb vagy rövidebb ideig,mosolyt fakasztó vigaszt varázsolnak,"lelked minden porcikájába."