Ez lenne a vers

AndrisFF•  2018. január 12. 20:10

A vers fogalmának hermeneutikai elemzése

 

Ezzel a hozzászólásommal, elemzésemmel, esszémmel már két kritikai folyóiratból kidobtak. Az elsőnél azért, mert a főszerkesztő nő kikérte magának, hogy a kísérő levélben lefőszerkesztő uraztam. A másodiknál azért, mert - ahogy írták - egy "olyan" lap nem közöl "csetrészletet". 

Én szerintem a kérdés tartalmi oldala sokkal érdekesebb, és maga a kérdés a kérdések kérdése. Sok okosat írtak ebben a témában már. Lehet, hogy a témához mégis hozzá tudok járulni egy két új gondolattal. Ha nem haragszanak, én megtartanám az eredeti formát, kicsit formabontó. De higgyék el, mivel művészetpszichológia professzor vagyok, bármely formátumban, követelményrendszerben meg tudom írni a gondolatot. Ha kell, jambusokban, mert író is lennék. Számomra ez a versfogalom-elemzés, ahogy keletkezett, a maga spontaneitásával, a nyers változatban az igazi. 

A vers (csetrészlet)

Dániel Keres: Az meg lehetne kérdezni, hogy mitől lesz egy írás vers?

2016. április 16. 19:34

András Farkas: Ez egy igazán izgalmas kérdés. Jó helyen kérdezi Dániel Keres, mert én szinte csak nem szokványos verseket írok. Mindjárt posztba teszem, mert nagyon felizgatott a kérdés.

A következő versemben 4 soros versszakok következnek, számszerimnt kilenc. Szinte kétszer nem ismétlődnek rímképletek, majdnem teljes rím (2. versszak), ölelkező rím (3. versszak), fél rím (1., 4., 5., 7. 8. 9. versszak), szótagszám mindig 6. Biztos, hogy nem a 6-os szótagtól lett ez a szöveg vers. Hanem az iróniától, "Lila Anna-bálon", "Lila temetőben". A kedvesnek "A szeme még nedves". És mi, ha egészségesek vagyunk, ezen röhögünk. Amit a vers a végén megpecsétel: "Csóközön s szerelem", és már a sok közhely után megtisztult a lelkünk, és átéltünk egyfajta katarzist, az ostobaság katarzisét, és könnyed, felelőtlen napunk lesz. Ez a vers ettől vers.

Giccs

1.

Lila szivárvány jött

Elfelejtve színét

Lila ködbe borult

Az összes szép emlék

2.

Amiben szerepelsz

Háttérben ha sunnyogsz

Középen mosolyogsz

Előtérben ujjongsz

3.

Lila keszkenőben

Lila szemfedővel

Lila Anna-bálon

Lila temetőben

4.

Egy fejfán a kendő

Ott felejte kedves

Feje mélyen hajlik

A szeme még nedves

5.

Így sírjuk át végleg

A nappalt, éjszakát

Nem tudjuk képzelni

Milyen lesz odaát

6.

A kezem, ha szorít

Téged lila fényben

Nem eresztelek el

A szerelmi kéjben

7.

Kívánom szerelmem

Adja nekem szívét

A szivárvány pedig

Nyerje vissza színét

8.

Az ibolya megvan

A kék, a zöld, sárga,

a narancs, a vörös

Az összes színt várja

9.

Pár lila ködben vár

Megoldás türelem

Meleg szív, merengés

Csóközön s szerelem.

A következő vers papír szélétől papír széléig tart, tehát un. szabadvers. A primitív sírást kérdőjelezi meg, annak az őszinteségét. Mert a szívből jövő sírás az bonyolult, mint a siratóasszonyok éneke. A középső politikai szidalom a rendszerváltás elszúrásáról, az kiemeli a kontrasztot a játékos igazi sírás szinkópáihoz képest. Itt a súlyos erkölcsi mondanivaló teszi verssé a szöveget: "Parlamentellenes demokráciát!!!".

Jeti vers

Jeti vagyok, mindenki látott, és senki. A lábnyomom tízezer éves. Téves, azt gondolni, hogy nem vagyok. Vagyok az Isten, a Mindenható Atya. Ti pedig söpredék pribékek. Még latornak sem jók, mert nem tudtok rendesen sírni. Ühüm-ühüm, azt ismétlitek. Pedig a sírás így kezdődik:

Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ri-rara-ró, Tí-ri-rara-ró, Tili-tili-lili-lóóóó, hmmm (levegővétel).

Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ri-rara-ró, Tí-ri-rara-ró, Tili-tili-lili-lóóóó, hmmm (levegővétel).

Egy hanggal mélyebben:

Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ri-rara-ró, Tí-ri-rara-ró, Tili-tili-lili-lóóóó, hmmm (levegővétel).

Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ri-rara-ró, Tí-ri-rara-ró, Tili-tili-lili-lóóóó, hmmm (levegővétel).

