AndrisFF blogja
Nem erotikus versek
Bambuszerdő
Olyan sűrű, hogy nem fér be nőm,
pedig éppen elbújnánk a világtól,
mert szeretkezni támadt jó kedve,
derűre szerelem, ez volt a terve,
de áthatolhatatlan bozót mögött
nem tudunk nászni, előre megölt
gondolat ide bemászni, pedig már
a csillagállás is kedvező.
De hát most van Vénusz-zenit,
akkor talál legjobban petére az ivar-
sejt, az ábrándokban a szívpitvar
is jól működik, csak egy tehető meg:
legyen az erdő háttér a szeretőknek.
És ha arra jön egy kis rókacsalád?
Mit mondana neki sok okos galád?
Hogy a pillangók is így csinálják.
Mi meg élvezzük a helyzet báját.
A régen várakozó
A régen várakozó faágak
lángra lobbannak a sóhajodtól.
Én nem csak lobogok, el is égek,
a jövőtől kicsit félek, mert a folyton
lángolás, az veszélyes. Mikor huny ki a
zsarátnok, mivé a testem elporul, elborult
agyamnak mikor lesz menedék, a zsarátnok
perzsel, vigyázz, nemcsak én fájok, te is jól megérzed,
mert nem lehet, csak egyikünk fájjon. Az a szent lobogás most
veszélyes, mert néha robbanás kíséri. Te vagy a gyutacs, senki más.
Belém marsz
Belém marsz a léteddel
Szeretlek
Belém marsz a nemléteddel
Szeretlek
A nyakad inai nekem fájnak
Szeretlek
A hajad spicce engem találhat
Szeretlek
Az orrod csodás íve megfog
Szeretlek
Az ajkad látása engem kínoz
Szeretlek
A hatásod morális fertő
Ehhez még a lelkem felnő
De mi lesz, ha egyszer velem leszel?
Ilyen botorságot csak nem teszel?
Jajongva, alázattal, forrón szeretlek.
Harang
Harang. Harangoznak, tűz van. Harang, valaki meghalt. Harang, búvárharang. Harangozó csilingelő nőalakod. Mérföldekre szól a zenéd. Feléd megy itatóba a gulya. Tőled öl a nadragulya. Tőled ficánkol a lelkem. Hallgatni kéne, beharangoztak! Vége.
Ratatatamm
Ratatatamm, vihar záporral zokogva,
haldokolva, fűlzúgva, rémes látomások
között, felvérzett csukóval, széphiányos
elmével, a szeretetéhséggel, delíriumos
kétséggel, földöntúli eltűnő képességgel,
a képtelenség vádjával, az orrvérzéssel,
a szülés jajsikolyával, feledés robajával,
szeretés szeplőtelenségével, zuhanással,
a megtöretés szelídségével, öldökléssel,
önfertőzéssel, kések éjszakájának durva
ölelésével, a szívmardosó álszentséggel,
a teremtés vadságával, temetés zajával,
a halál utolsó sóhajával, az elmúlással,
mindezzel téged vádollak, az imádság
tehetetlenségével, hagyj meghalni már!
Pötty
Pötty, a pötty, a vigalom,
pötty, a pötty, az irgalom.
Lennék egy pötty az arcodon,
megmártóznék az illatodban,
arcod selyme nekem elég,
a többivel szeretni még
gondolatban sem lehet,
ha rád pöttyentem, elveszek,
porszívó piszka, az leszek.
De kishitűségem levetem,
leszek egy híres látnok,
ki megmondja a saját jövőjét.
Most csalja meg épp a nőjét.
Egy pötty miatt, kivárta,
a kis nőt úgy kívánta.
Íme így sikongnak
Íme, így sikongnak a rút dögkeselyűk,
ha látnak, és dühödt irigyei lesznek
a mi boldogságunknak. Szamár az
a madár, ki még elbitorolná a szent
kéjt, amit nem vehet el soha tőlünk,
mert akárhány szerelmet szétzúznak,
el akarják törölni az röpke bús éjjelt,
az megmarad, és most is élünk a kéjjel.