Sírjatok, nem én parancsolom. Sírjatok a szüleitekért, 48-ért, 56-ért, 89-ért. A vértelen puccsért, melyben az értelem megszakadt, s maradt a puszta harácsolás. A trógerség, a szemérmetlen győzelme az ész felett. A vastag arcbőrű néhány ügyeskedése. Minden országnak kimaradt a dologból a népe. A demokrácia? Létrejött a plutokrácia, az új szívtelen, kegyetlen pártarisztokrácia. Párt? Az bitófára sem való, mert a bitót emberi erővel, munkával kell létrehozni. És a sok mihaszna, sok pénzért a lelkét odaadta. Szavazógépnek.

Parlamentellenes demokráciát!!! Urakat le székből, csak széklábat faragni, majd jön egy új platóni állam. És elsöpri a sok vigécet. Hogy nyugodtan sírjatok:

Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ri-rara-ró, Tí-ri-rara-ró, Tili-tili-lili-lóóóó, hmmm (levegővétel).

Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ri-rara-ró, Tí-ri-rara-ró, Tili-tili-lili-lóóóó, hmmm (levegővétel).

Egy hanggal mélyebben:

Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ri-rara-ró, Tí-ri-rara-ró, Tili-tili-lili-lóóóó, hmmm (levegővétel).

Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-jáááá, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ririri-ririri-júúúú, Tí-ri-rara-ró, Tí-ri-rara-ró, Tili-tili-lili-lóóóó, hmmm (levegővétel).

A következő vers egy közbotrány. Mint most értesültem róla a gúglról 1953-ban Tatabányán a Szabadság Moziban novemberben 12-től 15-ig Botrány Closmer-ben c. film ment, amit én is láttam, csak éppen Szentesen a velünk szemközti szintén Szabadság Moziban. Ha jól emlékszem (voltam 9 éves) a film egy utcai nyilvános férfi piszoárról szólt, ami olyan volt, mint most nálunk a Balatonon egy szabad strandon levő öltöző, egy fémhenger, spirál bemenettel, csakhogy itt alul látni lehetett a férfiak lábát térdig.

Nos, ilyen színvonalú irodalmi botrányt okoztam szegény 30 éve elhalálozott első feleségemhez írt „Ez Ő, csak visszajár” kezdetű versemmel. Ugyanis egyedüli beküldött versként leteszteltem a hazai irodalmi újságok többségét (50 db. körül), hogy mit szólnak a tragikus hangulatú vershez, és vagy hallgatás vagy otromba stílusú elutasítás követette eme eltévelyedésemet.

A szerkesztők és a szakma „képviselői” minden alkalommal fel vannak háborodva, ha egy 21. századi versben egy tudományos kifejezéssel találkoznak (mutathatok számos e-mailt), de nincs kedvem előkeresni a sok blődség miatt, amivel a verseimet illették már. Mindennel és mindennek az ellenkezőjével. A verssel szemben -, ami egyébként csodálatos (most jelent meg az „A hetedik”-ben, a „Pieris”-ben, a „Fullexrá”-ban és a „DOKK” c. online újság Napló rovatában, és azt nem mondom meg, melyik papíralapú Irodalmi folyóirat fogadta el és jelentei meg a következő számában egy másik (erotikus) versem társaságában, mert még utánam nyúlnak a szerkesztők a költői nyelv védelmében) - a szerkesztői kifogás, hogy az „izotóphasadás”, „gombamicélium”, „fizikokémia” és „kromoszóma” szavak szerepelnek benne. Egyik szerkesztőt kifejezetten irritálták a szavak, és azt írta expressis verbis „a szépirodalom nyelve nem viseli el a tudományos szakkifejezéseket, az valami fennkölt, éteri nyelv kell maradjon!”. Hátha még olvasta volna egy költőtársam méltató szavait, ami megtoldotta az előbbieket egy újabb tudományos kifejezéssel: „Ez a vers kozmikus fájdalom”. Hát most nem fogom untatni ezzel a verssel önöket. Ez nem az a fórum, ahol tragikus verseket várnak tőlem. Helyette egy másik rövidke botránykövet mutatok be. A címe „Altató-dal”. Egyik fontos papíralapú irodalmi folyóiratunk leközölte 2017. március-áprilisi számában. De egy csak egy legény volt talpon e vidéken.

Altató-dal

Eunochtin, Gerodorm, Stilnox, Sanval,

Tiz milligram Yarocen hármasával,

Eejuhnyem, Nyicsevó, Pénzem nincsen,

Az elalvás az én legdrágább kincsem.

Szép rímeket látunka a négysorosban. A "val-val" és "csem-csem", és az egyik sem ragrím. Úgyhogy egy tipikus ellentvetés kiesett. Pedig olvastam egy kolléga gyünyörű tanulmányát, ahol sorra bemutatja, hogy nagy költőink igen gyakran a ragrím "hibájába" estek. Arany Jánostól Adyig és József Atttiláig. Úgy hogy már le kéne szállni erről a lóról az ítészeknek, mert hülyeségeket beszélnek.

Jelen esetben egy abszurd verset láttunk. Az altató dalról mindjárt mindenkinek kis Balázs jut az eszébe. És mit kap helyette? Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász helyett gyógyszerneveket és halandzsa oroszt, meg szegénységet, és a kincsnek egy pénzre nem váltható formáját. Hát, ha valaki jártas mondjuk Samuel Becket rádiójátékaiban (pl. „Minden elesendők”, „Nyers – Rádióra”), vagy legalább a „Godtra várva” c. kiemelkedő abszurd drámáját látta, olvasta, az nem fog megbotránkozni ekkora szintű átvágáson. Az abszurd drámában jelenlevő „fekete humor” vagy „groteszk nihil” jelenségén túl nem találnak a versben semmi „kivetendőt”. Ha elfogadta művészetnek a szakma az abszurd drámát, akkor az abszurd verset is el kell fogadnia. (Sőt, ott lihegnek Godot és Becket körül, külön fészbuk csoportot szentelve nekik. Ezt a csoportot "Godot" vagy "Godotra vára" cimmel találjál meg a fészbukon. Sokáig én is publikáltam benne. Ajánlom az ínyenceknek.) Hiszen Beckettet kanonizálták volna, ha elmegy átvenni a Nobel-díjat. A versben éppen a meglepetés ilyen szintje a szép, és ez teszi verssé. Lásd Berlyne kanadai agyfiziológus pszichobiológiai műélvezeti modellje, amelyben az „össze nem illőség” az egyik meghatározó ingertulajdonság a kellemességérzet kialakulásánál.

De kedves Daniel Keres! Miért nem teszi szóvá, hogy nem is tudományos szakkifejezésekkel rondítottam el a verstől elvárt éteri emelkedettséget, hanem gyógyszernevekkel! Erre volna egy frappáns válaszom, egy másik versem. „Ez egy vers”, ez a címe. Arra nem lehet mondani, hogy nem tudományos kifejezés, mert egy matematikai formula.

 Ez egy vers

A matamatikai formulát a "Poet" rendszere nem tudta beolvasni, és igy önök nem foglalkozhatnak egy csodálatos képvers esztétikusságában.

Ha valaki azt mondaná nekem, hogy a formula nem szép, akkor Apollinaire-rel és Nagy Lászlóval gyűlik meg a baja. A tudományos jellege pedig nam kérdőjelezhető meg. A képvershez való besorolása sem.

Az utolsó vers az formai újítás, háromszögvers. Mindig 7 sorból áll egy szakasz. Benne számtalan mászkáló rím, tehát sorközben is. A TRAGÉDIA A VERSBEN AZ ÖREG FÉRFI MEGRÁZÓ TETTE, HOGY FELTALÁLJA  A PÁNSÍPOT, ÉS ANNAK TAPINTÁSA ÉS ILLATA SZEXUÁLIS ÖRÖMÖT AD NEKI. Az utolsó szexuális aktus legyen sikeres! "Fúdd meg a sípot emberül, Végedet fúvod." Az öregség tragikuma teszi verssé a játékos szavakat.

Kéjvers

Eljöttünk hozzád.

Figyeltük minden tetted.

Láttuk, amint a kéj szavát kerested.

Kimenekült a nimfa a kezedből, és náddá változott,

S te fogtad késed, és levágtad tőből,

És a vastagabb csőből

Pánsípot faragtál.

 

Gyatra tilinkót,

Mert hangot ad, mi gyász.

A harsogó kürtöt semmibe veszed,

A lágy oboát, a piciny pikolót, a fénylő trombitát lenézed.

A klarinétre, selymes fuvolára neheztelsz.

A csend helyett vijjogsz,

Mint halálmadár.

 

Mi végre hát?

Nagy levegőt veszel.

Kitágul a tüdőd, a sípot a szádhoz

Emeled, gyengéd az érintés a derékon, átkarolod nyomban.

És érzed a bőre lágy melegét.

Pézsma illatát beszívod.

Megfúvod remegőn.

 

Átfutja a tested

A kéj, az éj, a szenvedély,

Mikor volt ez utoljára, emléke éget.

Hamvas bőrének minden rezdülése jutalmad lesz eképp.

Csak el ne múljon ez a kéjteli érzés!

Fúdd meg a sípot emberül,

Végedet fúvod.

 

Összefoglalva, attól versek ezek a nagyon különböző dolgok, hogy az emberbe belelépnek, megtekerik az érzelmeit, ELJUTTATNAK VALAMIFÉLE KATARZISIG. TARTÓS HANGULATI, ISMERETI ÉS SZÁNDÉKI VÁLTOZÁST HOZNAK LÉTRE BENNED.

Tetszik · Hozzászólás · Megosztom

András Farkas: Én a dolog kognitív és érzelmi hatásától tettem függővé, hogy vers-e a szöveg. Sosem a formai sajátosságokat vettem figyelembe. Nos, most ha belegondolunk, hogy a japán és az indiai is versel, meg az ógörög, a szürrealista André Breton, vagy a dadaista Éluard, a futurista Marinetti, az ő képversével, Apollinaire a más értelmű gyönyörű képverseivel, akkor ácsi. Inkább azt kéne mondani, hogy az a vers, amit a költő annak nyilvánít. De ez túl alpári lenne. Én inkább a jó vers kritériumát adtam meg.

9 perce · Tetszik

Szólj hozzá...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!