Levél
Édes egyetlen szép szerelmem!
Én elvágyódom e lanyh földi létről,
de nélküled nem akarok elmenni,
most döntened kell, a földi lét vagy
én. Mit adhatok én neked? A meleg
ajkam, a lázas testem, a szenvedő
szenvedélyem, a létem orgiáival
dúsan szőtt siralomvölgyet, a szót,
a szépségáztatta szót, a könnyeim,
melyből folyó kiárad, legyek kiszáradt
folyómeder, akkor velem jössz?
Édes egyetlen szép szerelmem!
Nem maradhatok, mert titok fedi
a szerelmünk dalát. Mert sóhajok
sziszegnek a langy levegőben.
Mindenki Téged kiált! A táj, a bú,
a háború, a szeplőtelen fogantatás,
a sziporkázó fénytincsek, a kincsek,
melyeket évszázados humusz lepett,
Szemiramisz függőkertje, a hét
világcsoda, és közte Te, a legelső.
Legelésző csordám, magam, a dús
földedre, Rád hajtom, gyere vélem!
Édes egyetlen szép szerelmem!
Meglásd a másvaló világ megérti
szerelmünk lágy énekét, meglásd,
szorgalmasan gyűjtögetem a szép
lélegzeted. Meglásd, nem légvár,
mit építek, csak szellő fútta síkság,
amire vágyok, elég a zord hegyek
vadakkal dús világa! Elég a viasz
tapintású melled hiúsága. Nem
kell a langy semmittevés. A szörny,
a kiáltás pirkadata, az elmúlik,
talán velem az új világban. Gyere!
Enyhe lejtőn
Enyhe lejtőn lecsurog a tej,
mert hogy tejből van a ruhája.
Csak várni kell két másodpercet,
és feltárulkozik a nemes teste,
nemes őzünő, vadász vár lesre,
kivárok két másodpercet, ki én,
és íme elém tárulkozott a maga
valójában. Domború melle őrizte
részben a ruhát, a szemérmet
a tej is érzi? Ezt ki érti?
Ilyen
Ilyen az ég, hogyha nagy vihar jön,
de ezt az érzést meg kell köszönnöm,
a nagy vihar az bennem dúl,
bizsergek mindenütt cafatul,
négy a fám is, pont négy,
tréfa, kofa, pofa és bitófa.
Ott fogok lógni, a varjak metszik
ki a szememet, mert szerettelek.
Most lóghatok ítéletnapig,
mikor a jó a mennybe megy,
a rosszat pokolba rendelik.
Főjön az üstben, mert szeretett,
végtelen időig szenvedhet.
Piros az ég alja, világít, fluoreszkál,
bennem csak egyre az motoszkál,
mit vétettem a szerelemmel,
lefeküdtem a szeretettel.
Parázna, csak pározna mind,
ácsolva legyen jó bitófa kint,
az ilyen mind odakerüljön,
a bűnétől ne meneküljön.
Fogás
Evickélsz, mint hal, ki hálóba tévedt,
látványodtól az ember megint elrévedt,
előtte még halászháló nélkül láttalak,
jó fogás voltál, de akkor hiába vártalak.
Miképp
Miképp a mennyben,
úgy a földön is.
Születik a szennyben
gyönyörtövis.
Az ajak kifeslik,
fehér fog a kontraszt.
A heves kar leesik,
a csend zaja borzaszt.
Szedd le a szirmot,
piros legyen az éjed.
Amikor minden összeér,
az ég, a föld, az élet.
Legyen akkor a boldog kor,
aranykor legyen végleg.
Kit érdekel a fájdalom?
Ha ízlelhetem e szájat.
Legyen heves fogadalom,
mely csak egy érzésre hallgat.
Legyen közös a vonzalom,
hogy érinthetem ez ajkat.